2013. márc. 30.

7.Még el sem kezdődött a nyár

Sziasztok Kedves Olvasók!

Köszönöm a sok támogatást, amit az eddigi részeknél nyújtottatok nekem! Sokat jelent, minden egyes kedves szó!

Jó olvasást ehhez a részhez is!

Puszi, 

Alice W.


Kezével lágyan simogatta bőröm,a pólóm és a nadrágom között. A friss levegő nyugtató hatású volt, minden rossz emléket kizárhattam a tudatomból. Érintése megnyugtatott, energiával öntött el. Örökké így tudtam volna maradni. A fű csiklandozta a lábam miközben be hajlítottam. Harry lassan fészkelte magát két lábam közé, ezzel megint fölém kerekedve. Lélegzetvételem lassabb lett,miközben a távolság folyamatosan meg szűnt közöttünk. Illata tébolyítóan hatott rám,fürtjei bebarangolták arcomat. Nagy keze lassan csúszott végig a combomon,majd lassan könyökölt rá,hogy így még közelebb kerüljön hozzám. Ajkaink súrolták egymást,miközben felmérte arcom eddig nem ismert részeit. Nevettem mikor fejével kicsit eltolta a fejemet,hogy hozzáférjen nyakamhoz. Lágy csókok sokasága halt el nyakam és állam közötti részen. Állam vonalán végig futott a libabőr,miközben folyamatosan haladt felfelé. Ajkaink szenvedélyes csókban forrtak össze,miközben kezemet kiszabadítva ujjaimmal göndör fürtjeibe túrtam. Csókcsatánk kezdetét vette,és a jelek szerint mindkettőnk élvezte.Nyelve bejutásért könyörgött,ám a móka kedvéért én ezt nem adtam meg neki. Hamar rájött mi is a célom.Ajkaim szétnyíltak mikor alsó ajkamat harapás érte. A bejutást amiért már egy ideje könyörög,megszerezte. Keze pólóm aljánál pihent, ziláltam mikor éreztem bőrét a derekamon. Ajkaink elváltak egymástól,ám a távolság nem szűnt meg köztünk.Mellkasom gyorsan hullámzott az előbbi csók miatt. Harry apró puszit lehelt az orromra,majd vissza gurult mellém. Egy laza mozdulattal hasamra fordultam és figyeltem a mellettem fekvő srácot. Arca nyugodt volt,fürtjei elterültek a pléden amin feküdtünk. A csend ami akkor ránk telepedett, rá késztetett a legapróbb dolgok megfigyelésére is. Fejemet kezemen pihentettem,miközben hallgattam a madarak csicsergését,illetve a mindennapi zajok moraját. Gondolataim akaratlanul is a tv-ben hallottakra terelődtek. Bennem motoszkált a kíváncsiság,hogy miért így áll mindenki Harry kapcsolataihoz.De egy dolog magunkban megfogalmazni.Bátorság kell hozzá,hogy rá kérdezzünk. Ahogy általában,most is ott van bennem,hogy mi van ha nem is szeretném tudni..ha jobban járnék ha nem tudnám.

- Miért áll mindenki olyan rosszul a kapcsolataidhoz? - még én magam sem voltam biztos benne,
hogy fel akarom tenni a kérdést,de túl nagy kíváncsiság volt bennem ezzel kapcsolatban. Fejét felém fordította,szemei szinte azonnal egyesültek az enyémmel. Ajkai szétnyíltak,és egy alig hallható sóhaj szökött ki rajta.

HARRY STYLES


Az eddigi kapcsolataim sorra dőltek össze, olyan könnyedén akár egy homok vár. Mire a sajtó hírt tudott volna csinálni egy kapcsolatomról már mással voltam. Furcsa,mikor az ember nem tudja azt mondani,hogy " Na igen, Ő az " mert nem érzi ezt senkinél. Mindig azt hittem velem van a hiba,és nekem kell változnom azért,hogy megtaláljam azt akit igazán szerethetek,akiben meglátom azt ami egy életre megragad.Azt hiszem ez volt az oka annak is,hogy olyan gyakran cseréltem barátnőt. Nem akartam feladni a keresést. Tudtam,hogy van valahol egy olyan lány,akit minden áron meg akarok majd szerezni, és aki mindennél fontosabb lesz,csak arra nem gondoltam,hogy ennyire váratlanul  fogom megtalálni,akkor mikor nem is számítok rá. Mert,azt hiszem megtaláltam. Szőke haja lehullik a vállán,kék szemeivel arcomat fürkészi,és a válaszomat várja egy olyan kérdéssel kapcsolatban amit még soha senki nem tett fel nekem. Mindenki terjesztette a maga verzióját, de senki nem kérdezte meg konkrétan. Tekintetem a plédre vezettem,ahol ujjaim összekulcsolódtak az övéivel. Kis keze szinte elmerült az enyémbe, ahogy fogtuk egymás kezét. Nem szólalt meg,pedig tudtam,hogy érdekli a válasz..Nem akart siettetni,vagy nem is volt biztos benne,hogy tudni akarja. Rózsaszín ajkai leheletnyit szét nyíltak és alig hallhatóan szólt hozzám.
- Nem muszáj beszélned róla - selymes hangja törte meg az eddigi csendet.
Hüvelykujjammal lágyan simogattam kezét, s agykerekeim folyamatosan pörögtek. Akarok beszélni róla?! Nem.Meg akarom bántani?! Nem. A választás,hogy inkább megbántom,vagy mesélek teljesen nyilvánvaló volt. Sóhajtottam mielőtt bele kezdtem volna a mondani valómba. Szemei még mindig arcomat fürkészték, várta mit fogok tenni. Nem akartam mesélni neki a korábbi kapcsolataimról,mert ez már teljesen más helyzet. Alapból Ő más mint azok a lányok akikkel előtte voltam. Soha nem éreztem még senkinél azt mint nála.Ha bárkinek elmondanám mit váltott ki belőlem ez a lány,valószínű kiröhögne.Nem venné komolyan mennyire mély benyomást lehet tenni három nap alatt.Persze egy ép eszű ember sem hinné el,de nekünk fiataloknak ez az egyik jellegzetes ismertető jelünk... Nem vagyunk ép eszűek. Ha megkérdeznék miért hiszem,hogy Ő az akit kerestem, könnyű lenne válaszolni. Soha senkinél nem éreztem azt,hogy akármit is mond,örökké hinni fogok benne.
- A..- mutatóujját számra nyomta,hogy elhallgattasson.
 Az hogy nem értettem,enyhe kifejezés. Arcát kezdtem nézni,amin zavart ám gyönyörű mosoly pihent.
-Nem akarom,hogy úgy mond el,hogy nem szeretnéd. Majd elmondod mikor úgy érzed,itt az ideje.
Nem akartam mást tenni,csak annyira közel lenni hozzá,amennyire a jelenlegi szituáció engedi. Könnyedén húztam magamhoz közelebb,arcom pár centire volt az övétől.Arca minden területét mérnöki pontossággal mértem fel. Orrom az övét súrolta,mire száját halk kuncogás hagyta el.
- Eszkimó puszit adtál - mosolygott.
Mosolyát látva elnevettem magam. Furcsa érzések söpörtek végig rajtam,úgy éreztem mostantól ha nem láthatnám a mosolyát,az hatalmas űrt hagyna bennem.
-Eszkimó puszit? -kérdeztem vissza.
Lendületesen bólogatott és közelebb jött, hogy el játssza ugyan azt amit én vele az előbb. Arcát teljesen közel hozta az enyémhez,és nemlegesen kezdett el bólogatni. Ezzel orrunk folyamatosan összeért. Szóval eszkimó puszi.
- Csikizi az orrom - mondtam vicces hangon.
Hell szinte azonnal hangosan kacagni kezdett, és hátra dobta magát a pléden. Arcát kezébe temette és hangosan kacagott. Annyira más volt mint a többi lány. Ő nem azért volt velem,hogy híres legyen pár lesifotóval.Ő nem akart minden csicsás rendezvényen ott lenni. Ő akkor is velem akart lenni,mikor csak a hátsó kertjükben feküdtünk egy pléden és eszkimó puszit adtunk egymásnak. Őt nem a hírnév érdekelte,hanem én. Lassacskán nevetése elhalni látszott,és pirossága kezdett eltűnni. Tekintetét lassan hozta vissza rám, ismételten arcomat fürkészte. Egy könnyed mozdulattal oldalára fordult,az előző szituációba keveredtünk.Arcunk súrolta a másikét,tekintetünk találkozott.Fejét lehajtotta,mikor leheltnyi mosoly húzódott arcán. Homlokát az enyémnek nyomta, és csendesen feküdt velem szemben.Jó érzés volt tudni,hogy ezt most semmi nem szakíthatja félbe. Légzése egyenletlen volt,miután kicsit közelebb férkőztem hozzá. Alsó ajkát kicsit megharapta, majd tekintete számra csúszott. Puha ajkait óvatosan nyomta enyémnek,szinte azonnal letoltam,hogy feküdjön. Fél oldalasan voltam fölötte,kezével tarkómat szorította. Csókunk lassan szakadt meg, szinte azonnal szemet szúrt Hell pírral feltöltött arca.  Lágy mosolya kíváncsiságot ébresztett bennem,hogy megtudjam mosolya okát. Mosolya amennyire hirtelen jött,olyan hirtelen is tűnt el gyönyörű arcáról.Fejét felemelte,rám nézett. Szemöldököm ráncoltam,próbáltam átlátni rajta,hogy tudjam mi zajlik le benne.
- Mi lesz, ha vége lesz a nyárnak? - suttogta.
Ez volt az a kérdés,ami szinte minden vele töltött percben ott motoszkál az agyamban. Mikor nem vagyok vele olyan érzésem van,mintha többet nem is láthatnám. A nyár vége,egy korszak végét is jelentheti..mindkettőnk számára. Azt a korszakot, amit soha nem szeretnék. Kék szemei csillogtak miközben válaszomat várta. Ezt nem fogom "megúszni" úgy mint az előbb.Erről beszélnünk kell,mindkettőnk érdekébe.Nem akarom elveszíteni. Nyár végén mi elmegyünk..vissza megyünk Londonba,és magunk mögött hagyunk mindent,ami egy nyár alatt kialakult. Ezzel együtt magam mögött hagyom Hellt is..Lélegzet vételem szaporább lett,mikor rá kellett erre jönnöm. Sóhajtottam mielőtt apró csókot adtam volna neki. Tekintete ugyan olyan aggodalommal teli volt.
- Még el sem kezdődött a nyár igazán..Ne beszéljünk már most a végéről - suttogtam.
Aprót bólintott, majd közelebb jött és hozzám bújt. Pár másodperc kellett,hogy letisztázzam magamban a dolgokat. Erősen szorítottam magamhoz,fejét mellkasomnak nyomta. Egyenletlen légzésem kezdte vissza nyerni szokásos tempóját. Hell érintésén érezni lehetett,hogy szépen lassan megnyugszik. Bár még bennem volt az előző téma foszlánya,de próbáltam nem arra koncentrálni. Próbáltam minden Hellel töltött percet élvezni, és felejthetetlenné tenni. Leheletnyit eltávolodott,pont annyira,hogy szemembe tudjon nézni. Kék szemei csillogtak, miközben halványan mosolygott.Hüvelykujjammal lágyan simogattam meg arcát,majd apró csókot hagytam arcán.


HELLY MORE


A fejemben még mindig ott motoszkált a nyár végével kapcsolatos gondolathalmaz. Egyszerűen nem akartam,hogy eljöjjön a nyár vége, s Harry amilyen hirtelen felbukkant ,olyan hirtelen el is mennyen. Libabőr uralkodott el minden porcikámon, ha csak bele gondoltam,hogy mi lenne ha elmenne. Az hogy most is mellettem van meggyőzött arról,hogy még velem marad egy ideig..de semmi nem tart örökké. Furcsán érintett,hogy nem akart beszélni korább kapcsolatairól,de biztosan nyomós oka van rá.Nem akartam semmit rá  erőltetni,ha majd úgy érzi biztos el fogja mondani.Harry kemény mellkasán fekve semmi kellemetlen érzés nem volt bennem a nyár végét kivéve.Egyszerűen nem tudtam túl tenni magam ezen a gondolaton.Teljesen be rágta magát az agyamba...

2013. márc. 23.

6.Nem foglak siettetni

 Kedves Olvasók!

Sok mindent nem tudok hozzáfűzni ehhez a részhez, talán csak annyit, hogy betekintést nyerhettek egy kicsit Helly múltjába! Remélem tetszeni fog!

Jó olvasást!

Puszi, 

Alice W.

Az ágyamban fekszem sötétben,csak a holdfény világítja be a szobát.A nyitott ablakon friss levegő,és ciripelés jön be. Csend van..pont alkalmas arra hogy elmerüljek a gondolataimba.Fejemben folyamatosan a tvben elhangzott szavak futkosnak,fel-alá.

"Vajon,ez is olyan gyors,villám kaland lesz Harry és mostani barátnője számára?! Vajon,ez más lesz?! Majd kiderül.."

Igen..egyszer majd biztosan kiderül. Én is szeretném tudni a válaszokat ezekre a kérdésekre,jobban mint bárki más.De nem látok a jövőbe,nem tudom mi lesz holnap,ahogy azt sem tudom hogy ennek a kapcsolatnak mi lesz a vége. Még a legelején vagyunk ennek az egésznek,de már a végén kell gondolkodnom.Elgondolkodtató... Ahogy az is,hogy miért mindenki így áll hozzá ehhez az egészhez. Biztos van valami a hátterében.Nem érdekelt eddig a One Direction se Harry.Nem tudom milyenek voltak a korábbi kapcsolatai,de valószínű most is ugyan ez lenne a helyzet ha tudnám. Nem tudtam aludni.A gondolataim nem hagytak nyugodni,és agykerekeim folyamatosan forogtak. Kikeltem az ágyból és az ablakhoz sétáltam.Felültem a kipárnázott ablakpárkányra és csak néztem le a kertbe.A medence megvilágított vizét néztem,és ahogy a távoli szórakozóhelyekből feltörnek a fények az égre.A bokaláncomról lelógó ezüst medált kezdtem el piszkálni ami egy napocskát ábrázolt.Tekintetem a medálról megint a medencére csúszott.Összepréseltem ajkaimat,leszálltam az ablakból és kimentem a szobából.Bementem a fürdőszobába és felvettem az egyik fürdőruhám.A hátsó terasz ajtó felé,lekaptam az egyik törölközőt a fogasról és eltoltam a teraszajtót. Lábaim egyenesen a medence felé vittek,ahol az egyik napozóágyra dobtam a törölközőm,és beugrottam a vízbe. A hideg víz a délutáni eső miatt még hidegebb volt,de jól esett,hirtelen érintkezett a bőrömmel..jobban éreztem magam.Arccal az ég felé lebegtem a vízen,szemléltem a csillagokat.A göncöl szekeret kerestem,és büszkeség töltött el mikor megtaláltam.A szüleimmel régen mindig megkerestük a csillagok által alkotott csillagképeket,és ez a szokásom a mai napig megmaradt. Sóhajtottam egyet,mielőtt a lépcsőhöz úsztam volna.Belekapaszkodtam és kimásztam a medencéből. Azonnal fázni kezdtem,ezért magam köré tekertem a törölközőt. A házba beérve behúztam magam mögött a terasz ajtót,és felmentem a fürdőszobába. Vizes fürdőruhámat a rövidnadrágomra,meg egy toppra cseréltem,megtöröltem a hajam és vissza mentem az ágyba.Hulla fáradtnak éreztem magam mikor elterültem a puha matracon,de szemeim nem akartak lecsukódni. Az éjjeli szekrényemen lévő óra hajnali fél egyet mutatott. Az utcáról beszűrődő hangok,csak még inkább meggátolták az alvást. Átfordultam a másik oldalamra és lehunytam a szemem. 

Egy pillanatnak tűnt az egész. Szememet mikor lecsuktam még sötét volt és az ablakon kipillantva a csillagokat láttam.Ám most,a nap sugarai égették a szemem. Bele túrtam a hajamba,és az órára pillantottam,ami 11:49 percet mutatott.Kipihentnek éreztem magam,mikor felültem az ágyban. Oldalra fordultam és lábamat lóbáltam az ágy mellett.Mivel az ágyam elég magas,a lábam nem éri a földet. Lehuppantam az ágyról, megfogtam a telefonom,és lementem a konyhába hogy egyek valamit. A reggeli müzlimet kanalazva mentem a nappaliba.A tvt bekapcsoltam és keresgélni kezdtem a csatornák között. A hétvégének ez az utolsó napja,holnap dolgoznom kell. Azon kezdtem gondolkodni mit csináljak ma. Harryvel tegnap délután óta nem beszéltem,és nem tudom mi lehet a programja mára. A tvben semmi nézhető nem ment,ezért kikapcsoltam és az üres tányéromat a konyhába vittem. Felrohantam a lépcsőn,és felöltöztem. Egy sima fehér póló,meg egy rövidnadrág mellett döntöttem.Hajamat kontyba kötöttem és kifeküdtem a fűbe,kedvenc fám törzsébe. A napszemüvegemet a szememre toltam és dudorásztam a kedvenc zenémet. A fű csiklandozta a vádlimat,ahogy kinyújtottam a lábam. Hasra fordultam és a körülöttem lévő virágokat kezdtem el nézegetni. Fejem a karomon pihent ahogy,éreztem hogy kezdek elpilledni. A fülemet a kapunyitódáshoz hasonló hang ütötte meg,de mikor hallottam hogy a szomszéd nagyot köszön valakinek azt hittem hozzá jöttek. Nagyon megijedtem mikor valaki az arcomhoz hajolt és egy hatalmas puszit adott rá. Hátamra fordultam és szemtől szembe találtam magam a "támadómmal". Mosoly terült el arcomon mikor megláttam ki van fölöttem. Gyorsan vittem tarkójára a kezem és húztam közel magamhoz. Száját az enyémre nyomta,én pedig mindkét kezemmel átöleltem nyakát.Ajkaink elváltak egymástól,majd könyökére ereszkedett és mellém feküdt. Én is könyökömre támaszkodtam és mellkasához nyomtam a fejem. Puszit nyomott a fejemre és csak feküdtünk,csendesen a fűben. Lassan felemeltem a fejem,és feltoltam a fejemre a napszemüveget.Rögtön utánam ő is ugyan így tett,és egymás szemébe néztünk.
-Miért nem hívtál? - Harry kérdése nem lepett meg,számítottam ilyen fajta kérdésre.
-Nem tudtam hívhatlak-e -válaszom annál is egyértelműbb volt.Nem hazudtam,ez volt az igazság.
-Te bármikor hívhatsz -mély kuncogása ütötte meg a fülem. Szavai hallatán elpirultam ezért
lehajtottam a fejem.Egyik kezét államhoz emelte és felemelte a fejem.Szemeimet rögtön az enyémbe fúrta,és hosszan bele merült a tekintetembe.Egy kis idő után a libabőr végig szaladt a hátamon,és a combomon,ahol Harry egyik keze pihent. Lenézett a kezére,és elmosolyogta magát,így szakadt meg a szemkontaktus. Mosolyogtam mikor simogatta a combom,de remegni kezdtem ahogy kezét a farzsebembe csúsztatta.Fejét hamar befészkelte a nyakam és a vállam közötti részhez,ahol apró csókokkal halmozta el a nyakamat. Érintésére megfeszültem,persze jó értelembe,de nekem ez új volt.Nekem minden ilyen cselekedet szokatlan volt,és ezt nem tudtam valahogy nem kifejezni. Fejemet hátra hajtottam,ő lassabban haladt a nyakamon. Testemet eddig ismeretlen érzések járták át,amik kellemesek voltak.Ám hamar vissza csöppentem a valóságba..Fotósok tömkelege,minden bokorban egy paparazzi. Óvatosan tettem kezem Harry vállára. Kérdőn nézett rám mikor kicsit eltoltam magamtól. Szemöldökét ráncolta,miközben közelebb húzott magához. Kezem még mindig vállán volt,onnan csúszott le lassan mellkasára.Féloldalas mosoly húzódott arcára,ami megvillogtatta a gödröcskéit. Én is elmosolyodtam ahogy arcát néztem. Gyors puszit nyomott a számra aztán felpattant mellőlem.
-Hová mész? -kérdésemre nem jött válasz,csak a kezét nyújtotta felém.Lassan fogtam meg a
kezét,mire ő felhúzott magához. Kérdő arckifejezésem mosolyt csalt tökéletes arcára. Szégyenlősen álltam előtte,kontyomból pár tincs az arcomba lógott.Egy laza mozdulattal összekulcsolta ujjainkat és a házba vezetett.Nem igazán értettem a helyzetet,kínosan éreztem magam.A terasz ajtót Harry gyorsan csukta be ahogy átléptük a küszöbét. Csak álltam egy helyben,kezeim előttem lógtak összekulcsoltam őket,és vagy a bolyhos szőnyeget néztem,vagy a fekete körömlakkot a lábkörmömön.Megugrottam mikor Harry felém nyúlt és közel húzott magához.Féltem,mert kezdtem érteni mit is akar..Reménykedtem hogy nincs igazam,de mikor Harry elengedett és elhúzta a sötétítő függönyt,a maradék reményem is kezdett elszállni...Remegtem ahogy folyamatosan megszűnt közöttünk a távolság.Száját az enyémre nyomta,derekamnál húzott magához.Ziláltam,mikor nyakamon apró csókokat hagyott,ugyanakkor élveztem is.Nem tudtam magamnak parancsolni,féltem ha eltolom magamtól összeesek,mert nem lesz ki megtartson. Két keze derekamról pólóm aljára csúszott,és én megijedtem. Elugrottam Harrytől,de reflexe megakadályozott abban hogy nagyon távol mennyek tőle.Keze vissza tekeredett derekam köré,szorosan húzott magához.Próbáltam leplezni zavartságom,persze Harry előtt nem ment. Szám leheletnyit szétnyílt,mikor a fülemhez hajolt,meleg lehelete végig szántotta a fülem alatti részt.
- Nem foglak siettetni -puszit nyomott nyakamra,miután mondatát befejezte.Megkönnyebbültem
szavai hallatán. Meg akartam ölelni.Kezemet nyaka köré fontam és magamhoz húztam.Keze csak még szorosabban ölelte derekamat,és fejét vállamba fúrta. Le hunytam a szemem ölelése közben,beszívtam őrjítő illatát.Hatalmasat puszilt bele a fülembe,ezért nevetve ellöktem magamtól. A kanapé mögé futottam,ahonnan pimaszul vigyorogtam rá. Hátrálni kezdtem mikor hatalmas, sunyi mosollyal az arcán közeledni kezdett.Hirtelen fordultam meg és kezdtem el futni,fel a lépcsőn. Kettesével lépkedtem a lépcsőfokokon hátha úgy nem ér utol,de persze hamar megragadta a csuklómat. Hogy felfogja a csapódást amivel a falnak érkeztem volna,kezeit hátamra rakta és úgy dőltünk neki a falnak. Bele nevettem a nyakába miközben egy apró csókot nyomtam álla alá.Nevetett mikor próbáltam kimászni öleléséből. Óvatosan kezdte el bökdösni az oldalamat mire én csak még jobban ficánkoltam,és hangosan nevettem.
-Ne kérlek.Harry könyörgöm -hangosan könyörögtem,hogy hagyja abba a csiklandozást,amit már
nem bírtam sokáig. Nevetés töltötte be a hosszú folyosót amin álltunk. Kezemet lassan tudtam csak felemelni,de amennyire tudtam felemeltem és megböktem izmos hasát. Kicsit meghátrált,mikor ujjam hegyével megböktem,de hamar ugyan olyan közel került. Tekintete égetően hatott,egész arcomra. A hajamból kilógó kósza tincset kifésülte az arcomból.
-Mit kérsz szülinapodra? - mély hangja búgott. Lehajtottam a fejem,mosolyogva kezdtem el nemlegesen bólogatni.
-Semmit -mosolyogtam miközben megint felnéztem rá.
-Olyan nincsen -nevetett fel. Összepréselt ajkakkal bólogattam,jelezve hogy igen is van. Semmit nem szeretnék,csak...Vele lenni. Igen ennyi.El kell fogadnom,hogy jobban megfogott mint amennyire hagyni akartam. Szemébe néztem,olyan volt a tekintete,mint akit nyomasztja valami. Egyik kezemet a hátam mögé vezettem,és összekulcsoltam ujjainkat.Kezeit elvette hátamtól,a nappaliba kezdtem húzni.Lent,a kanapéra dőlt,engem pedig ölébe húzott.Ott feküdtünk,összefonódva, ennél jobb érzés nincs is.
-Valami nyomaszt - nem voltam biztos benne,hogy ezt így ki kellene jelentenem.Lehet nem is akarom tudni mi az.. lehet megbánnám ha megtudnám.
-Ki az a Nick? -kérdése hallatán arcom elsápadt,hányinger kapott el ahogy meghallottam a nevét,és idegesség söpört végig rajtam hogy kitől tud Nickről. Arcán mosoly keletkezett,hüvelykujjával kezemet simogatta.
- Valószínű tudod,ha feltetted a kérdést és ha nyomaszt -elnevette magát,de én még ezt látván sem tudtam nevetni.Miért érdekli Nick?! Nick a történelem..rosszul vagyok tőle.
-Okos lány vagy -nevetése megtöltötte a nappalit. Én még mindig csak mereven feküdtem az ölében,arcát néztem reakcióra vártam. A nevetése nem volt erőltetett.
-  Hogy jutott eszedbe?
- Lola mesélt róla még a..buli estéjén -a bulit halkabban mondta - azóta furdal a kíváncsiság,miért lett köztetek vége.
- Lola miért nem mondta el?
-Azt mondta,ha igazán szeretnéd elmondod - arca komoly lett.Vissza emlékezni sem akartam arra az időszakra amit Nickkel töltöttem,de Harryt nem akartam megbántani. Sóhajtottam egyet.
- A focicsapat kapitánya volt,minden lány oda volt érte,mindenkinek ő volt a favorit.Egy évvel járt előttem.Mikor elsős lettem a gimiben,életem egyik legjobb időszakát éltem.Voltak barátaim,tökéletesnek éreztem az életem. -mosolyogtam egyet mikor vissza gondoltam arra az időszakra, Harry kicsit szorosabban fogta a kezem - Mint minden elsős,próbáltam beilleszkedni,és mindenben benne lenni,hogy elfogadjanak és hogy sok barátom legyen.Pár barátnőmmel már az első héten egy társaságba keveredtünk Nickkel és a barátaival. Amolyan "friss húsok" voltunk.Nick az első pillanattól megfogott.Ahogy rám mosolygott,ahogy villogtatta szép mosolyát..a puszta jelenlétével levett a lábamról.Amikor kezdtünk közelebb kerülni egymáshoz,mindenki megváltozott körülöttem.Mindenki máshogy viselkedett velem..mintha tartottak volna tőlem,olyan volt mintha istenítettek volna.Utáltam hogy a barátaim nem úgy viselkednek velem mint eddig. Mire elkezdődött a tavaszi szünet - nagy levegőt vettem - Nick és én,egy párt alkottunk.Az életem fenekestől felfordult.Ha egy olyat aki nem ismert,megkérdeztem volna azt mondta volna tökéletes életem van.Holott..közel sem volt az.Nick ugyan úgy a lányok bálványa maradt és élvezte.Egyszer mikor megemlítettem neki,kiborult és üvöltözött,hogy ne tekintsem őt a tulajdonomnak,mert nem bírja elviselni.- kínomba nevettem - Ehhez képest,rám egy fiú se nézhetett.Akkor még Jake se nagyon jött a közelembe.Azt mondta az Ő barátnője vagyok,és más ne is nézzen rám. A tanulmányaim leromlottak,és a szüleimmel megromlott a kapcsolatom. A gimi éveit együtt töltöttük..kisebb nagyobb viták és szakítások mellett. A szalagavató bálomon voltunk,ahová természetesen ő kísért el.Ő már egy éve nem oda járt,de mindenki örömmel fogadta. Azt mondta csak fél percre elugrik, és jön vissza. Mikor nem jött utána mentem hogy megnézzem mit csinál..és akkor megláttam..nyalták-falták egymást az állítólagos legjobb barátnőmmel. - Harryre néztem aki kikerekedett szemekkel hallgatta a történetet - Összetörtem..Haza rohantam és csak sírtam és sírtam.Nem bírtam az emberek szemébe nézni,ezek után.Úgy éreztem megaláztak,a földig tiportak. Egy héttel a történtek után,erőt vettem magamon,és beléptem a közösségi oldalakra..Újra élni kezdtem az életem.Kimentem az emberek közé.. Sorolhatnám,hány embertől jött üzenet,köztük Nicktől is,hogy félre értés volt,hallgassam meg. Nem tettem meg.Nem reagáltam az üzeneteire,csak Lola és Jake üzenetére válaszoltam.Arról amit velem tett,nem akartam többé beszélni.Nem akartam rá gondolni,ezért írtam neki egyetlen egy SMS-t.Megkértem,hogy ne keressen többé,ne mondja hogy szeret,hogy megbánta.Válasz nem jött rá..de azóta nem hallottam felőle.Egy év telt el azóta.Néha megüti a fülem egy beszélgetés,mikor arról van szó,hogy milyen jó élete van most kint.De nem érdekel  - úgy éreztem befejeztem.
- Elhiszem,hogy fáj. Benned van,és benned is marad,de csak addig,amíg meg nem érted,hogy miért tette ezt. Vagy addig amíg valaki el nem felejteti veled. -szemöldökét kezdte el húzogatni,mire én ránevettem.. Olyan jó hogy ilyen hamar jó kedvre tud deríteni...

2013. márc. 17.

5.És mi lesz utána?




Fel-alá sétálgattam a kertben,és anyukámat nyugtatgattam telefonon keresztül,hogy nem kell haza jönniük, jól vagyok. A munkájuk miatt korábban utaztak el nyaralni és már két hete nincsenek itthon. Harry unszolására mondtam el neki azt hogy mi történt tegnap este.Azt mondta jobban járok ha most elmondom nekik mint hogy esetleg mástól tudják meg. Nehezen egyeztem bele,hogy felhívjam anyát és elmondjam neki,de végül is megtettem. Természetesen ahogy minden szülő,ők is kiakadtak,és azonnal haza akartak jönni.Ahogy sikerült lebeszélnem arról hogy haza jöjjenek,Harryről kezdett kérdezgetni.Honnan ismerem,ki ő nekem miegymás. Nem szívesen válaszoltam a kérdéseire,eltereltem a témát,bármi másra ami eszembe jutott. Nem akarta feladni,ezért azt mondtam neki hogy majd személyesen mindent megbeszélünk,telefonon hosszú lenne.Bele nyugodott,és fél óra telefonálás után,sikerült letennem a telefont. Nagyot sóhajtottam ahogy oda sétáltam a hinta ágyon ülő Harryhez.Térdeit kicsit szétnyitotta és behúzott a két lába közé. A hajába túrtam,mire ő a térdére ültetett. Szemeit az enyémbe fúrta,kezdtem megszokni hogy mennyire tudja tartani a szemkontaktust.Száját halvány mosolyra húzta mikor a papírrepülőt kezdtem el piszkálni a nyakába. Gondoltam,hogy anyuék nem fogják könnyen venni ezt az egészet,sőt azt hittem nem tudom majd lebeszélni arról hogy haza utazzanak,de szerintem nagy szerepet játszott ebben az egészben Harry.

Egyik keze a combomon pihent,a másikkal pedig a hátamat tartotta. Kicsit megijedtem mikor hirtelen elfektetett a hinta ágyon. Sunyin mászott felém,én pedig nevettem azon amit csinál.Haja csikizte az arcom,mikor puszit adott homlokomra. Szabad kezemet a tarkójára vittem,és úgy húztam le magamhoz. Ajkaink egy édes csókban találkoztak,miközben könyökére támaszkodott. Felnevettem mikor az egyik kezével megbökte az oldalamat.Fejét a vállamhoz nyomta,és apró csókokat hagyott végig a nyakam és a vállam között. Mikor végzett,fejét az enyémmel egy vonalba hozta és szemembe nézett. Kicsit jött csak közelebb,pont annyira hogy orrunk összeérjen,aztán lemászott rólam.Én még feküdtem a hinta ágyon és vigyorogtam,mikor Harry felemelte a lábam,leült és az ölébe tette a lábam ugyan úgy ahogy tegnap este is. Hátraszegezte a fejét,és a hintaágy háttámláján pihentette,közbe ujjaival dobolt a lábamon.Telefonja zenélni kezdett,és rögtön fel is vette.Lábamat kivettem öléből,és törökülésbe ültem tovább mellette. Nem hallottam mit mond az aki a vonal másik végén volt,de így is érthető volt a beszélgetés témája.Harrynek el kell mennie mert valami Paullal találkoznak. A telefont pár perc múlva letette,majd rám nézett.
-El kell mennem.-fájdalmas arccal nézett rám.Megértettem,hogy mennie kell.Rámosolyogtam,hátha
akkor nem fogja magát annyira rosszul érezni. Ahogy felállt,felhúzott magával szembe és apró puszit nyomott az orromra. Elmosolyodtam,ő pedig rögtön megcsókolt. Kezemmel hajába túrtam,száját halk nyögés hagyta el. Átsétáltunk a füvön,és megvártam míg kilép a kapun. Fogtam magam és mikor láttam hogy bepattan a fekete Range Roverbe én is vissza mentem a hintaágyra.Gondolataimba merülve feküdtem a hinta ágyon,és a világ nagy dolgai jártak a fejembe. Olyan szívesen elrohannék most.Egyedül én,egy tenger partra,ahol egyedül lehetek és hallgathatom a víz moraját. Hirtelen jött ötletből felmentem a lépcsőn egészen a szobámig,ahonnan lehoztam a laptopomat.Vissza ültem a hinta ágyra,és megnyitottam a közösségi oldalakat. A szavam elállt,néhány utálkozó üzenet miatt. Nem egy kép ütötte meg a szemem ahogy böngésztem a postok között.Próbáltam figyelmen kívül hagyni az egészet,és az utálkozást is elkerülni. Egy üzenetre sem válaszoltam,ami utálkozásról szólt. Mosolyogtam mikor a kedvesebb üzeneteket olvastam.A fülemet a csengő hangja ütötte meg. A füvön keresztül rohantam a kapuhoz,mikor megláttam hogy Jake csenget. Mosolyogva öleltem meg mikor belépett a kapun. Vissza sétáltunk a teraszra, lecsuktam a laptopot és az asztalra tettem,hogy letudjunk ülni.Törökülésbe vágtam magam és Jaket néztem.A fa burkolatot nézte amivel,a terasz alja be volt fedve. Vártam,hogy megszólaljon,hogy mondjon valamit.
-Jake?!-halkan beszéltem.Nem tudtam mire vélni a viselkedését,furcsa volt.
-Lelkiismeret furdalásom van.-csak ennyi jött ki belőle.Szemeit az arcomra vezette,és a reakciómat várta. Nagy levegőt vettem,mivel tudtam hogy miről beszél. A tegnap este miatt érzi magát rosszul..
-Feleslegesen Jake.-közelebb mentem hozzá,kezemet a vállára helyeztem.
-Ő,ott volt veled,én pedig nem. Nem is figyeltem rád.-rosszul érezte magát a történtek miatt,hallatszott a hangján.Zavarta,hogy Harry velem volt akkor és ő pedig nem.Nem tudtam,hogyan beszéljek Harryről előtte.Nem tudtam tudja-e már mi történt,látta-e a képeket az interneten.
-Nem a ti hibátok Jake.Az meg hogy Harry segített..az volt a szerencsém. Bele gondolni sem merek mi lett volna ha nem jön. Ez miatt ne emészd magad,kérlek.-vállát kicsit megsimogattam. Bólintott egy aprót,és rám mosolygott.
-Szóval,te és Harry.-a torkomban akadt a levegő. Alig fogtam fel amit mondott. Kikerekedett
szemekkel néztem rá. Arcom láttán elnevette magát. -Mindenki tudja Hell.-hangosan nevetett,amíg én magamban feldolgoztam a szavait. Az,hogy mindenki tudja,az azért nagy szó. Biztos túlzás..vagy nem?! Harry a One Direction által világhírű lett,és egyáltalán nincs kizárva hogy már értesültek a mi kis "románcunkról" ha lehet annak nevezni. Ez megmagyarázna minden utálkozó levelet is. Hatalmas levegőt vettem,amit utána lassan fújtam ki. Fejemet a hinta ágy háttámlájára hajtottam és próbáltam felfogni Jake szavait,és hogy mibe keveredtem. A telefonom zenélni kezdett az asztalon.Oda mentem érte,vissza ültem Jake mellé aztán megnyitottam az SMS-t.

"Feladó : Harry : Hiányzol!x"

Arcomra abban a pillanatban felkúszott a pír,és csak bámultam a telefon kijelzőjét egy darabig.Gépelni kezdtem a válaszomat ami annyiból állt,hogy ő is hiányzik nekem. És tényleg hiányzott.Jakel jókat beszélgettünk,aztán elköszönt,mert ment edzeni. Megint egyedül maradtam a hatalmas házban. Furcsa volt az üresség,és a nagy csend ami uralma alá terítette az egész házat.Hirtelen lett sötétebb a nappaliban,ahogy a nap sugarait beárnyékolta egy kósza felhő. A kósza felhőből aztán egyre több lett,és elég csúnyán beborult az ég. A nyitott terasz ajtóban ültem,és élveztem ahogy a szél bele kap a hajamba.Imádtam az eső illatát,reménykedtem benne hogy nem sokára megint érezhetem. Hátamat az ajtókeretnek döntöttem és vártam a közelgő égszakadást.Lassan toltam fel magam az üveg mentén,és sétáltam végig a teraszon egészen a lépcsőig. Leültem a lépcsőre,és nem sokkal később megéreztem az első eső cseppet a vállamon. Egyre több érintette a szabad felületét a bőrömnek,majd pár perc múlva minden másodpercben esőcsepp érintkezett bőrömmel. Hajam egyre jobban szívta fel a rá zúduló vizet,és lassan kezdte megszokni a testem is a hideg cseppeket. Lélegzet vételem lassú és nyugodt volt.Nem tudom mikor éreztem utoljára ilyen nyugodtnak magam. A zuhogó eső kopogása a gerendákon,a gyenge szél hangja és az eső felülmúlhatatlan illata.Telefonom csörgése elszaladt fülem mellett,nem akartam megmozdulni és megtörni ezt a nyugalmat. Autó motor hangot hallottam ahogy leparkol a ház előtt.Figyelmen kívül hagytam,szemeim még mindig csukva voltak. A kapu csukódása elárulta hogy valaki bejött. Tudtam hogy valaki jött mégis kipattantak szemeim mikor két kéz tekeredett hátulról a derekam köré.Az illatáról megismertem ki jött,és hirtelen fordultam felé,hogy szemben állhassak vele. Arcán a gödröcskék kitüremkedtek,és még tökéletesebbé tették arcát. Néhány eső csepp gördült le arcán,miközben állt velem szemben.Csurom vizesen álltam előtte,és kezdte őt is teljesen át áztatni az eső. Kezemet lassan vittem fel tarkójához,mire kezei szorosabban húztak közel magához. Száját egy pillanat alatt tapasztotta az enyémhez.Kicsit közelebb húztam magamhoz,kezemmel göndör hajába túrtam. Egyszer valaki azt mondta nekem,akkor vagyok a legboldogabb ha el tudom hinni magamban,hogy minden olyan jó mint a mesékben. Most pont ezt éreztem,ahogy erős kezeivel magához húzott,és érzékien csókolt. Úgy éreztem ezt semmi nem törheti meg,mert ez ahhoz túl erős.Minden olyan mesebelinek tűnt,és minden olyan csodás volt.Elhinni is alig akarná az ember. Ajkaink lassan váltak el egymástól,és rögtön egymás szemeibe néztünk.Zihálva vettem a levegőt,amit Harry egy kis mosollyal nyugtázott. A libabőr gyorsan söpört végig a testemen ahogy jött egy nagyobb fuvallat. Minden szó nélkül kulcsoltuk össze ujjainkat,és mentünk be a házba. A terasz ajtót becsuktam és neki dőltem az üvegnek. Harry közelebb jött és egy puszit adott a számra.

A kanapén ültünk a nappaliban,Harry szorosan húzott magához. Melegítőm felett simogatta a hasam,ami az elején egy kicsit zavarba hozott,aztán megbékéltem vele. A film ami a tvben ment,elég unalmasnak bizonyult,ezért hamar beszélgetni kezdtünk. Nekem még mindig az utálkozó üzenetek,és az járt a fejemben amit Jake mondott.
-Tényleg már mindenki tud rólunk?-a témába teljesen nem illett a kérdésem ezért Harry arcán egy pillanatra meglepettség ült ki.Szemei fel alá jártak arcom minden pontján.
 -Nem kizárt.-hangja remegett.Nem tudta milyen reakcióm lesz. Tekintetem a hasamra vittem,ahol a
melegítőm és a pólóm közötti meztelen részen Harry keze pihent.Egyik kezem a kezére tettem,ő pedig megfordította kezét.Ujjaink összekulcsolódtak,és halványan mosolygott rám. A szobát a tvből kiáramló hangok töltötték meg,amik vegyültek a zuhogó eső hangjával. Másik kezemmel Harry nyakát kezdtem el óvatosan simogatni,hátul a tarkójánál.Közben a szemkontaktust tartottuk.Mindenem remegni kezdett,ahogy lassan kimászott mellőlem,és felém mászott. A kanapén feküdtem,felettem egy elképesztő srác volt. Ha valaki tegnap előtt azt mondja nekem hogy ilyen kapcsolatom lesz Harry Stylesal valószínű megkérdeztem volna tőle,kiről beszél,aztán jól kiröhögtem volna.De most,ha belegondolok mi lett volna velem ha nincs,még a hideg is kiráz. Könyökére támaszkodott,úgy került hozzám még közelebb. Levegővételem gyorsabb lett minden egyes vesztett centivel,ami lassan vált köddé közöttünk. Kezem remegni kezdett,ahogy tarkóját simogattam,és lassan bele túrtam hajába.Tekintete hamar a számra csusszant,amíg én még mindig arcát néztem.Lassan nyomta ajkait az enyémnek,közben én még közelebb húztam magamhoz.A hátamnál éreztem hogy valami megrezzen,tudtam hogy rajta fekszem a telefonom és valószínű az csörög. Sóhajtottam egyet mikor Harry kicsit távolabb ment tőlem. Még mindig felettem volt,lábait a lábaim között pihentette. A kijelzőre pillantottam,ahol ott volt a kis piros levél,arra utalva hogy üzenetem jött.

"Feladó : Lola : Ma este,nálunk tali. 7-8 körül gyere.x"

Vissza írtam,hogy ott leszek és megint Harryre koncentráltam aki már mellettem feküdt.Hátulról húzott magához,szorosan. Ujjaival játszottam,miközben fejét vállamon pihentette. Lassan másztam ki kezei közül,hogy kinyithassam a terasz ajtót. Megcsapott a friss levegő és az eső kevert illata.Becsuktam a szemem és neki dőltem az ajtó keretnek. Hamar két kéz érintette bőrömet a derekamnál,és fordított magának háttal. Harry fejét vállamba fúrta és puszit adott nyakamra.Megsimogattam arcát,majd kezeimet a kezére helyeztem lent a hasamnál. Maga felé fordított,izmos kezei derekamnál öleltek.Kezeimet összekulcsoltam a nyakánál,és lehajtottam a fejem.Homlokomon apró puszi csattant,és mosolyogva néztem fel Harryre.

Loláék nappalijában ültünk,a szülei nem voltak otthon.Mindkettőnk kezében egy doboz fagyi meg kanál volt.Elmerültünk a történetekben amit meséltünk egymásnak.Mindent megbeszélünk,hiszen már gyerekkorunk óta legjobb barátnők vagyunk. Az hogy mindig mindent megbeszélünk,csak még közelebb hozott minket egymáshoz.Örültem,mert a téma még nem terelődött felém,s Harry felé.Ám az ezzel kapcsolatos boldogságom nem tartott sokáig.
- Mi újság Harryvel?-kérdése hirtelen jött,és fagyit kezdtem el magamba tömni.Lola nevetett a reakciómon.
- Semmi.
Legkézenfekvőbb hazugságom most sem segített.Lola ismert,tudta mikor hazudok. Felhúzott szemöldöke,elárulta hogy nem hisz nekem.Sóhajtottam,mielőtt regélni kezdtem volna a történteket.Lola minden kérdés nélkül hallgatta végig a beszámolómat,amiben egész a tegnap este óta
máig beszámoltam mindenről.
-És mi lesz utána?
-Mi után?
-Ha..nyár végén..elmennek.
Lassan mondta ki a mondatot ami már az én fejemben is megfogalmazódott. Mi lesz akkor?
-Ezen még van időm gondolkodni.
Ennyivel és egy mosollyal intéztem el az egészet. A téma másik irányba terelődött,és minden mást is kibeszéltünk. 11 óra körül járt mikor elindultam haza.Lola ki kísért és egy öleléssel köszöntünk el egymástól.
-Csak okosan. -szemöldökét húzogatta,miközben és egy fintort villantottam felé.  Nevetett egyet,és becsukta a bejárati ajtót.Az eső már nem esett,de a szél fújt így magamra kaptam a pulcsim és felhúztam a cipzárját. Az út hazáig nem volt sok idő,és most még rövidebb volt mert gyorsabban szedtem a lábam mint általában. A tegnap este óta,nem a kedvenc tevékenységem sötétben egyedül sétálgatni. A lakáskulcsom segítségével hamar bejutottam a házba.Lerúgtam a cipőmet,és a nappaliba vánszorogtam. A tvt bekapcsoltam és a csatornák között keresgéltem.Az egyik zene csatornán sztár hírek mentek,ezeket általában meghallgatom. Soha nem gondoltam volna,hogy egyszer viszont látom magam itt. A kép amit a tvben láttam,engem és Harryt ábrázol.A hintaágyon fekszem,felettem Harry és pont megcsókol.Ilyen nincs..A tvt egy pillanat alatt kapcsoltam el onnan,ám urrá lett rajtam a kíváncsiság,vajon hogyan mesélik el ezt az egészet.Egy gombnyomással vissza tettem és figyeltem ahogy a műsorvezető beszél...

2013. márc. 15.

4.Fa a kertben

Sziasztok! :)
Megérkezett a rész, és nem is akarom húzni az időtöket!

Jó olvasást!

Puszi, 

Alice W.


Már egy órája,hogy Harry elment. A kínos szituációt követően nem nagyon tudtam volna a szemébe nézni,ezért mindketten jobbnak láttuk ha elmegy. Nem hagytam hogy megcsókoljon,és ez igen hülyén jött ki. Szóval már egy órája az ágyamban fekszem és forgolódom,nem tudom miért vannak bennem ilyen furcsa érzések. Gyötörnek,égetnek belülről ,de nem tudnám megmagyarázni miért.A hátamra vágódtam és néztem a plafont,reménykedve hogy ezzel okosabb leszek. Minden hiába volt. Semmivel nem lettem okosabb.Nem tudtam miért változott meg egy délután,sőt egy óra alatt a Harryről alkotott véleményem,ahogyan azt sem tudtam hogy miért hagytam eddig elfajulni ezt az egészet. A telefonom zizegése töltötte be a szobában ülő csendet. Hirtelen kaptam a zaj irányába a fejem. A telefonom kijelzőjén Lola arcképe villogott. Felvettem a telefont és próbáltam nem azt a kétségbeesett hangot ki adni ami valószínű jött volna belőlem.

-Szia.-köszöntem bele.A hangom kevésbé volt gondterhelt mint reméltem,de így is hallható volt rajta a nyugtalanságot.
-Szia. Hova tüntetek?Harry is eltűnt.-habozott.-Veled van?-tette hozzá.Sóhajtottam egyet,mielőtt elmondtam volna a történteket.
-Igen, velem volt.Én már itthon vagyok,nem rég ment el innen.-alig hallhatóan beszéltem.Vártam a választ,ami kicsit késve érkezett meg.
-Veled volt?-hangjában csengett a meglepettség.Erre biztos nem számított.
-I-Igen,velem majd mindent elmagyarázok.-hátra vágódtam a puha párnámon és megint a plafont kezdtem el nézni. Lola hallgatott pár másodpercig.
-Alig várom.-hangjában szórakozottság hangzott.Rögtön az jutott eszembe hogy ha elmondom neki mi volt nem lesz ennyire feldobott.
-Rendben,akkor holnap..vagyis ma -javítottam ki magam- ha 11-re át jössz az jó?-fejemet fogtam ami hirtelen kezdett el hasogatni.
-Tökéletes.Puszi.-nem várta meg a válaszomat,kinyomott.Hatalmas sóhajtás kíséretében hajítottam el a telefonomat ami nagy puffanással érkezett le a földre. Szememet összeszorítottam,tudtam hogy most le kell hajolnom érte. Nagy levegőt vettem és lehajoltam hogy felvegyem a földre vetett készüléket,hogy utána az éjjeli szekrényemre dobhassam. A jobb oldalamra fordultam,az ajtó felé. Csak néztem és néztem,talán arra várva hogy benyisson rajta valaki akinek kisírhatom magam. De nem jött senki..A szemem kezdett lecsukódni,mikor érdekes hangok csapták meg a fülem,amik lentről jöttek. Pár másodpercbe bele telt,mire erőt merítettem magamon és lementem megnézni mi az. Félve mentem a bejárati ajtóhoz,amin keresztül a zaj beszűrődött.Lábujjhegyen mentem végig a nappalin és az előszobán.A kezemet a kilincsre helyeztem és egy nagy levegővétel után elfordítottam a kulcsot és kinyitottam az ajtót.Amit ott láttam teljesen ledöbbentett,és nem is igazán azért akit láttam ,hanem ahogy láttam.
-H-Harry te részeg vagy?-nem beszéltem hangosan.Fejét hirtelen fordította felém,szemei felcsillantak.Néhány kósza tincs arcába lógott.Végig néztem rajta,ahogy a falnak dőlve áll,mint aki nincs tudatában annak mit csinál. Nem válaszolt,csak állt a falnak dőlve.Habozva indultam el felé,hogy besegítsem a házba. Kezét át dobtam a vállamon,és besegítettem.A lábammal berúgtam magunk mögött az ajtót és Harryt a nappaliba vittem. Leültettem a kanapéra és vissza mentem,hogy bezárjam az ajtót. Mikor vissza mentem a nappaliba Harry hátra dőlve ült a kanapén.Fejét a kanapé háttámláján pihentette. A nappalit az utcából beszűrődő lámpák és a kerti lámpák fénye világította meg. Oda sétáltam a kanapéhoz és törökülésbe ültem le Harry mellé.Egy leheletnyit jobban éreztem magam hogy itt van,persze jobb lett volna ha nem részeg. Arcát néztem,figyeltem ahogy összeszorítja szemeit,gondolom a közelgő erős fejfájás miatt. A konyhába sétáltam és vizet meg gyógyszert vittem be neki,remélve hogy kicsit jobban lesz. Nem beszéltünk,csak a kezébe nyomtam a pohár vizet  és ő annak a segítségével lenyelte a gyógyszert. A poharat a dohányzó asztalra tettem,és tekintetem megint a mellettem ülő srácra vittem.Izmai elvoltak lazulva,fehér pólója felcsúszott egy kicsit a gatyája fölött,így megvillantva fekete boxerét. Ahogy Harry rám nézett,megvakartam a tarkóm.Tudtam hogy lebuktam,de mivel részeg volt kevésbé érdekelt.Szemeimbe nézett,tudtam hogy az alkohol kezdi elveszíteni a hatását.Nem tudom mikor és mennyit ihatott,tekintve arra hogy másfél órája ment el. Sóhajtott egyet,amiből tudtam hogy most már képben van.Azt hittem nehezebb dolgom lesz,de ezek szerint most szerencsém van. Csendben ültem mellette a sötét nappaliban,amíg fel nem álltam hogy kinyissam a terasz ajtót. Az üveg ajtót egy mozdulattal elhúztam,ezzel utat engedve a betörő friss levegőnek.
-Ne haragudj.-Harry halkan beszélt,alig hallhatóan. Nem haragudtam rá,nem is igazán tehettem volna meg.
-Rám hoztad a szívbajt.-halkan kezdtem el nevetni,erre felém fordult és ő is elmosolyogta magát. A néma csöndben ami ez után következett hallani lehetett egy közeli szórakozóhely zenéit. Ha kinéztem az ablakon láttam a pásztázó fényeket az égen,amik messziről is látszanak. Arcunkat csak halványan érte a fény,én mégis láttam mikor Harry szemébe "visszatér az élet." Szemeiben kevésbé látszott,hogy ivott,és kezdte vissza nyerni önmagát. Hirtelen jött mikor felállt,és a kezét nyújtotta felém hogy fogjam meg. Kicsit haboztam mielőtt nyújtottam volna neki a kezem,hogy felhúzhasson.Egy pillanat alatt mellé kerültem és sétálni kezdtünk a nyitott terasz ajtó felé. Kiléptünk a teraszajtón és először a fa emelvényen sétáltunk végig mielőtt leléptünk volna a fűre.Meztelen lábamat csikizték a fűszálak miközben sétáltunk a kertben lévő fák között. A medence mellett is elhaladtunk mielőtt elértük a kertnek azt a részét ami a kedvenc részem volt.Érdekes módon Harry itt megállt és levágta magát a fűbe. A fatörzsnek dőlt és rám nézett,várta hogy én is leüljek. Pár másodperc telt bele mire fogtam magam és leültem mellé a fa törzsébe. Innen tisztán be lehetett látni az egész udvart,és ráláttunk a házra is. Az ég csillagokkal volt tele,egy kósza felhő sem volt sehol. Gondolkodtam,mielőtt hátra dőltem volna hogy elfeküdjek a fűbe.A csillagokkal teli eget néztem,csodálkoztam mennyire szép.Éreztem Harry mocorgását de túlságosan elvoltam pilledve hogy megmozduljak. Oldalra fordítottam a fejem,és akkor pillantottam meg a mellettem könyöklő Harryt,aki egyik kezén támaszkodik a másikat meg közöttem és maga között nyugtatja.Arcomat pásztázta csillogó zöld szemeivel,én pedig felváltva néztem őt és a csillagokat. A hajam mellettem volt szétterülve,lábaimat felhúztam.A fa ami alatt feküdtünk,most pont gyönyörű fehér és rózsaszínes virágokkal volt tele. Elmosolyodtam mikor Harry arcába hullott egy kisebb szirom.Ő is mosolygott miközben lerázta fejéről a szirmot,majd tekintetét megint rám irányította.
-Nem hagytad hogy megcsókoljalak.-rekedtes hangján suttogta fülembe.Szemeim kikerekedtek,és szívem dübörgött. Nagyot nyeltem mikor pimasz mosoly keletkezett arcán.Nem tudtam hogy ezt a kicsit még ittas,vagy már a józan Harry mondja. Szótlanságomra Harry mocorogni kezdett,és addig mocorgott míg fölém nem került. Ahogy fölém hajolt egyik lábamat kinyújtottam,így betérdelt a két lábam közé. Az egyik nyaklánca kibukott a pólója alól,és én azt kezdtem el méregetni. A fölöttem lévő srác hagyta hogy a nyakláncát piszkáljam mutatóujjammal.A kis papírrepülőt ábrázoló ezüst nyaklánc kilógott a többi közül.Biztosra vettem hogy van valami jelentősége. A nyakláncról egyenesen Harry izzó szemeibe néztem ami végig engem nézett. Nagyot nyeltem mikor Harry közelebb jött egy kicsit,így arcunk is közelebb került egymáshoz. Egész súlyával könyökére támaszkodott,és így megint közelebb került. Az egyik kezét felemelte és kifésült egy oda lógó tincset az arcomból. Mozdulatlanul feküdtem alatta,kezem remegni kezdett mikor végig húzta rajta az egyik kezét.Érintése ahol járt libabőrt hagyott maga után.Tekintetét egyszer sem vette le rólam,mindig arcomat nézte.Néha eszembe jutott az ami két órával ezelőtt is segített elutasítani Harryt,az hogy híresség,hogy én csak egy kaland lennék,hogy nem éri meg,és hogy ennek én innám meg a levét.De most akárhogy próbáltam ezekre a dolgokra fókuszálni,az hogy Harry fölöttem volt,hogy éreztem az illatát elöntötte az agyam.Semmi másra nem gondoltam,csak arra hogy itt vagyunk,csak ő és én,kettesben. Meleg érintését érzem a bőrömön,és leheletét az arcomon.Most csak ez járt a fejemben. Ezer okot feltudtam volna sorolni,hogy miért ne.De az mellett hogy miért tegyem meg,azért még többet.A kezem amelyiket felemeltem remegett,ahogy lassan Harry mellkasánál végig felvittem a tarkójáig.Beletúrtam a hajába ott egészen lent a tarkójánál,közben pedig néztem arcát. Mellkasom,akárcsak az övé,gyorsan hullámzott. A félénk viselkedése elgondolkodtatott.Miért viselkedik úgy mintha nem lett volna eddig nővel?! Most ezen sem tudtam tovább gondolkodni. Kezem lassan kezdte el közelebb húzni felém az arcát,ám neki túlságosan is lassú volt. Pillanatok leforgása alatt nyomta ajkait az enyémnek.Testemet melegség árasztotta el,ahogy mellkasa az enyémnek nyomódott.A kis papírrepülő a nyakamat érintette.Most már minden porcikám remegett.Bele túrtam göndör hajába,amit ő egy halk és kicsi nyögéssel nyugtázott.Csókunk hosszadalmas volt,de imádtam.Életem legjobb és legérzékibb csókja volt.Olyan jó érzésem volt,mintha Harry is csak egy normális ember lenne,akivel feltűnés nélkül vegyülhetek el,és akivel minden felhajtás nélkül lehetek együtt. Ajkaink lassan váltak el egymástól és Harry arcára rögtön mosoly kunkorodott.Én csak sóhajtottam egyet,mire egy gyors de ugyanakkor szenvedélyes,apró csókot kaptam számra.Harry lemászott rólam,és felállt.Kezét nyújtotta,én pedig felnyújtottam neki az enyémet. Ahogy felrántott magával szembe,derekamat fogta mind a két kezével. Szemei most csillogtak a legjobban.Nem akartam megadni magam,de teljesen megbolondultam.Az amit tett értem ma,hogy mit meg nem tenne értem,és hogy ennyire jól kiismert.Nem lehet véletlen. Egyik kezét végig vezette a gerincem vonalán és megállította a hátam közepén. Fejemet lehajtva tartottam,egészen addig míg másik keze meg nem fogta az államat és fel nem emelte. Egyenesen a szemébe fúrtam a tekintetem,próbáltam kiismerni.Próbáltam megismerni az igazi énjét.
-Ez nem az amit én szeretnék megismerni.-még a suttogásnál is halkabban beszéltem. Arckifejezése,meglepettségről árulkodott.
-Mit szeretnél megismerni?-ő is halkan beszélt.Olyanok voltunk,mint akik félnek.Félnek,hogy az érzéseiket amiket a másik iránt táplálnak mások is megtudják.
-Téged.Nem azt akit az újságok által mindenki megismerhet. Én téged szeretnélek megismerni,hogy milyen vagy igazából. - a "téged" szót kihangsúlyoztam.
-Miből gondolod hogy nem olyan vagyok mint amilyennek az újságok beállítanak?- visszakérdezett,arcán azzal a féloldalas mosollyal. Csak rámosolyogtam,mire ő felnevetett,és ezzel le is zártuk a témát. Megint a földre szegeztem a tekintetem. Ujjainkat összekulcsolta és lassan kezdtünk el vissza sétálni a házba.Ahogy beértünk Harry mondta hogy nem maradhat itt ezért el ment..Elköszöntem tőle és már el is ment. Furcsa érzés söpört végig rajtam mikor becsuktam az ajtót és neki dőltem. A ház teljesen üres volt,egyedül én voltam itthon. Sötétben csattogtam fel a szobámba,ahol aztán villámgyorsan pattantam be az ágyba.Jobb érzésem volt mint mikor két órája lefeküdtem. Szemeim hamar lecsukódtak,és villám gyorsan elaludtam.

Lola szája "o" alakot vett,miközben meséltem neki a tegnap este történéseit,és kezét szája elé kapta mikor ahhoz a részhez értem hogy Harry megmentett. A történet közben az emlékek sorra jöttek fel bennem,soha nem fogom őket elfelejteni,bele égtek az emlékezetembe. Minden mondatot egyre nehezebb volt kimondani. Lola a történet végén csak megölelt.
-Ne haragudj,nem figyeltünk rád eléggé.-ölelése szoros volt,és én is ölelni kezdtem őt.
-Nem a ti hibátok volt.-mosolyogtam. Nem hibáztattam őket a történtek miatt.Lola a könnyeivel küszködött ahogyan én is. A Harryvel kapcsolatos dolgok is érdekelték természetesen,de arról csak annyit mondtam el hogy Harry itt maradt egy kicsit hogy nyugtasson.Nem kell tudnia senkinek,hogy miután elment vissza is jött.Persze az újságok biztos gondoskodni fognak róla,hogy a tegnapi napnak legyen vízhangja,de nem érdekel.Lola is elmesélte hogy akkor tűnt fel nekik hogy nem vagyunk sehol,mikor elindultak hogy máshová is benéznek.Mindenki aggódni kezdett,megpróbálták Harryt hívni,de ő nem vette fel,és nagyon megkönnyebbültek mikor én felvettem a telefont. Aranyosnak találtam hogy ennyire aggódtak értünk. Mindketten a telefonomra pillantottunk mikor az megszólalt az üvegasztalon,jelezve hogy SMS-em érkezett.
Feloldottam a billentyűzetet,és a képernyőn felvillant Harry neve.Meggyőződésem,hogy rögtön elpirultam.Azonnal megnyitottam az SMS-t.

"Feladó : Harry : Jó reggelt szépségem.x"

Alsó ajkamba haraptam miközben olvastam az üzenetet. Kicsit elkésett,mert már jó ideje ébren vagyok,de a szándék a lényeg. Lezártam a billentyűt,nem akartam Lola mellett elkezdeni SMS-t írni. A telefont az asztalra dobtam és vissza fordultam Lolához.
-Akkor a tegnapi napnak is megvolt a kellő izgalma.-Lola fintorgott miközben kijelentette.Én csak
összepréselt szájjal bólogattam.Lola megint megölelt,aztán hívták hogy haza kell mennie,ezért elköszönt és elment. Megint egyedül voltam,ezért fogtam a telefonomat,és az egyik könyvemet és kimentem velük a kertbe.Felfeküdtem a függőágyra,a szememre toltam a napszemüvegem,és olvasni kezdtem. A lapok csak fogytak a könyvből,olyan gyorsan olvastam el. A történetet magam elé képzeltem úgy olvastam,miközben kizártam a külvilágot.Kiabálhatott a szomszéd,lehetett atomrobbanás,én semmit nem hallottam meg.Nagyot ugrottam mikor valaki puszit nyomott a homlokomra. A szemüveget a fejemre toltam és az előttem álló göndör hajú fiúra mosolyogtam. Kiszálltam a függőágyból,és megálltam Harry előtt. Kezei hamar a derekam köré tekeredtek.Én a kezeimmel körbe öleltem a nyakát,és úgy adott egy apró csókot. Mindkettőnk szemén napszemüveg volt,és kézen fogva sétálgattunk a hatalmas kertünkben.Nevetgéltünk és beszélgettünk,miközben bejártuk a kert minden részét. Ahogy elértük azt a fát ahol tegnap este voltunk,Harry óvatosan tolt neki a fának.A fa ágai lelógtak,és tele voltak virágokkal. Egy mozdulattal megszabadított napszemüvegemtől,feltolta a fejemre. Zavart hogy nem látom a szemeit,próbáltam átlátni a fekete, sötétített lencséjű Ray Ban napszemüvegén.Rájöttem hogy esélytelen ezért nem is próbálkoztam tovább.Nem tudtam Harry perpillanat melyik részét nézi az arcomnak. Szája hirtelen érintette az enyémet,egy apró csók erejéig.Aztán távolabb állt tőlem és megrántotta a fa egyik ágát.Több száz virág szirom hullott rám,a fa viszont még mindig tele volt.Harry nevetett ahogy kijöttem a fa alól és kergetni kezdtem.Mezit láb kicsit lassabban futottam mint ő de  ő akkor is futott előlem. Mikor hirtelen megfordult egy kicsit összeütköztünk de csak nevettünk rajta.

A "közös fánk" árnyékában hűsöltünk.Harry a fűben feküdt én pedig mellette,a fejemmel a mellkasán.Az egyik kezét a fejem alatt nyugtatta,és simogatta a hátamat,míg a másik a hasán volt és az én kezemmel játszadozott.Ujjaink csatát vívtak egymással,amit mindketten megmosolyogtunk.Nyugtalan lettem,mikor eszembe jutott,hogy nem tudom meddig lehet együtt Harryvel.
-Meddig lesztek itt?-a kérdésem valószínű hirtelen jött neki.
-A nyarat itt töltjük.-halál nyugodtan mondta én viszont felkaptam a fejem.Boldog voltam,ahhoz képest hogy tegnap még azt kívántam minél hamarabb menjenek el. Harry óvatosan húzta ki a kezét a fejem alól,majd könyökére támaszkodott és levette a napszemüvegét. Arcunk közel volt a másikéhoz,szemei égették az arcomat. Szabad kezét hasam felé vitte,mire engem kirázott a hideg.A libabőr minden szabad porcikámon megjelent. Kuncogott egyet a reakciómon,majd a kezét vissza tette maga mellé.Ő sem hülye,a viselkedésemből mindent le tud venni. A madarak csicsergése töltötte be a csöndet ami most következett.Az utcán elhaladó csoportok zaját lehetett még néha hallani akik elhaladtak előttünk,amíg a partra sétáltak.Szerettem volna kimozdulni,de tudtam hogy ez nem lehetséges. Jobban bele gondolva a kapcsolatunk nem hivatalos. Egyikünk se jelentette ki a másiknak hogy szeretne a másiktól többet is. Az hogy elcsattant közöttünk pár csók,semmit nem jelent.Fájdalmas belátni de így van. Hatalmas sóhaj kíséretében dolgoztam ezt fel. Rosszul éreztem magam,hiszen én is bele sétáltam a csapdába. Itt lesznek egész nyáron,de korántsem biztos hogy ezt a nyarat együtt töltjük.Május közepe van,a nyárból még sok van.Sok minden történhet.
-Min gondolkozol ennyire?-rekedtes hangja csengett a fülembe ahogy letépett egy fűszálat és arcomat kezdte el csikizni vele. Rá mosolyogtam,aztán megfogtam a kezét és leraktam a földre. Furcsán nézett rám,szemei arcomat pásztázták.Kerültem a szemkontaktust.
-Értelmetlen dolgokon.-nem akartam konfliktust kelteni azzal,hogy felhozom a gondolkodásom témáját. Ujjainkat összekulcsolta a földön.Sóhajtottam miközben feltoltam a fejemre a napszemüveget. Kék szememet az ő világító zöld szemeibe fúrtam. Élveztem a közelségét,és azt hogy hozzám ér. Kicsit szenvedett mire közelebb kúszott hozzám,de én ezen jót mosolyogtam. Göndör fürtjei csikizték az arcomat,miközben nyakamra adott egy apró puszit. Arcomról a mosolyt nem lehetett volna letörölni,annyira boldognak éreztem magam. Olyan jó lett volna,elmenni.Csak ő és én,akárhova elmentem volna vele. Bármikor,bárhova.Furcsa volt hogy egy nap után ilyeneket érzek,még is jól éreztem magam és nem éreztem úgy hogy ezzel bármi gond lenne. Szívem vadul kalapált a közelében,és a pillangók folyamatosan szaporodtak a hasamban...

2013. márc. 13.

3.Nem tudsz elveszíteni...



A mólón sétálgattunk,miután kijöttünk a vízből.A hajamból még folyt a víz,de ennek ellenére Harry rám adta az ingét. Végig néztem testén mielőtt felhúzta volna a pólóját.Teste tetoválásokkal volt tele,de nem tudtam eldönteni néhánynak vajon mi lehet az értelme.

-Mindegyik tetoválásnak van jelentősége?-kérdeztem.Magára kapta a pólóját és rám mosolygott.
-A nagy részének van.-mosolygott. Nem reszkíroztam tovább ezt a témát. Lábaink lassan vissza vittek minket oda ahonnan elindultunk. Megint a mólónál álltunk,teljes csöndben néztük a vizet és a holdat.Kicsit oldalra hajtottam a fejem és úgy vizsgáltam, a tükör sima vízfelszínt. Minden olyan nyugodt volt.Egy kis imbolygása sem volt a víznek. Gondolkodtam,vajon a többieknek feltűnt-e már hogy eltűntünk,és hogy vajon hogyan fogom elmondani nekik mi történt.Ahogy eszembe jutottak az este eseményei,megfeszültem. Nagy lélegzetet vettem,amit egy ideig bent tartottam majd hosszan kifújtam. Hajam leomlott a vállamról,az arcom mellé,tehát Harry nem láthatta az arcomat. A hajfüggönyöm mögül néha a szemem sarkából rá pillantottam,és láttam hogy néha ő is felém pillant. Nem tudom mi jött rám hogy hirtelen ennyire kedves vagyok vele.Persze,az is benne van hogy mit tett az előbb.Azt akarja hogy közel engedjem magamhoz,holott nem is tudom mennyi idő múlva ők elmennek. Turné időszak van,nem lesznek itt sokáig talán csak pár napot. Utána pedig eltűnik és ennyi. Ezért nem is akarom közel engedni magamhoz.Az meg már részletkérdés hogy nem is akarnék tőle semmit. Furcsa érzés söpört végig rajtam ahogy ezt megállapítottam magamban.Már nem éreztem olyan biztosnak ezt az egészet mint mondjuk 2 órával ezelőtt.A szél egy pillanatra feltámadt és bele kapott a hajamba. A hideg fuvallat hatására jobban magamhoz húztam a rajtam lévő inget.
-Én azt hiszem haza megyek.-törtem meg a csendet. Harry rám pillantott,és mosolyogva bólintott egyet.
-Haza kísérlek.-mondta mikor a táskámért nyúltam. Rámosolyogtam és bólintottam egyet úgy ahogy ő is tett az előbb. A táskámat a vállamra tettem és elindultunk a tömeg felé,hogy azon keresztül kijussunk a kijárathoz. Átverekedtük magunkat az izzadt fiatalokon,és folytattuk utunkat a kapuhoz. Emett ott állt és egy haverjával beszélgetett. Oda értünk és megöleltem. Kicsit felszisszentem mikor a vágáshoz ért a hátamon.
-Valami gond van?-kérdezte.Hangjában csengett az aggodalom.
-Hosszú történet.-mondtam halkan.
-Nem erőltetem. -mosolygott.Kezet fogtak Harryvel és elindultuk.Eleinte néma csönd uralkodott,egyikünk sem tudta mit mondjon.
-Hell,mi történt pontosan?-tette fel Harry a kérdést halkan.Szinte suttogott,gondolom nem tudta hogyan viszonyulok ehhez az egészhez,és elég jól vagyok-e lelkileg ahhoz hogy elmeséljem neki.
-Szomjas voltam,ezért elindultam üdítőért. Ugyan ott mentem ahol az előtt mikor én mentem a piákért. Mikor először mentem,már akkor is jött valaki mögöttem,de akkor semmi nem történt.Mikor megfordultam a léptek zajára ,megint ugyan az az alak jött utánam.Sietni kezdtem de feltűnt hogy elölről is közeledik valaki. A téglafal felé közeledtem,és reménykedtem benne,hogy csak képzelődök és túlreagálom az egészet.De mikor..az egyik oda jött,az egyik kezével befogta a számat a másikkal pedig a falnak nyomott akkor rögtön rájöttem hogy ez nem csupán annyi hogy elmegyünk egymás mellett. -sóhajtottam egyet,hogy a szemembe összegyűlt könnyeket bent tartsam. -Megfejeltem.-Harryre néztem aki elkerekedett szemekkel nézett rám,és láttam ahogy szája mosolyra húzódik.
-Megfejelted?-kérdezett vissza. Bólintottam egyet,és tovább meséltem.
-Szólt a haverjának hogy fogjon le..szitkozódott egy sort,aztán ellöktem magamtól azt a férfit aki akkor a falnak nyomott,és futni kezdtem.Alig léptem kettőt megragadott valaki,és vissza rántott.Akkor estem el,és akkor szereztem ezt a sebet is.-mutattam a csuklómon tátongó sebre.-Rám ült..és a többit szerintem tudod.-mondtam,és ezzel a lendülettel egy kósza könnycsepp folyt le az arcomon.Az arcomba hulló tincseket eltűrtem,és kezemet magam mellé eresztettem. Harry hirtelen ragadta meg a bal kezemet,és fordított maga felé. A dolgok gyorsabban történtek,mint hogy én a jelenlegi állapotommal felfoghattam volna,de mikor éreztem hogy Harry erős kezei magához szorítanak kicsit megkönnyebbültem.Összeszorítottam a szemem és lassan én is megöleltem őt. Fejem mellkasába fúrtam,és próbáltam abba hagyni a sírást. Óvatosan simogatta a hátamat,vigyázott mert tudta hogy sebek vannak rajta.Lassan távolodtunk el egymástól,és próbáltam kerülni a szemkontaktust. Harry megköszörülte a torkát és tovább indultunk szorosan egymás mellett. A zenét már csak halkan hallottuk,mikor megálltam a házunk előtt. Harry arcát figyeltem ahogy felmérte a házunkat,és lassan szemei a házról megint rám fókuszáltak.A cipőmmel a járdán lévő köveket rugdostam,és győzködtem magam hogy induljak már el befelé.
-Te..most..vissza mész a többiekhez?-kérdeztem.
-Nem tudom még.-tekintetét az enyémbe fúrta ahogy mindig. Még mindig az volt róla a véleményem ami eddig. Kisfiús arca lassan kezdett elvarázsolni,viszont kidolgozott teste és stílusa megijesztett. Gyorsan futtattam végig rajta a tekintetem,majd megint a szemébe néztem.
-Nem jössz be?-szavaim megelőzték a gondolataimat. Nem tudtam miért ajánlom fel,talán mert én is nyugodtabb lennék ha itt lenne velem.Elégedett mosoly terült szét arcán,gödröcskéi előjöttek.Nem vette le a szemét arcomról,még akkor sem mikor bólintott egyet.Elindultunk végig a betonon,egészen az ajtóig.Elővettem a lakáskulcsom és kinyitottam az ajtót. Amint beértünk ledobtam a táskámat a földre ami nagy huppanással érkezett meg,majd lerúgtam a cipőmet is. A házban sötét volt,csak a kinti lámpák fénye világította meg halványan az előteret. Elhúztam a kétrészes ajtót és intettem Harrynek hogy jöjjön csak be. Zsebre tett kézzel,lassan jött felém.Csak az árnyékát láttam,ahogy félénken közelít.Mikor meggyőződtem róla,hogy anélkül ért ide hogy összetörje magát elindultam a kanapé felé. Előtte vissza rohantam a táskámért amit az előszobában dobtam le. Így utólag visszagondolva azért hoztam be a nappaliba,hogy itt újra lehajítsam valahová. Harry magas alakjának csak a körvonalát láttam,ahogy áll a sötét,csendes nappaliban. Megkerültem őt,és elterültem a kanapén. Megemelte a két lábam,leült a kanapéra majd a lábaimat az ölébe helyezte. Kicsit fészkelődtem a szituáció miatt,de aztán idővel megbarátkoztam vele. Teljes volt a csend,miközben ültünk a sötétben és hallgattuk a kintről beszűrődő ciripelést keverve a parton szóló zenével. Fejemet a kanapé karfáján pihentettem,közben pedig újra végig gondoltam a mai napot. Amikor elértem volna az estéhez megráztam magam,és felültem a kanapén.A hirtelen mozdulattól,Harry megugrott a hajam pedig arcomba hullott.
-Ő,elmegyek gyorsan lezuhanyozom.Érezd magad otthon.-az utolsó mondat kicsit zavarba hozott. Sötétben is láttam Harry féloldalas mosolyát.
-Rendben,de siess.-mondta nevetve. Megforgattam a szemem,de egy laza mosolyt is dobtam felé.
Felrohantam a lépcsőn,és egyenesen a fiókos szekrényemhez mentem. Elővettem az egyik pizsama rövidnadrágomat,meg egy szürke toppot és bementem a fürdőbe.Az ajtót magamra zártam,ledobáltam magamról a ruhákat és elkezdtem zuhanyozni. A forró víz,marta a kisebb nagyobb vágásokat a hátamon,de elviseltem. Hajamra hideg vizet folyattam és arcomra is folyamatosan engedtem a hideg vizet.Reméltem hogy egyszer csak felébredek,és rájövök hogy ez az egész nap csak egy rémálom volt.Persze,tudtam hogy erre nem sok esély van,de reménykedtem benne. Mikor végeztem kiszálltam,megtörölköztem és belebújtam a pizsamámba. Megfogtam a ruhákat és a szennyes kosárba dobtam őket. Mezit láb csattogtam le a lépcsőn,végig a parkettán. Neki dőltem a falnak és úgy néztem,hogy Harry a kis kori képeket nézegeti a falon,úgy hogy a telefonjával világít. Halkan kuncogtam egyet,majd felemeltem a kezem és felnyomtam a kapcsolót. A villany felvillant és Harry hirtelen fordult felém.Egy pimasz mosoly kíséretében vágta zsebre a telefonját,majd párszor végig nézett rajtam. Nem igazán tudtam hova nézzek,pillantása égette a bőrömet.
-Szomjas vagy?-kérdeztem hirtelen és befutottam a konyhába. Követett és mikor utolért levágódott,az egyik bőrszékre a konyhába. -Narancslé?-kérdeztem és felé fordultam.Bólintott egyet és továbbra is engem nézett.Elővettem két poharat és tele töltöttem narancslével. A narancslével teli kancsót utána vissza dobtam a hűtőbe,megfogtam a két poharat és oda mentem az asztalhoz.Az egyik poharat letettem Harry elé a másikat pedig magamnak hagytam meg. Leültem Harryvel szembe a székre,az egyik lábamat magam alá tettem a másikat pedig felhúztam. Harry játszadozott egy kicsit a pohárral,mielőtt megfogta és belekortyolt. Ujjaimmal átfésültem a még vizes hajamat és Harryre vigyorogtam,aki szintén vigyorgott.
-Harry,én megszeretném köszönni,azt amit ma tettél.-mondtam halkan. Nevetett egyet,majd komoly pillantással nézett rám.
-Már megtetted.-arcomba lógó fürtöket fülem mögé tűrte.
-Ezt nem lehet eléggé megköszönni. Bele gondolni sem merek mi lett volna ha nem jössz.-mondtam.
-Nem is kell belegondolni.Mentem,ott voltam. Mindig melletted leszek. -mondta kicsit hangosabban.
-Ezt te sem gondolod komolyan.-nevettem fel kínomban.
-Már miért ne gondolnám?-háborodott fel.
-Könyörgöm Harry ! Elvárod hogy megnyíljak feléd,és hogy közel engedjelek magamhoz,de közben te is pontosan tudod,hogy nemsokára elmész.Akkor én sem leszek más mint egy kaland.-álltam fel az asztaltól.
-Te soha nem csak egy kaland leszel.-pattant fel ő is. Arca közel volt az enyémhez.-Nem akarlak elveszíteni.-mondta halkan és a hajam végét piszkálta.
-Nem tudsz elveszíteni valamit,ami soha nem volt a tiéd.-mondtam halkan.Szemeim lassan teltek meg könnyekkel. Nem tudtam miért akarok sírni.Semmit nem jelent nekem.Semmi nincs köztünk.
-Tudod mi a probléma Hell?! Az hogy te nem csak azért nem akarsz megnyílni felém,mert elmegyek,hanem te alapból nem értékelsz semmit! -emelte fel hangját.
-Ez nem így van, és ne kiabálj.-kiabáltam vissza én is.- Gondolkodj egy kicsit.Híresség vagy! Egy világsztár..Egy héten belül a nevemre sem fogsz emlékezni,mert majd elmész egy másik helyre ahol ugyan ilyen körülmények között megismersz majd valakit. Akkor már nem foglalkozol majd velem. Nem jelentek neked semmit,ahogy te..te sem nekem.-a mondat utolsó három szavát dadogtam,alig tudtam ki mondani.
-Ez nem így van.-hangja megint elhalkult,szeme elsötétedett ahogy arcomat fürkészte. Szemembe a könnyek csak szaporodtak és kitörni készültek.
-Csak..ne hazudj.Kérlek.-mondtam halkan.
-Hell,amit ma mondtam neked,abból semmi nem volt hazugság! Ma délelőtt a boltnál mikor megláttalak,láttam hogy nem leszel könnyű eset.Nem sikítoztál mikor megláttál,sőt. Megfogott benned hogy nem érdekelt ki vagyok.Távol akartad tartani magad tőlem,és talán pont ez az ami arra késztetett hogy megszerezzelek. Nem vagy az a tipikus hétköznapi lány,akiből ötvenet látok egy nap már akkor ha csak kilépek az utcára.Más vagy! Gyönyörű vagy.Nem kell rögtön elhinned,hogy igazat mondok.Csak adj esélyt arra hogy bebizonyítsam. -szinte suttogott. Szavaitól a szívem hevesen vert,és agyamban a "kerekek" folyamatosan próbálták feldolgozni azt amit mondd. Semmi nem változott. Még mindig az mellett vagyok,hogy elmegy ezért nem szabad közel engednem magamhoz. Nemlegesen kezdtem el bólogatni.
-Te nem tudod min megyek át.-mondtam alig hallhatóan.Amint kimondtam megbántam,és reménykedtem benne hogy nem hallotta meg.
-TE nem tudod,hogy min mentem át én mikor olyan elutasító voltál egész nap.Mikor nem lehetett hozzád szólni,mert csak a szemedet forgattad.Maszk nélkül szebb vagy ám.-mondta és kezét az államra helyezte.Felemelte a fejem,hogy bele nézhessen a szemembe. -Ez az igazi Hell.Nem az az elutasító,flegma "leszarok mindenkit" csaj akihez hozzá sem lehet szólni. Ilyenkor lehet látni ki az ember igazából. -arcomat pásztázta szemeivel.Idegesített az hogy egy nap alatt ilyen jól ki ismert..lehetetlen. Valaki évek után sem tudná megmondani milyen vagyok igazából,erre jön ez a srác és egy délután alatt ki ismer.
-Nehogy azt hidd hogy ismersz engem. Nem tudsz rólam semmit!-ellenállást diktált az agyam. Csak nevetett egyet ahogy kezét lelöktem magamról.
-Én látom Hell.-mondta.
-Nem,nem látod! Azt lásd,hogy utállak! Nem akarlak közel engedni magamhoz,nem akarok tőled semmit. ÉRTSD MEG! -hazugságok áradata hagyta el a számat. Nem vettem észre hogy szememből potyognak a könnyek,miközben kiabálok Harryvel azért mert kiismert. Nem hittem hogy valaha ezért fogok kiabálni valakivel.Nem merem közel engedni magamhoz..Túlságosan elvakítana. Minden szó nélkül ragadta meg a kezem és húzott magához. Hagytam hogy átöleljen.Állát a fejemen pihentette,ahogy az asztalnak dőlve állt és engem nyugtatott. Mellkasom gyorsan hullámzott,majd légzésem lassan egyenletes lett. Még mindig Harry karjaiban voltam. Fejem mellkasának döntöttem és kis köröket rajzoltam a válla alatti részre.
-Soha nem sírtam még ennyit.-mondtam halkan. Keze gerincem vonalát simogatta,és némán állt. Fejemet felemeltem hogy a szemébe nézzek.
-Remélem ennél többet nem is fogsz..-mondta miközben végig húzta kezét a hajamon. Nagyot sóhajtottam és eltávolodtam tőle. A nappaliba mentem és eldőltem a kanapén. Összehúztam magam mikor éreztem,hogy valaki leül a kanapé végére. Fészkelődni kezdtem,majd lassan felültem.A tv távirányítóját kerestem,s mikor megtaláltam bekapcsoltam a televíziót. Kapcsolgatni kezdtem a zene csatornák között,és ott hagytam az egyiken ahol pont az egyik kedvenc számom ment.A kapcsolót az asztalon hagytam és eldőltem a kanapén. A számat egy hatalmas sóhaj hagyta el  mikor a számnak vége lett és elindult az egyik One Direction szám. Harryre néztem aki kis vigyorral az arcán ült a kanapé végén.
-Ne vigyorogj.-dobtam neki egy párnát.
-Mondd,hogy nem jó szám.-cseszegetett.A szám tényleg nem volt rossz,de hogy ezt még be is valljam neki. A szövege arról szólt,hogy így vagy úgy megtalállak,megszerezlek,megnyerlek stb.Tipikusan az volt mint amit vártam..
-A szövege illik rád.-vigyorgott rám pimaszul Harry.
-Kétlem.-mondtam kicsit gúnyosan. Elnéztem a klipben,ahogy az afrikai gyerekek között vannak,meg ahogy állatkódnak  Édesek voltak.A számnak vége lett és Harryre pillantottam,aki egész eddig az arcomat nézte.
Megköszörültem a torkom,és éreztem hogy valamerre mennem kell.Felálltam és a konyhába mentem.Kinyitottam a hűtő ajtót,bár tudtam,hogy semmit nem fogok kivenni.Nagyot ugrottam,mikor éreztem hogy valaki mögém kerül.Hirtelen csuktam be a hűtőt,és fordultam Harry felé.
-A többiek már biztos keresnek.-mondtam halkan mikor közeledni kezdett Elnevette magát,kósza tincseimet a fülem mögé tűrte,majd...

2013. márc. 9.

2. Szórakozzunk egy kicsit!




Nevetve sétáltunk végig az utcán egészen a házunkig. Én és Lola nálunk készülődtünk az esti bulihoz.A fiúk fél 9-re jönnek ide hozzánk. Elvileg "hál istennek" jön Harry is meg az egész One Direction. Meg kell hogy mondjam,nincs bajom velük,csak Harry cseszi egy kicsit a csőröm. Előhalásztam a lakáskulcsom,és bementünk a házba. Minden ablakot kinyitottunk és max hangerőre tettük a házimozi rendszert. A nappali közepén ugráltunk és énekeltük az egyik kedvenc számunkat. Elindultunk fel a szobámba hogy kiválasszuk mit veszünk fel. Minden ruhadarabot elővettünk a szekrényből,ami nem volt kevés. A szobában mindenhol ruhák hevertek szanaszét dobálva.Én egy igencsak szétszaggatott nagyon rövid nadrágot vettem fel,meg egy fehér teljesen csipke lenge felsőt,alá pedig felvettem a fürdőruhám.Lola egy egybe részes mini ruhát vett fel és ő is alávette a fürdőruháját. A sminket nem vittük túlzásba egy kis szájfényt raktunk fel,és ennyi. A hajunk göndör volt a víztől,ezen sem változtattunk. Bele bújtam a hosszú szárú converse cipőmbe,Lola pedig sarut húzott.Épp hogy fél 9-et mutatott az óra,valaki rá feküdt a csengőre. Lerohantunk a lépcsőn és kinyitottuk az ajtót a fiúknak. Meglepetés ért mikor 5 fiúval több állt az ajtóban. Nem jöttek be,mert mi is csak felkaptuk a táskánkat és már indultunk is a partra. Ahogy közeledtünk már hallani lehetett az üvöltő zenét. Jake felkapott a hátára és úgy vitt egy darabig.Akárhányszor hátra pillantottam Lola és Harry mögöttem beszélgettek,és mindig felém néztek. Mikor már meguntam lepattantam Jake hátáról és oda szökdécseltem hozzájuk. Lolát megragadtam és arrébb húztam.Jake oda sétált a többiekhez és haladtak tovább előttünk.

-Mi a gond?-nézett rám értetlenül barátnőm. Pár másodpercig gondolkodtam mielőtt válaszoltam
neki.Nem akartam hogy azt vegye le féltékeny vagyok mert Harry vele beszélgetett,de majd megölt a kíváncsiság mi volt a téma.
-Nincs gond.-jött belőlem a legkönnyebbnek látszó hazugság.Lola arckifejezése elárulta hogy nem
hisz nekem.-Miről beszélgetettek?-kérdeztek végül.Ez az egész úgy jött ki,mintha ezzel akarnám terelni a témát.
-Áh,szóval itt van a kutya elásva.-nevetett Lola.-Nyugi Hell.Én nem kellenék Harrynek.-bökött oldalba.
-Ez nem erről szól.-mondtam kicsit halkabban mint ő az előbb,nem akartam hogy meg hallják. Séta közben nem egy lány állította meg a fiúkat és autogrammokat kértek tőlük,meg fényképeket csináltak. Én közben végig Lolával beszélgettem.
-Te Harry barátnője vagy?-hallottam meg egy kislány hangját magam mellől.A lány apró termetű volt ezért leguggoltam hozzá.
-Nem.-mosolyogtam rá.-Még szabad.-kacsintottam a kislánynak.
-Jó mert ő az én férjem.-kacsintott vissza a körülbelül 8 éves kislány. Felnevettem mikor kis arca elpirosodott. -Pedig szerintem aranyosak lennétek együtt.-szólalt meg megint.Halványan mosolyogtam rá,nem akartam megbántani azzal hogy elmondom neki nem is igazán szeretem a bandát.
-Kedves vagy.-mosolyogtam.
-Ez az igazság.- suttogta.Ránevettem,majd a feje egy hang irányába fordult ahol valószínű az anyukája állt és mondta a nevét. A kislány a nyakamba borult,meg ölelt és az anyukájához futott. Felálltam és Lola mellett álltam ahogy figyeltem hogy a kislány elmegy.Pár lépés után megfordult és vissza integetett.Nevetve integettem neki vissza. Sétáltunk tovább a part felé,de út közben Lola átpártolt Niall mellé,így én egyedül sétálgattam.Egyszer csak valaki mellém került és ahogy szemem sarkából arra néztem láttam hogy egy farmer színű inget viselő srác áll mellettem.Ahogy felnéztem megláttam göndör fürtjeit és még a sötétben is világító zöld szemeit.
-Ez rendes volt tőled.-mondta.
-Mármint micsoda?-kérdeztem.
-Nem mondtad meg a kislánynak hogy nem szeretsz minket,csak azért hogy ne bántsd meg.-mondta. Kezeit zsebre tette és pimasz mosoly kunkorodott arcán.
-Miért mondtam volna el neki?Szeret titeket,téged kimondottan.-nevettem egy kicsit. Harry is elnevette magát. -Azt mondta a férje vagy.-mondtam nevetve.
-Meg azt is mondta hogy aranyosak lennénk együtt.-szaladt ki Harry száján ez a mondat.Hirtelen néztem rá,és magam se hittem el,de elpirultam.Minden szó nélkül rohantam előre és karoltam bele Jakebe. Hátam mögül hallottam még Harry kuncogását,majd hogy beszélgetni kezd Zaynel. Próbáltam nem meghallani mit beszélnek,és minden rólam kapcsolatos dolgot elengedni a fülem mellett. Jake néha rám mosolygott de egyébként Louisval és Liammel nagyon jól elbeszélgetett,illetve a haverjaival. A zene kezdett egyre hangosabb lenni,és Lola hirtelen rántott el Jake mellől. Belém karolt és szökdelve értük el a sort ami kígyózott a bejárat előtt.
-Szerintem ide nem jutunk be.-szólalt meg Harry mikor utolértek minket.
-Várd ki a végét.Hellt mindenki ismeri.-mondta Jake,és Scottal rám néztek.Egy puszit küldtem neki,és kiszedtem a kezem Loláéból. Előre mentem végig a sor mellett és a magas 25 év körüli kidobó ember mellé sétáltam.
-Hell.-mosolygott.Közelebb hajoltam és két puszival köszöntöttük egymást.-Hogy vagy?-kérdezte.
-Tökéletesen.-mosolyogtam.-Te?
-Remekül,most hogy látlak.-nevetett.Egyébként semmit nem akarna tőlem,4 éve barátnője van,akivel szintén nagyon jóba vagyok.Emett olyan nekem mint a bátyám. -Be szeretnétek menni?-kérdezte és elnézett mellettem egészen a csapatig,akit kicsit körbe vettek a rajongók a fiúk miatt.
-Ő igen,ha megoldható.-mosolyogtam csalfán.
-Természetesen megoldható.-mondta és elindult a tömeg felé. -Hölgyeim kérem,engedjék el az urakat.-mondta és terelgette a többieket. Leszedte a láncot a kapunál és beinvesztált minket.Persze ez a sorban állóknak kevésbé tetszett,de mi csak mentünk befelé.Vissza intettem Emettnek és egy "köszi"-t tátogtam neki,mire ő mosolyogva bólintott egyet.Rögtön a parton kötöttünk ki,és haladtunk oda ahol emberek sokaságát láttuk. Egy jellegzetes illatot éreztem meg hirtelen ahogy valaki mellém állt és úgy sétált tovább.Felnéznem sem kellett tudtam hogy Harry jött ide mellém. Nem zavartattam magam sétáltam tovább. Oda értünk a tömeghez és rögtön észrevettem egy-két ismerőst.Minden figyelmeztetés nélkül hagytam ott Harryt.Oda rohantam pár ismerőshöz és mindenkinek köszöntem.A többiek is követték a példám és mindenki köszönt mindenkinek.Harry,Zayn,Louis,Liam és Niall bemutatkozott mindenkinek és persze itt is kellett pár emberrel képet csinálni. Beszélgettünk még pár szót és megállapítottuk,hogy innunk kellene valamit.Isten tudja hányasával hordták páran a piát az asztalhoz. Éppen én ajánlottam fel,hogy elmegyek a következő körért,mikor Harry is felpattant,hogy megy a következő körért.
-Nem gond,Harry segít.-mondta Scott.
-Megoldom,egyedül is. -mondtam durcásan és már ott sem voltam.Egy sötét helyen haladtam át,még ment a készülődés ez egy amolyan hangulatfokozónak volt jó. A táskámba kotorásztam,a tárcámat kerestem. Mozgolódást hallottam az egyik bokornál ezért abba az irányba kaptam a fejem.Senkit nem láttam ezért bizonytalanul,de tovább indultam. Lépteket hallottam magam mögött,ezért megfordultam és egy sötét árnyat láttam meg magam mögött. Egyik barátom alakját sem ismertem meg benne,ezért gyorsabban kezdtem sétálni.Kicsit megkönnyebbültem mikor már több ember volt körülöttem,olyanok akiket ismertem.Mindenki nagy örömmel köszönt és én is hatalmas mosollyal köszöntem vissza. Kikértem az alkoholt a pultnál és szerencsémre,pont amikor én egy másik csapat is elindult abba az irányba mint én úgy hogy közvetlen előttük mentem és igyekeztem hogy minél hamarabb visszaérjek a többiekhez. Oda értem és letettem az üvegeket az asztalra ahonnan aztán mindenki kedvére vehette el azt amit szeretett volna.  Oda néztem ahol az előbb én ültem,és lassan vettem tudomásul hogy Harry mellett fogok ülni,még egy darabig. Hamar elfogyott ez a kör is,és megint eljött az ideje annak hogy valaki el mennyen piáért. Már épp felállt volna Lola mikor az emberek özönleni kezdtek befelé a bejáraton és a part lassacskán teljesen tele lett emberekkel. A zene bömbölt és mindenki a ritmusnak megfelelően ringatta csípőjét. Előttem közvetlen Lola volt,mögöttem Jake és így tovább. Teljesen elöntött a zene,és éreztem ahogy az alkohol dolgozik bennem. Egyre csak több és több ember jött be és néha még nekem is ütközött valaki,de nem vetettem rá ügyet. Szememet lehunytam és táncoltam a jobbnál jobb zenékre. Nem tudom mennyi ideje táncoltunk,de éreztem hogy szám kiszárad,és innom kell. Harry végig le sem vette rólam a szemét.Hirtelen jött gesztusból mosolyogtam rá,majd elindultam megint a sötét részen át valami folyadékért. Teljesen el is feledkeztem arról,hogy mi volt akkor mikor az "előbb" elhaladtam itt,egészen addig míg nem hallottam megint valami mocorgást a hátam mögül. Ez a rész teljesen üres ilyenkor,mindenki táncol a parton a víz mellett. Hátra fordultam és a torkom elszorult mikor megint ugyan azt az árnyat láttam magam mögött. Háttal kezdtem el sétálni,majd hirtelen fordultam meg hogy gyorsabbra veszem a tempót.Hunyorítottam hogy kitudjam venni a sötét foltot ami egyre nagyobb lesz.Félelem öntött el ahogy észrevettem,hogy elölről is egy magas kigyúrt valaki közeledik felém.Bár csak az árnyékát láttam,pont elég volt ahhoz,hogy kétségbe essek. Felváltva pillantottam a közeledő árnyakra amik lassan kirajzolódtak. Sötét hajú,izmos,tetoválásokkal teli férfiak közeledtek felém,s arcukról nem épp kedvesség sugárzott. A téglafalnak dőlve álltam,hátha csak túl reagálom és semmit nem akarnak tőlem.Ezt az elméletet hamar selejtbe dobtam,ahogy a két fickó megállt közvetlen előttem.Egymásra pillantottak és az egyik közelebb lépett.Jobb keze számra csúszott,míg a másik kezével a falnak nyomott. Akárhogy próbáltam sikítozni vagy megharapni a kezét nem sikerült.Mindent megpróbáltam. Kapálózni kezdtem ahogy a másik is közeledni kezdett felém.
-Szórakozzunk egy kicsit.-suttogta fülembe az amelyik az imént a falnak nyomott. Minden
bátorságomat összeszedtem és a fejem izomból a fejének vágtam.Felüvöltött ahogy fejem az övét érintette és nagy koppanással összeértek. Arcomon végig folyt egy könnycsepp,a fájdalom miatt,de nem foglalkoztam vele.A másik még mindig csak állt és nézte ahogy a haverját megfejelem. A férfi aki eddig a falnak nyomott intett a másiknak hogy jöjjön ide,és fogjon le.Mikor a másik megtette amit kért,fogta magát és szitkozódva a fejéhez nyúlt. Szememet összeszorítottam mikor két kezét a vállamra tette és erősen neki nyomott a falnak. Fájdalom járta át testem ahogy a hátam a falnak nyomódott.A kezem is erősen a tégla falnak nyomódott..próbáltam úgy mocorogni hogy kevésbé fájjon de akárhányszor megpróbáltam eltávolodni a faltól a férfi még jobban szorított. Elnéztem balra,az emberek sokaságát néztem.Bele gondoltam hogy amíg én látom,hogy ők jól érzik magukat addig ők nem látják mit tesznek velem,itt a sötét ösvényen. Tekintetem vissza csúszott a férfira aki arcomat és a haverját nézte felváltva. Tekintetem folyamatosan a falhoz nyomó férfin volt..türelmesen vártam,hogy a még mindig káromkodó társára nézzen.Mikor megtörtént nagy erőt vettem magamon és ellöktem magamtól a férfit.A hátam fájt a fal miatt,valószínűleg vérzett,de nem foglalkoztam vele futni kezdtem de alig léptem kettőt valaki megragadta a kezem és erősen rántott rajtam egyet.Az erős rántás hatására elestem és a kövek elég durva sebet ejtettek a kezemen. A hátamra fordultam hogy felálljak,de nem tudtam megtenni.Két erős kéz nyomta a vállam a földhöz,majd nehezedett rám. Ahogy rám ült,derekam érintette a kövek sokasága,és a hátam is fájt tőle.A fejemet rángatni kezdtem de úgy csak még nehezebbé vált a rajtam ülő férfi. A másik a gatyám irányába vitte a kezét sikítozni kezdtem de abban a pillanatban befogták a számat. Arcomon folyamatosan folytak le a könnyek,ahogy kezdtem feldolgozni hogy mi fog most történni.Amennyire tudtam megpróbáltam ellenállni,és rúgkapáltam, összevissza. A két férfi nevettek a nyűglődésemen.Semmiség volt nekik a földön tartani engem. Hajam szétterült a murváson és már-már nem is éreztem a fájdalmat a hátamon. A sebekből már folyt a vér,éreztem hogy valami megvág,de nem törődhettem vele.Valamit ki kellett találnom. Hirtelen a rajtam ülő férfi,kezeimet magam mellől felemelte és összefogta őket a fejem fölött.Ettől a csipkés pólóm felcsúszott és kint volt a hasam. A férfi lehajolt és majdnem érintette szája a hasam.Minden szabad porcikám libabőrös volt..Aztán éreztem ahogy a súly eltűnik rólam és hogy a kezem szabadon hullik fejem fölé.A földön fekve néztem el magam mellé,ahol megláttam a férfit feküdni.Nem értettem mi történt.Szemei csukva voltak ahogy a másik férfi felé vittem a tekintetem láttam,hogy őt is épp kiüti valaki. A szemem homályos volt a könnyek miatt,és nem tudtam pontosan kivenni ki áll előttem,és ki ment meg. Éreztem hogy valaki megfogja a kezem,és felhúz hogy álljak. Izmos karja a derekamnál tartott hogy el ne essek, fejemet pedig a vállára raktam. Kettőt-hármat léptem majd megint le lettem ültetve. Magam mellé néztem,hogy megköszönjem annak aki megmentett..Ahogy megláttam ki ül mellettem lesokkoltam.Kijött belőlem az elmúlt húsz perc. Zokogtam és a könnyeim patakokban folytak. Fejemet a vállára tettem ő pedig védelmezően helyezte erős kezét a vállamra.A jelenléte megnyugtatott,és biztonság érzetet adott. Óvatosan állított fel,és vitt a partnak ahhoz a részéhez,ahol a kis mólók vannak. Megint leültünk közben én még mindig zokogtam.
-Harry..én köszönöm.-mondtam de szememből még mindig folyamatosan folytak a könnyek.
-Shh.-mondta és fejemet a mellkasába fúrtam. Nem erőltette hogy elmondjam mi történt,amiért hálás vagyok neki. Vissza emlékeztem az elmúlt húsz percre,és bele gondoltam abba is hogy mi lett volna ha Harry nem jön és nem segít.
-Ha nem segítesz..a-akkor..-nem fejeztem be.Mutatóujját a számra tette és megint magához szorított.Nem zavart a közelsége.Szorosan fogtam az ingét,ez valahogy megnyugtatott.Éreztem hogy biztonságban vagyok.Felszisszentem ahogy a vágásomhoz hozzá ért a keze.Kérdőn pillantott rám,mikor kicsit eltávolodtam és megfordultam hogy nézze meg a hátam.
-Hell..te vérzel.-mondta.Keze a pólóm aljára vándorolt és minden szó nélkül levette rólam. A csipke dörzsölte a vágás miatt érzékeny területet,de túlságosan elvoltam gyengülve ahhoz hogy bármi ellen is ellenkezzek. A fürdőruha felsőm volt már csak rajtam,vissza fordultam Harry felé aki levette az ingét és egy fehér pólóban állt előttem.Ingét vállamra terítette én pedig a kezemet bele dugtam az ujjába. Hálásan néztem rá,ő pedig tetőtől talpig felmért. Szeme megakadt a csuklómnál aminél szintén egy seb volt az esés miatt. Kezemmel eltakartam és leültem a móló szélére. Követte példámat és egy-két percig csendben ültünk. A csendet nem sokkal később én törtem meg.
-Azt hittem..meg fognak e-erőszakolni.-dadogtam és könnyekkel teli szemmel néztem Harryre,aki fájdalmas arccal nézte arcomat.
-De nem tették.-mondta halkan,és kezét vállamra tette.Hümmögtem egyet.
-Mert te jöttél.-mélyen a szemébe néztem ő pedig állta a tekintetem.
-Én csak..nem tudtam miért vagy el ilyen sokáig,ezért utánad mentem.Mikor megláttam mit csinálnak,olyan harag uralkodott el rajtam amit nem tudok megmagyarázni. Biztonságban akartalak tudni. Meg kellett hogy védjelek.-zöld szemeit mélyen az enyémbe fúrta. Ajkaim halványan szétváltak,szavai hallatán. Olyanokat mondott,amiket még soha nem mondott nekem senki,de vissza kell csöppennem a valóságba. Harry híresség,egy világsztár. Ő egy ilyen hétköznapi lányra rá sem néz "úgy". Lehajtottam a fejem,és a vizet kezdtem nézni.
-Nem csobbanunk egyet?-kérdeztem és halványan rá mosolyogtam.
-Miért ne?!-mosolygott.Lerántotta a pólóját és levetkőzött fürdőgatyára. Én is levettem magamról az ingét,meg a nadrágot.A cipőmet is lerúgtam és bementünk a vízbe.

2013. márc. 7.

1.Öt szépfiú




Ugyan olyan nap volt mint a többi.Rohanásban voltam mert késésben voltam a munkából.Egy strandi boltban   dolgozom ,ahová a szüleim juttattak be nyárra. Az ottaniak nagyon kedvesek és nagyon könnyen beilleszkedtem. Épp hogy beértem nyitásra és már is hatalmas volt a forgalom. Ledobtam a táskám a személyzetnek fent tartott helyiségben és feltűztem a névjegykártyámat.

-Hell!-hallottam meg becenevemet a főnökömtől. A nevem egyébként Helly,de mindenki Hellnek hív.Ennek semmi különösebb jelentése nincs,rám ragadt még kiskoromból. Gyorsan megigazítottam a névjegykártyám és már mentem is James irodájába. A szomszédos kávézó is az övé és néha ott is be kell segíteni,lehet hogy pont azért hív.
-Szia.-köszöntem mosolyogva mikor beléptem.
-Szia.-köszönt vissza ő is mosolyogva. Babrált valamit a számítógépén,majd rám nézett.-Szóval Hell,nem sokára jön a szállító,megtennéd hogy lepakolsz?-kérdezte.
-Persze.-mondtam.
-Szuper.-mosolygott,én is mosolyogtam és kimentem az irodából. Ahogy kinéztem az ablakon láttam hogy a szállító kocsi be áll a bolt elé. Berohantam és a táskámból előkaptam a fülhallgatóm meg a telefonom.A fülhallgatót kibogoztam és zenét kezdtem hallgatni. Épp az üdítőket pakolásztam mikor a zene mellett hallottam,hogy valaki beszél hozzám.Kivettem a fül hallgató egyik felét és körbe néztem. Egy csapat srác ült a szemben lévő fagyizónál és felém bámultak. Megforgattam a szemem,amikor hallottam miket kiabál az egyik.Próbáltam figyelmen kívül hagyni őket,még akkor is hogy tudtam kik azok.Vissza dugtam a fülembe a fülhallgatót,és a hangerőt még nagyobbra tettem. A nap rettenetesen sütött és a parton hatalmas volt a tömeg. Ebből adódott hogy a boltban sem volt megállás. Fél kettő volt,mikor bementem a személyzeti öltözőbe átöltözni és felvenni a fürdőruhám.Megbeszéltük a barátaimmal,hogy kettőkor találkozunk a bejáratnál. Felvettem a fürdőruhám,és alulra felvettem a rövid nadrágom.
- Elmentem James.-kukucskáltam be az irodába.
-Rendben szia.-mosolygott. Egy laza mosolyt eresztettem felé,és becsuktam az ajtót.Ahogy kiléptem a boltból elköszöntem Amandatol és a fejemre toltam a napszemüveget amíg elsétáltam a cassáig. A pénztáros srácot jól ismerem,így mindig kibliccelem a jegyvásárlást. Neki dőltem az árnyékban lévő oszlopnak és Codyra vigyorogtam.Beszélgetni nem volt időnk,mert már hallottam is barátaim üvöltését. Ahogy közelebb értek egyenként öleltem meg mindenkit,majd elköszöntünk Codytol és már mentünk is be.Szerettem a parton lenni.A zene amit a rádióban játszottak,tisztán hallatszott az emberek szöszmötölése mellett. A szokásos helyünk felé tartottunk,és már beszéltük mennyire jól fog esni ilyen melegben becsobbanni a vízbe.Ahogy közeledni kezdtünk,látni lehetett hogy helyünket majdnem csak elfoglalták. Egy csapat fiú volt ott,de nem zavartattuk magunkat. Haladtunk ugyan olyan magabiztosan továbbra is a kiszemelt hely felé. Fel toltam a fejemre a napszemüvegem hogy jobban szemügyre vehessem a csapatot akik az árnyékba hűsöltek. Felismertem őket.Sóhajtottam egyet,és vissza toltam a fejemre a napszemüveget. Mikor meggyőződtem róla hogy nem látja senki,elkezdtem őket felmérni. 5-en voltak. Mindegyik jól nézett ki..Az egyik viszont kimondottan kitűnt közülük.Rájöttem hogy ő az aki kiabált a bolt előtt délelőtt.Gyerekes arca édes volt,de mégis a testfelépítése és az egész megjelenése félelmetes volt. Kidolgozott felső test,izmos karok.Göndör haján még ott volt pár vízcsepp,és szemén neki is napszemüveg volt.Ahogy haladtunk az egyik barátnőm Lola,oda hajolt hozzám.Közelebb hajoltam,mert tudtam hogy súgni akar valamit.
-Úr isten Hell! F-Fel fogtad hogy kik ezek?-habogta.Pontosan tudtam kik hűsölnek a fa alatt,de teljesen hidegen hagyott.Nem fogom hanyatt vágni magam 5 helyes szépfiú miatt.
-Lélegezz Lola.-gúnyoltam barátnőmet aki csak egy gúnyos arccal nyugtázta mondatomat. Nem vettem le a szemem a göndör srácról,láttam ahogy az egyik mellette ülő srác meglöki vállát és óvatosan felém mutat. Fejét felém fordította és szája pimasz fél oldalas mosolyra húzódott. Bele akartam karolni Lolába de mire észbe kaptam ő már ott volt az 5 srác előtt.
-Jézus.Hell csinálj egy képet légyszi.-kiabálta. Körbe néztem és láttam barátaim arc kifejezését.Gúnyosan vigyorogtak,de ők az én arckifejezésemen. Oda vonszoltam magam ahol Lola állt és tartottam a kezem telefonjáért.Mikor kezembe nyomta az 5 srác felállt és össze álltak egy csoportkép erejéig.
-Kész.-mondtam és ahogy Lola mellém futott a kezébe nyomtam a telefonját.
-Te nem szeretnél közös képet?-szegezték nekem a kérdést.Hangja rekedtes és mély volt,és magamban simán párosítani tudtam a megjelenéssel. Felhúzott szemöldökkel fordultam vissza feléjük,szemüvegem még mindig szememet védte a nap sugaraitól.
-Nem kösz.-mondtam.Lola arc kifejezése gúnyos lett.Fejem egy kicsit oldalra döntöttem,és vártam hogy Lola végre megmozduljon. A többiek is kezdtek türelmetlenek lenni,és nem én voltam az egyetlen aki elakart menni.Kezdett kicsit zavarni ahogy a göndör srác folyamatosan rajtam legelteti szemeit,és nem igazán foglalkozik azzal hogy ez mennyire feltűnő.Lola teljes nyugodtsággal beszélgetett a szöszi sráccal.
-Lola kérlek!-sóhajtottam már mikor nem tudtam el viselni a rajtam legelő szempárt.
-Most mi van?! Nem úgy volt,hogy nem zavartatjuk magunkat itt maradunk?-kérdezte.Egymásra néztünk a többiekkel,majd a göndör hajú srác felé fordítottam a fejem. Megköszörülte a torkát ahogy felhúztam a szemöldököm,elfordította a fejét,és egymásra vigyorogtak az egyik sráccal.
-Tényleg,ez jó ötlet,maradjatok!-szólalt meg a srác akivel az előbb a göndör vigyorgott.A barátaim hamar elfogadták a helyzetet,és lepakoltak a fiúk mellé.Az összes fiú kezet fogott az 5 sráccal és elkezdtek beszélgetni.Én voltam az utolsó aki ledobta a táskáját a földre.Boldognak kellett volna lennem,hogy péntek van,holnap nem kell dolgoznom és ráadásul ma egy hatalmas buli lesz a parton,de ez valahogy feledésbe merült ahogy egy szempát megint rám irányult. Elővettem törölközőmet és leterítettem,kigomboltam farmer sortom és letoltam a napbarnított lábamon. A fürdőruhám színe fekete volt,és nagyon jól ment a barna bőrömhöz. Ahogy lerúgtam a papucsom és a gatyámat is arrébb rúgtam lehuppantam a törölközőre és a telefonomat kezdtem el bütykölni. Mikor meguntam bedobtam a táskába és sóhajtottam egy hatalmasat jelezve hogy mindjárt meg öl az unalom és a meleg.
-Mennyünk csobbanjunk egyet.-szólalt meg a szőke srác akit mint megtudtam Niallnek hívnak. A nevekkel az elmúlt tíz perc alatt nagyjából meg ismerkedtem,annak ellenére is hogy én senkinek nem mutatkoztam be.
Felálltam a törölközőmről és a napszemüvegemet letettem a táskám mellé.A kukkolóm is felfedte szemeit,amik akár tetszik akár nem be kell látnom hogy gyönyörű szép zöld színűek. Szőke hosszú hajamat az egyik oldalra tűrtem és a víz felé mentem. Lola és a többiek az új barátokkal nevetgéltek ,de én valahogy nem éreztem úgy hogy oda való vagyok.
-Nem kedvelsz minket.Vagyis engem biztos nem.-hallottam meg Harry rekedtes,pimasz hangját jobb oldalamról.
-Mit kedveljek rajtatok?-kérdeztem vissza.Erre csak egy kuncogást kaptam válasznak,amivel be kell ismerni nem megyek sokra. Fejemet Harry felé fordítottam,szemébe néztem.
-Szeretem a kék szemű lányokat.Titokzatosak.-nevetett.-Akárcsak a zöldszeműek.-mondta halkabban.Egyik szemöldökömet felhúzva néztem rá,és ez tetszett neki,mert nevetést váltott ki belőle.
Gyorsabbra vettem a tempót,hogy utol érjem a már vízben lévő barátaimat. Hátam mögül még hallottam Harry kuncogását.Minden szó nélkül ugrottam fejest a hirtelen mélyülő vízbe. Ahogy a felhevült bőrömet érintette a hideg víz,sokkal jobb kedvem lett. Ahogy felálltam a vízből a nevetgélő csapat felé tartottam. Lola folyamatosa Niallt nézte,és nem zavartatta magát akkor sem mikor oda értem.Oda szenvedtem magam Jake mellé és levettem szeméről a napszemüveget.Jake és én együtt nőttünk fel,már-már olyanok vagyunk mint a testvérek. Szememre helyeztem a napszemüveget és az mögül sasoltam a velem szemben álló Harryt.Nem vettem le szemem Harryről,és éreztem ahogy elbambulok. Érezte ahogy egy erős kéz fonódik a kezemre,valaki lekapta rólam Jake szemüvegét,és a következő pillanatban egy nagy sikítás kíséretében csobbantam a vízbe. Köhécselve jöttem fel a vízből,elég sok vizet nyertem.
-Seggfej.-kiabáltam a közeledő Jake felé,hátra fordult és a többiekre vigyorgott,miközben én a szemembe kerülő hajszálakat tűrtem el. Jake alaposan megölelgetett és ez szemmel láthatóan nem tetszett Harrynek. Hunyorogva próbáltam felmérni a nagy mellű barna hajú lányt aki felénk közeledett.Oda lépett Harryhez és puszit nyomott arcára.Harry közben elnézett a lány válla felett és rajtam legeltette szemeit. Megforgattam a szemeimet ahogy a lány a haját dobálta és mindegyik fiúnak puszit adott.Végül hamar fel szívódott barátaival együtt,amit nem nagyon bántam. Kis időt töltöttünk még a vízbe aztán vissza mentünk a partra. Lefeküdtem a törölközőmre és fejemet a táskámon pihentettem. Bele gondoltam hogy miközben én itt fekszem a barátaimmal és az 5 hírességgel magam mellett valószínű nem is egy paparazzi áll a bokrok meg a fák mögött,és csinálja a képeket. Telefonom rezgése zökkentett ki a gondolataimból. Feltoltam a szemüvegemet a fejemre és a táskámból elővettem az iPhonom. Feloldottam a billentyűzárat és elolvastam az üzenetet amit anyukám írt."Feladó : Anya. Szia kincsem,nagyon jól telik a nyaralás,sajnáljuk hogy nem akartál velünk jönni,de azért reméljük jó a munkahely és jól érzed magad. Szeretünk,Anya Apa. xx " Választ kezdtem pötyögni és közben hallottam hogy a többiek mondanak valamit.Reflexszerűen bólintottam,eleinte nem tudtam mire. Mikor letettem a telefont magam mellé,körbe néztem és csak Harryt láttam magam mellett.
-A többiek?-érdeklődtem.
-Az előbb mondták hogy elmennek üdítőért.-nevetett. Nem mondtam semmit csak vissza toltam a szemem elé a napszemüveget és feküdtem.
-Mesélj magadról.-mászott mellém oda valaki. Elfordítottam a fejem,Harry arca közel volt az enyémhez.
Karján az izmok megfeszültek,ahogy tartotta fejét. Beletúrtam már száraz hajamba és sóhajtottam egyet,mivel semmi kedvem nem volt beszélgetni,de még sem lehetek ennyire ellenséges.
-A nevemet tudod,tizenhét leszek két hét múlva és hát..itt dolgozom nyáron a boltban.De gondolom ez nem újdonság.-vágtam gúnyos arckifejezést amikor eszembe jutott a délelőtt.
-Ő igen,azt tudom.-köszörülte meg a torkát és egy köhögés mögé rejtette a nevetését.
-Gondolom,én nem tudok olyat mesélni amit ne tudnál.-mondta nagyképű hangnemmel.
-Tévedsz.-néztem rá.-Semmit nem tudok,rólad ugyan is nem vagyok egy őrült fan.-adtam ki nyávogós hangot. -Elárulom hogy még a nevedet is csak most tudtam meg.-nevetett és hátára fordult.
-Itt leszel az esti bulin igaz?-kérdezte pár perc csend után. Mindketten feküdtünk de fejemet felé vittem,és néztem egy-két pillanatig ahogy fekszik és izmai megfeszülnek.
-Igen,itt.
-Akkor azt hiszem együtt fogunk jönni.-mondta és kaján vigyor kunkorodott arcán.
-Miért is?-kicsit flegma voltam,és hangomban hallani lehetett a meglepettséget.Válaszolni nem válaszolt mert megérkeztek a többiek. Lola hatalmas vigyorral jött felém.
-Hell,mit hoztam neked?!-vigyorgott.
-Remélem valami hideget.-fel ültem és törökülésbe vágódtam.
-A kedvenced.-vigyorgott barátnőm ahogy a kezembe dobta a hideg körte bort.A kedvenc italunk ez volt,és mindig ezt ittuk.Leült mellém és egymásnak ütöttük a két üveget. A napszemüvegem a szememen pihent,ezért feltűnés nélkül szemlélhettem Harry izmos hasát. Aztán megzizzent a telefonom,és én kicsit megugrottam. Rutinosan oldotta fel ujjam a billentyűzárat,majd megnyitottam az SMS-t ami ismeretlen számról érkezett.
"Ennyire tetszik amit látsz? H x " Hatalmasokat pislogtam ahogy olvastam az üzenetet. Hamar lementettem a számot,hogy tudjam innentől mikor nem kell megnyitni az üzeneteket. Elgondolkodtató volt hogy vajon ki adta meg neki a számom,és hogy hogyan buktam le. Közben a rádióban elindult a kedvenc számom,és dúdolni kezdtem. Lola is beszállt,és együtt énekeltünk.A többiek érdekesen néztek,de szerintem betudták a vérünkben áramló alkohol hatásának,ami ilyen melegben még jobban érvényesül..