2014. máj. 18.

29. Meddig akarsz még haragudni rám?

 Sziasztok - ismét - !

Nem is tudom hol kezdjem... Sok mindent kéne leírnom, ugyanakkor kérdéses olvassa-e még valaki. 
Rettentően restellem, hogy az elmúlt időszakban egyáltalán nem hallottatok felőlem, hacsak egy másik oldalamon nem láttatok némi mozgást, de még erre is csekély az esély. Elkezdhetnék magyarázkodni, miért nem jutott időm írni, illetve miért nem jelentkeztem akár egy helyzetjelentéssel, de nem teszem. 
Megmondom őszintén, egy ideig a blog folytatása sem volt tervben, azonban a héten beteget jelentettem, és egyik este mikor nem tudtam aludni elkezdtem az elejétől újraolvasni a történetet.  Több résznél értek meglepetések, hol kellemesek, hol rosszak... A lényeg az, hogy sok gondolkodás után úgy döntöttem folytatom a történetet. Természetesen ez függ Tőletek is, hiszen elsősorban miattatok írnék, így érdekelne a véleményetek. Megmondom őszintén a részhez semmi hozzáfűzni valóm nincs... Pár nappal az utolsó események után vagyunk, de ez az olvasás során ki is fog derülni. Nagyon érdekelne a véleményetek, talán jobban mint valaha, hiszen egy újrakezdés mindig nehéz, ezért félek tőle én is... Rettentően. 
Hát... Azt hiszem első körben ennyi lenne, persze ez nem minden, de nem akarom tovább rabolni az időtöket. 

Furcsa ismét azt írni, hogy Jó olvasást... Puszi!


------

Empire
- Megjött Harry - lép be anya, szobám résnyire kinyitott ajtaján. Egy néma bólintással jelzek neki, majd behúzva utazótáskám cipzárját állapítom meg, hogy elkészültem. Magamban még egyszer átgondolom, vajon mindent bepakoltam-e, majd mikor mindenen alaposan átrágom magam, táskámat vállamra dobva indulok el lefelé. Némán megyek le a lépcsőn, alig várom, hogy elhagyhassam a házat, függetlenül attól mennyire szeretem a szüleimet és ma a szokottnál is bolondabb nagynénémet. Sok volt ez a két nap, amit egyhuzamban velük töltöttem, hiszen akármennyire állítják anyáék hogy békésen válnak el egymástól, a feszültség már majdnem csak tapintható a levegőben. Többek között ezért örültem meg a hírnek, miszerint Harryék háromnapos kiruccanást terveznek egy tóparti házhoz, ahová engem is meghívtak, függetlenül kapcsolatunk jelenlegi helyzetétől Harryvel. Kár szépíteni; mióta mindenről beszámoltam neki nem túl fényes a kapcsolatunk. Az elmúlt két napban összesen háromszor beszéltünk, akkor is csak telefonon és körülbelül öt percet. Állítja, hogy rengeteg dolga van, és hogy egyáltalán nem haragszik, de ismerem már annyira, hogy ezzel ne tudjon megvezetni. 
- Helly! Még mindig meggondolhatod magad! Nem hagyhatsz itt velük - ugraszt meg Emilie, ahogy leérek a lépcsőn. Ajkaimon halk kacaj szökik ki szavai hallatán, apa rosszalló, mégis szórakoztató pillantással súlyt le testvére felé, amit Emilie jó kedélyűen mosolyog meg, majd lép oda hozzám, hogy megölelgethessen. Viszonylag hamar kiszabadulok öleléséből, rögtön az előszobába sietek ahol beleugrok tornacipőmbe, majd kusza lófarkamból kilógó tincseimet fülem mögé tűrve fordulok szüleim felé, hogy tőlük is elköszönhessek. 
- Ígérd meg, hogy vigyázol magadra - ölel meg anya. 
- Csak ha megígéritek, hogy nem nyírjátok ki egymást míg nem vagyok itthon - mondom, miközben elengedve anyát apa ölelésébe bocsátkozom. 
- Ezt inkább apádnak mondd - mondja anya. Villogó kék szemeivel apa felé pillant, majd elmondja mennyire szeret és követi Emiliet a konyhába így kettesbe hagyva minket apával. 
- Jó első benyomás ide vagy oda... Ha bármi bajod esik, Őt veszem elő - szólal meg apa, arcán haláli komolysággal.
- Apa... 
- Nincs apa. A barátod vagy mi a franc. Vigyázzon rád - jelenti ki, majd megint megölel és átveszi az utazótáskát, ami az ő kezében már nem is tűnik olyan nehéznek. Még egyszer hangosan bekiabálok, mire mindkét általam szeretett nő megjelenik, hogy kikísérhessenek. Tényleg nem tudom mire ekkora felhajtás, hiszen csak három napra megyek el, nem pedig három évre. Kilépve a bejárati ajtón azonnal megcsap a forró júniusi levegő, ami még így rövid gatyába és lenge felsőben is őrjítő. Szememre tolom a napszemüveget, majd hátrapillantok, hogy inthessek anyáéknak ezt követően pedig apával az oldalamon elindulhassak barátomhoz. Harry az út túloldalán áll, hanyagul dől neki a kocsinak. Világos farmer rövid gatyát, tornacipőt, és egy egyszerű fehér pólót visel, ami derekánál résnyire mutatja meg fekete alsógatyájának vonalát. Kezei derekamra tekerednek, miközben üdvözlésképp megcsókol, majd kezet fog apával, és kinyitja a csomagtartót, hogy berakhassuk a táskámat. 
- Ne felejtsd el mit mondtam - mondja apa, már a lehúzott ablakon keresztül. Becsatolom az övemet, majd rá pillantok és egy homlokráncolással belefojtom további mondanivalóját. 
- Nem felejtem el, de apa kérlek... - Nem kell befejeznem. Apa egy bólintással jelzi, hogy tudja mire gondolok, majd ellép az autótól, és végül is sikerül elindulnunk.
Nagyot sóhajtok, miközben hátravágom magam a kényelmes ülésben, majd barátomra viszem a tekintetem. 
- Meddig akarsz még haragudni rám? - kérdezem meg alig hallhatóan. Először nem jön válasz, ami kicsit az idegeimre megy, de tudom hogy nem szabad türelmetlennek lennem. 
- Nem haragszom - ereszt felém egy nagyon gyatra műmosolyt Harry, majd ismét az utat kezdi nézni. 
- Nem hiszek neked - mondom határozottan, mire csak egy harsány kacajt kapok válaszként. Mivel más választ nem kapok kénytelen vagyok berekeszteni a beszélgetést, és reménykedni, hogyha Harry haragszik, akkor ez nem tart sokáig. 


A körülbelül egy órás úton alig szólunk egymáshoz, számomra furcsamód mégsem tűnik vészesnek a helyzet. Harry néha elkalandozik, a kormányon dobolva énekel együtt a rádióval, miközben még felém is megejt pár kósza, mégis lélegzetelállító mosolyt. Félig fekvő pozíciómból teljesen felülök, mikor az út kissé göröngyössé válása elárulja, hogy hamarosan megérkezünk. Körülöttünk mindenhol hatalmasra nyúló fák ágaskodnak, a fák törzsén különféle jelölések biztosítják a túrázók számára biztonságos körülményeket. 
- Megjöttünk - szólal meg Harry, mikor egy kanyarból kiérve már láthatóvá válik a tópart, a többiek autója és egy viszonylag nagy faház, ami alig pár méterre áll a víztől. 
- Ez gyönyörű - állapítom meg hangosan, amit Harry egy hümmögéssel reagál le, majd a parkolásra kezd koncentrálni. Pár perc alatt sikerül sikeresen leparkolni, majd kiszállunk az autóból és a csomagtartóból kivéve a táskáinkat indulunk el befelé. Nem jutunk sokáig, már az ajtóban akadálynak ütközünk, mikor majdnem hasra esek a közvetlen az ajtó elé helyezett utazótáskában. Harry reflexszerűen kap utánam kezével, aminek segítségével megtartom magam.
- Kik vagytok? - hallunk meg egy hangot fentről, mire Harry visszakiabál, hogy csak mi érkeztünk meg. Átlépem az előttem ártatlanul heverő táskát, majd lassú léptekkel indulok el hogy felmérjem a belülről is mutatós házat. Külön tetszik benne, hogy nem egy olyan ház, ahol már minden a legmodernebb technikával van ellátva. A konyhában az alap dolgokat vélem felfedezni, az ablakból gyönyörű kilátás tárul elém. A helységből kifelé sétálva végighúzom kezem a fenyő konyhabútoron, majd Harry mellé állok, aki a cipős szekrénynek dőlve várja, hogy történjen valami. Pár másodperc elteltével Eleanor mosolygós arca köszön vissza ránk a lépcső tetejéről, ami nekünk is automatikusan mosolyt varázsol arcunkra.
- Gyertek, válasszatok szobát - int, mire mi felkapjuk a táskáinkat és elindulunk az emeletre vezető lépcsőn. Nem sokat válogatunk, minden szoba kis híján ugyanolyan, így beköltözünk a folyosó végén lévő szobába. A táskámat az ágy mellé dobom, majd Harryre nézek aki az ágy túloldalán áll. Egy szégyenlős mosolyt eresztek felé, mire ő hátat fordítva nekem a terasz felé indul. Azt hiszem, ekkor szakad el nálam az a bizonyos cérna. Indulatosan mászok át az ágyon, Harryt meglepi mikor óvatosan a falnak lököm, hogy rám figyeljen. Zöld szemei kikerekednek, döbbent tekintettel néz le apró termetemre.
- Vagy belátod hogy haragszol, vagy befejezed ezt a viselkedést! - mondom határozottan, ami így végiggondolva elég viccesen hat. Harry legalább egy fejjel magasabb nála, mégis én tartom őt a falnak nyomva, s én próbálom megmondani neki mit tegyen. - Gyerünk! - biztatom, mikor továbbra is néma marad.
- Nem haragszom Helly - mondja halkan, mire fejemet mellkasának döntve horgasztom le. Megugrok, mikor hirtelen cserélünk helyet. Hamar találom magam Harry és a fal közt, barátom kezével fejem mellett támaszkodik, míg másik kezével államnál fogva emeli fel a fejem.
- Nem haragszom. Csalódott vagyok, mert azt hittem mindent megbeszélünk. Rosszul esik, hogy nem bízol bennem annyira, hogy elmondd az ilyeneket - célozgat az ismeretlen fenyegetésre, amiről beszámoltam neki.
- Itt nem a bizalomról van szó. Én bízom benned - állítom határozottan, hiszen ez az igazság.
- Akkor miért titkolóztál? - teszi fel a legkézenfekvőbb kérdést.
- Nem akartalak ilyenekkel terhelni - mondom, miközben tekintetemet egy pillanatra sem szakítom el Harryétől. Arca egy pillanat alatt ellazul, száját mosolyra húzza. Szabad kezével megsimítja az arcomat, majd elneveti magát, amit nem tudok mire vélni.
- Elképzelni nem tudod, mennyire nehéz volt elutasítónak lenni veled - mondja először. Még mielőtt felfoghatnám amit mondott szorosan magához húz, felemelő ismét azt az ölelést érezni, amit a beszámolóm előtt kaptam utoljára...