32. Döntöttem

HELLY MORE

 

All Our Endless Love

- Este felhívsz? - kérdezem, nagyokat pislogva Harry felé, aki mosollyal az arcán dől neki kocsijának, s egyik kezével derekamnál tart közel magához, míg másikat lezserül zsebébe dugja.
- Amint végeztünk felhívlak - nyugtat meg, miközben ajkait leheletnyit elhúzza, jelezve ezzel, hogy legalább annyira nincs ínyére a korai hazajövetel, mint nekem, de hát nincs mit tenni. Az elkövetkezendő két hét már csak ilyen lesz, örülhetek ha Harrynek egy kis ideje marad rám, hisz most is azért kellett ilyen korán haza jönnünk, mert megbeszélésük van dél körül. Nagyot sóhajtok, homlokomat barátom mellkasának döntöm, aki szinte azonnal körém tekeri karjait, és szoros ölelésébe von. Mély levegőt veszek, magamba szippantom Isteni illatát, majd még váltunk pár szót, s egy igen hosszúra elnyúló búcsúzást követően a bejárati ajtó felé indulok. Sóhajtok, mielőtt lenyomnám családi házunk bejárati ajtajának kilincsét, mindenre fel kell készülnöm. Lehet, hogy anya a ház egyik, apa pedig a másik sarkába vannak elzárva, hisz nem bírtak megférni egymás mellett, ugyanakkor az is előfordulhat, hogy - ígéretükhöz híven - minden békés, és mindketten igyekeznek, hogy el viseljék a másikat. Lassan nyomom le a kilincset, ahogy belépek az előszobába azonnal átjár az otthon melengető érzése, noha magam is tudom, hogy soha nem lesz ugyanolyan az érzés, mint ezelőtt.
- Hahó, megjöttem - kiáltom el magam, amint a nappaliba belépve üresség fogad. A nappali nagyjából ugyanolyan állapotban van, mint mikor elmentem, bár nem is hittem azt, hogy alig három nap alatt annyit fog változni. Egy-két dobozzal gyarapodott az eddigi szám, de ezen kívül minden változatlannak tűnik. A konyhába sétálok, de mivel ott sem találok semmit az emeletet veszem célba, ami majdnem csak ugyanolyan csöndbe burkolódzik, mint a földszint.
- Valaki - kiáltok. Biztosra veszem, hogy lennie kell valakinek a házban, hisz nem hagynák csak úgy nyitva az ajtót, ha valahova elmentek volna. Fejemet a folyosó másik végében pihenő hálószoba felé kapom, ahonnan mocorgás zaja üti meg a fülem. Szemöldököm összeráncolva indulok el a csukott ajtó felé, ám körülbelül pár lépéssel azelőtt, hogy odaérnék az ajtó kinyílik.
- Helly - apa meglepett, ugyanakkor nyúzott arcával találom szembe magam, szemmel láthatóan zavarban van, noha zavartságának okát egyenlőre nem tudom.
- Minden rendben? - kérdezem, miközben elnézve magas alakja mellett a hálószoba ajtó felé pillantok, melyben alig pár másodperc elteltével egy, már ismerős nő jelenik meg. Körülbelül egy fejjel magasabb nálam, sötét haja kócos lófarokba fogva díszeleg a fején, arca kipirosodott. Itt van az a pont, mikor rám tör a felismerés, ajkaim elválnak, zavartan túrok bele vállamra omló tincseimbe, miközben azt kívánom, bárcsak ez ne velem történne meg. - Sajnálom, nem akartam zavarni - motyogom orrom alatt, miközben hátat fordítva apámnak, s megszeppent barátnőjének a földszintre indulok.
- Ne viccelj már, csak későbbre vártunk - jön utánam apa, arcáról süt, mennyire kellemetlenül érzi magát. A konyhába megyek, véletlenül sem fordulok apa felé, nem hiányzik, hogy szembe találja magát torz ábrázatommal, amit az iménti szituáció váltott ki belőlem.
- A fiúknak megbeszélésre kellett menniük, szóval korábban jöttünk - mondom, miközben egy szekrényből elővett pohárba vizet engedek, majd nagyokat kortyolva belőle megiszom. Érzem magamon a hátam mögött álló személyek pillantását, épp ezért tartózkodom attól, hogy megforduljak, na nem mintha lenne más választásom. Lassan fordulok apa felé, aki már a konyhaasztalnál ül, jobboldalán a fekete hajú nővel. Mindketten hatalmas szemekkel bambulnak rám, valószínűleg valamiféle reakcióra várnak, bár még én magam sem tudom, mit szokás reagálni ilyen helyzetekbe. Lazán a konyhapultnak dőlök, idegesen kezdem markolászni a márvány munkalap szélét, igyekszem feltűnés nélkül levezetni a bennem felgyülemlett idegességet, hogy még véletlenül se kapjak sírógörcsöt.
- Anyáék merre vannak? - kérdezem, mikor látom apa ajkain, hogy szólásra nyitja őket. Eredetileg nem akartam feltenni ezt a kérdést, most nem kimondottan zavar, hogy nincsenek itt anyáék; talán még jobb is így, hisz belegondolni sem merek, mekkora botrány lenne abból.
- Emilie bevásárolni ment, anyád pedig azt hiszem valamelyik barátnőjénél van - mondja, a mondat végén torkát megköszörülve. Bólintok, tekintetemet a nőre viszem, aki néma csöndben ül apa mellett, azt hiszem ő is elég kínosan érzi most magát. - Ti még nem ismeritek egymást - szólal meg apa - Ő a lányom, Helly. Helly, ő pedig a kollégám, May - mutat be minket egymásnak. A fekete hajú nő - ezek szerint May - mosolyogva biccent, amit egy halvány mosollyal reagálok le, majd szúrós pillantásomat apára viszem, aki azonnal elkapja a fejét.
- Én... azt hiszem, át megyek Lolahoz - szólalok meg, zavartan harapdálom ajkaimat, miközben apára nézek, aki valószínűleg áldja az eget, amiért nem kezdem el feszegetni May itt tartózkodásának okát. Válaszra nem várva indulok el kifelé, mivel tornacipőmet nem vettem le így csak könnyedén kilibbenek az ajtón, s elindulok a már megszokott útvonalamon. Nagyokat lépek, minél hamarabb távol akarok kerülni házunktól, s a benne lévő két embertől. Nem tudom eldönteni, jogosan vagyok-e felháborodva. Anya és apa elválnak, külön folytatják, már semmi közük egymáshoz, ugyanakkor mégis kéne egy kis időt hagyniuk, míg megszokom ezt az egészet.
Türelmetlenül várom, hogy Lola, vagy valaki ajtót nyisson, miközben felmérem házukat, amit már olyan rég láttam. Fehérre meszelt falak, hatalmas ablakokkal, gondozott kerttel. Az egész olyan hétköznapi, mégis különleges.
- Helly, szia - megugrok, mikor Lola anyukája mosolygós arcával megjelenik az ajtóban. Szemmel láthatóan meglepte a megjelenésem, tény, hogy régen jártam erre.
- Jó napot! Lola itthon van? - köszönök illedelmesen, mire Lola anyukája mosolyogva biccent egyet, majd beinvesztál. Az előszobában a kinti meleghez képest kellemes hűvös levegő fogad, gyorsan lerúgom a tornacipőmet majd követem Lola anyukáját.
- A szobájában van. Mostanában nem érzi jól magát - húzza el a száját, aggodalommal teli arca elárulja, semmit nem tud Lola rosszullétének valódi okáról, ami igazából nem lep meg.
- Köszönöm - mormolom, majd el is indulok a lépcső felé, ami egyenesen az emeletre visz. Kettesével veszem a fokokat, majd mikor felérek a folyosó végén pihenő ajtóhoz rohanok, s kopogás nélkül rontok be.
- Helly?! - Lola szeme kikerekedik, mikor lendületesen, szinte beesek a szobájába. Arca nyúzott, szeme alatt karikák díszelegnek, haja kócos kontyban pihen feje búbján. Nincs időm észbe kapni; a következő pillanatban már magamon érzem Lola erősen ölelő karjait. Ugyan nem sír, mégis hihetetlen rossz így látni őt, el sem tudom képzelni, mit érezhet most.
- Sírd ki magad nyugodtan - suttogom, miközben visszaölelem, ám ekkor Ő elhúzódik.
- Már nem tudok sírni - motyogja, mély levegőt vesz mielőtt visszasétálna szétbombázott ágyához, s helyet foglalna rajta. Hátát a háttámlának dönti, szemeit becsukja, miközben én lassú léptekkel közelítem meg az ágyat.
- Mi.. Mi lesz most? - kérdezem halkan, ügyelve rá, hogy a tévé halk moraja ne nyomja el a hangomat. Lola mély levegőt vesz, tekintetét hasára viszi, mely ugyanolyan, mint általában. Talán már nem sokáig.
- Már döntöttem - szólal meg, mire kíváncsiság lesz úrrá rajtam. - Megtartom a babát Helly.

31. Táborozók

HELLY MORE

 

Summer Paradise

A hely, amiről Eleanor mesélt még szebb élőben, mint amilyennek elképzeltem. A fű élénkzölden csillog, a fák fölénk magasodva nyújtanak egy kis árnyékot, mely igen életmentően hat a majdnem 40°C-s hőségben, így minden fa alatt töltött percet kiélvezünk. A tótól nem messze faházak húzódnak egymás mellett, egy viszonylag hosszabb szakaszon. Mindegyik kis házon látszik, hogy nem épp ma építették őket, de ez is azok közé a dolgok közé tartozik, amitől még hangulatosabb a hely, s amitől még jobban elnyeri a tetszésem. Ugyan hoztunk sátrakat, közös megegyezés után mindenki egy-egy faházat foglal el. Amilyen szerencsések vagyunk Harryvel, azonnal kifogjuk az egyetlen olyan faházat, melynek nem, - vagy csak nagyon nehezen nyílik az ajtaja, így majdnem negyed óra kínlódás után jutunk csak be a kis házba. Amint belépek szemet szúr, hogy ritkán van használva a ház. A szoba egyik sarkában álló szekrény tetején vékony rétegben áll a por, az ágyon szépen összehajtogatott takarókból árad az a jellegzetes dohos szag, az ablakra feltett szúnyogháló több helyen ki van szakadva.
- Nem egy luxus szálloda - állapítja meg barátom, miközben az ágyra dobja táskáját. Eddig fel sem tűnt, mennyire elbambultam, így mikor kissé magamhoz térek, mosollyal az arcomon fordulok Harry felé, aki kissé zavaros arckifejezéssel néz körbe a szobában.
- Pont ez a legjobb benne - mosolygok halványan, majd hogy elérjem, hogy rám figyeljen oda megyek hozzá, s rövid csókot nyomok ajkaira. Figyelme azonnal rám terelődik, arcomat két keze közé fogva húz vissza miután elválok tőle, hogy egy kicsivel hosszabb csókot adhasson.
- Egyébként a sátrat is felállíthatjuk, ha jobban szeretnél sátorban aludni - dobja fel a sátorban alvás lehetőségét Harry.
- Rég aludtam már sátorban - válaszommal nem igazán válaszolom meg imént feltett kérdést, de ez úgy tűnik egyikünket sem zavarja igazán. Nem pazaroljuk az időt arra, hogy kipakoljunk, hisz legkésőbb holnap korán reggel már megyünk is vissza a tóparti házba, hogy összepakoljunk, s elinduljunk haza. Hiányozni fog a béke, amit a hátunk mögött hagyunk holnap, hisz itt annyira más minden. Ugyanakkor jó lesz ismét látni anyáékat, akik remélhetőleg nem ölték meg egymást ebben a pár napban. Harry ugyan kicsit késve, de megkapja a megfelelő választ iménti felvetésére, ugyanis mikor kilépünk a faház ajtaján máris szemünk elé tárul, ahogy a fiúk próbálják felállítani a sátrakat. Mosolyogva nézek rá Harryre, aki egy apró puszit nyom arcomra, majd már megy is segíteni, hogy minél előbb használatra készen legyenek a sátrak. Ahogy lassan sétálok oda Eleanorékhoz emlékek törnek fel bennem, ahogy még általános iskolásként ehhez hasonló helyekre mentünk táborozni, vagy csak túrázni egyet. Imádtam táborokba menni, szinte minden nyaramat táborba töltöttem, noha az elején még nem azért, mert annyira akartam. Szüleim munkája miatt ők is könnyebbnek látták ha táborban voltam, vagy épp Mr. és Mrs. Lawrencnél, így egy idő után megszerettem a tábort. Sok új barátot szereztem, nem beszélve arról, hogy rengeteg emlékkel gazdagodhattam.
- Így estig se lesznek felállítva a sátrak - állapítja meg Perrie, amint végig néz az öt fiún, akik épp azt próbálják kitalálni, hogy lehetne megoldani a sátor problémát. Niall hátsófertályát felénk fordítva mászik be az egyik sátorba, ami szinte azonnal rádől, hisz nem lett rendesen kibiztosítva. Szám elé kapva a kezem próbálom türtőztetni a nevetést, ám akárhogy próbálkozok az kitörik belőlem. Niall kissé zavart arckifejezéssel mászik ki a sátorból, kissé túljátszott, - kecses mozdulattal megigazítja haját, majd ő is nevetni kezd. Ezt követően körülbelül húsz percbe telik, míg felállítjuk az öt sátrat, amiknek buherálásába a végén már mi lányok is besegítünk. 

A Nap már lassan eltűnik a horizont mögött, az ég a narancssárga megannyi árnyalatában tündököl. Egy  műanyagszékben ülök, lábaim Harry ölében pihennek, aki tőlem jobbra foglalt helyet egy ugyanolyan műanyag székben, amiben mindenki más is ül, Louist kivéve. Ragaszkodott hozzá, hogy öngyújtó és minden más segítség nélkül gyújt tüzet, így körülbelül már tíz perce guggol a kijelölt tűzrakóhely mellett, s próbál tüzet csiholni.
- Lou, még mindig nem gondoltad meg magad? - kérdezi nevetését elfojtva Zayn, aki azonnal kisebbre húzza magát, ahogy Louis rá néz. Elnevetem magam, ahogy fejemben megjelenik az a gyilkos pillantás, amivel Louis valószínűleg bombázta Zaynt, aki ezt követően inkább úgy döntött csöndben marad.
- Kicsim, megtennéd, hogy kihozod a táskámból szúnyogriasztót? - szólal meg Eleanor, arcán halvány mosollyal. Louis azonnal felé kapja a fejét, szemöldökét ráncolva adja tudtunkra, hogy nem tudjuk átverni.
- Persze, csak előbb tüzet gyújtok - mosolyog bájosan Elre, aki ezt hallva hátraszegi fejét. Percek telnek el eseménytelenül, lassan már mindenki feladja a próbálkozást, hogy meggyőzze Louist, ám ekkor csoda történik.
- Na jó! Adjon valaki egy öngyújtót - pattan fel eddigi guggoló helyzetéből a barna hajú srác, mire mindenki elneveti magát, majd Zayn feláll, és egy öngyújtót nyom Louis kezébe, aki ennek segítségével fél perc alatt tüzet gyújt. Fél óra múlva már mindenki jóllakottan dől hátra a székében, s figyeli Niallt, aki gitárral a kezében ül, egy ismerős dallamot pengetve. A hangulat fantasztikus, ennél jobb nem is lehetne. Nagyokat nevetünk, mindenki jobbnál-jobb sztorikat mesél, melyek közül nem egy olyan van, ami csak nekem újdonság, hisz a többiek átélték.
- Az nagyon kellemetlen volt - reagál Liam, mikor Zayn elmeséli, hogyan is szakadt el Liam nadrágja több mint 9000 fős közönség előtt. - Életem egyik legkínosabb pillanata volt - magyarázza, mire elnevetem magam. Órák telnek el így; történetet történet követ, amik egyesekből jóleső nevetést idéz elő, míg másokban kellemetlen emlékeket ébreszt fel. Nem tudom pontosan, hány órakor dönt úgy a társaság, hogy ideje lefeküdni, de a következő pillanatban már élvezve Harry szoros ölelését indulunk el a sátor felé. Mindenkitől elköszönünk, majd behúzzuk a cipzárt, s lassan mindenkit maga alá temet a csönd. Tücskök ciripelésének, s az erdő zajának egyvelege könnyedén szökik be a sátor vékony falain, miközben én lassan, szempilláimat rebegtetve alszom el Harry karjai között.

___________________________________

 

Sziasztok Drága Olvasók! 

 

Először is sajnálom, hogy ismét késtem, ahogy azt is, hogy ez a rész elég rövid lett, de ennyire tellett így késő este. Hosszától függetlenül remélem elnyeri a tetszéseteket, szerintem egész aranyos rész lett. Köszönöm a pipákat, illetve a megjegyzést, ami az előző részhez érkezett!
Nem is húznám tovább a szót! Jó olvasást, és további szép nyarat!
Millio Puszi xx

30. Mint egy kísértet

 HELLY MORE

Surround You

Alkonyodik. Halkan lépkedek le a néma csöndbe burkolózó ház öreg lépcsőjén, mely minden egyes léptemnél hangosan nyekereg. Ajkaimat összepréselem, próbálok minél halkabb lenni, tekintettel arra, hogy a többiek valószínűleg még mind alszanak és kétlem, hogy örülnének egy ilyen korai ébresztőnek. Megkönnyebbült sóhaj szalad ki ajkaimon, mikor az utolsó lépcsőfokról is lelépek, majd miután magamban megdicsérem magam a konyha felé indulok. A helység - ahogy gondoltam - még teljesen kihalt, a Nap kora reggeli gyenge sugarai kellemesen simogatják arcom, ahogy könnyedén átszöknek az ablakot takaró hófehér csipkés függöny apró résein. Viszonylag hamar megállapítom, hogy magam sem tudom miért jöttem ide, hisz étvágyam nem kimondottan van, így magamhoz véve egy bögre kávét lépek ki a házból és sétálok le a tó partjáig, ahol kényelembe helyezem magam az egyik műanyagszékbe. Lábaimat felhúzom, napszemüvegemet szemem elé helyezem, s nagyot kortyolok a tejeskávémból. Ráérősen kortyolgatom kávémat, miközben a tegnap estén elmélkedem. Megnyugtató tudni, hogy Harry már nem neheztel rám, ugyanakkor valamiért mégis úgy érzem, nincs minden százszázalékosan rendben, s ez nem hagy nyugodni. Megrázom magam. 

Legalább most próbálj meg lazítani egy kicsit! - parancsolok magamra, miközben szabad kezemmel kifésülök pár arcomba nem illő tincset. Mély levegőt veszek, hirtelen ötlettől vezérelve szögezem le magamban, hogy innentől minden rossz dolgot elfelejtek, legalább erre a három napra. Nincs több szorongás, nincs több rossz kedv, amit a napról-napra közeledő búcsúzás vált ki. Alig észrevehetően bólintok egyet, azt hiszem ezzel pecsételem meg az elhatározott dolgokat magamban, majd ismét a tájra kezdek koncentrálni. Lassan kortyolgatom a kávém, minden apró részleten elidőzik egy kicsit a figyelmem, míg nem arra leszek figyelmes, hogy kávésbögrém teljesen üres, telefonom órája pedig egy órával többet mutat, mint pár perccel ezelőtt. Hihetetlen, milyen gyorsan repül az idő. 

Könnyedén állok fel eddigi kényelmes helyemről és sétálok el egész a verandáig, ahonnan még egyszer visszanézek, majd kinyitom a bejárati ajtót, s belépek a házba. Ismét csönd fogad. Bögrémet hamar elmosom, majd továbbra is odafigyelve a csendre indulok el a lépcsőn, hogy visszamehessek szobámba, ahol Harry még az ágyon szétterülve alszik. Halkan nyitom ki az ajtót, amit amint belépek be is csukok, ám nem is ügyelek annyira a csendre, mikor megpillantom az üres ágyat. Közelebb megyek, napszemüvegemet és telefonomat könnyed mozdulattal dobom a szoba sarkában álló fotelba, majd megfordulok, hogy alaposan körbenézhessek a szobába. 

- Jesszusom - kapok mellkasomhoz, mikor hirtelen pillantom meg Harry fölém tornyosuló alakját. Arcán álmos, ugyanakkor pimasz mosoly pihen, próbálok nem a meztelen felsőtestére koncentrálni, így inkább arcát kezdem pásztázni, a szemkontaktus szinte azonnal kialakul. - Ne lopakodj - csapok óvatosan mellkasára, ügyelek rá, hogy semmiképp ne fájjon neki. 

- Te mondod, aki már egy órája úgy járkál a házban, mint egy kísértet? - neveti el magát, rekedtes hangja bejárja az egész szobát.

- Ez nem igaz! Nem is voltam bent a házban - tiltakozom, kezeimet csípőre teszem, próbálok komoly arckifejezéssel nézni Harryre, de ő csak áll és mosolyog. 

- Miért keltél fel ilyen korán? - kérdezi. Lassan lép el tőlem, utazótáskájához megy, amibe ruhái vannak. 

- Nem tudtam aludni. Te miért nem alszol? - kérdezek vissza, mikor felfogom, hogy mióta ismerem Harryt, még soha nem kelt ilyen korán.

- Megébredtem, mikor kimentél. Onnantól meg csak forgolódtam - válaszol, miközben bőszen kutakodik táskájában. Nem válaszolok, ráérősen sétálok el az ágyig, amin szinte azonnal el is terülök. Bár az ágy elég hamar kidobott, érzem, hogy most simán eltudnék aludni, ám az érzés nem tart sokáig. Harry könnyed mozdulattal kerül felém, ajkait azonnal az enyémre nyomja, könyökével fejem mellett támaszkodik meg, hogy így még közelebb kerülhessen hozzám. Boldogan csókolok vissza, kezemmel szinte azonnal tarkójához nyúlok, ujjaimmal kócos tincseibe túrok. 

- Kapaszkodj - suttogja, ám mielőtt megkérdezhetném, miért már meg is kapom a választ. Egyik pillanatról a másikra találom magam az ölében, lábaimat dereka köré kulcsolva tartom magam közel hozzá. Hátam a falnak dől, halkan kuncogok, ahogy Harry tincsei csiklandozni kezdik arcom, mikor ajkai nyakamat érik. Lábaim lassan érintik újra a földet, tekintetünk azonnal találkozik. A levegő bennakad, mikor Harry ujjai pólóm alá csúsznak, arcán elégedett mosoly pihen, élvezi, hogy még most is ilyen reakciót vált ki belőlem. 

- Mit művelsz? - kérdezem halkan, egy kuncogással vegyítem kérdésem.  Harry nem válaszol, pimasz mosolya még mindig arcán pihen. 

- Megyek zuhanyozni - válaszol könnyedén, gyors mozdulattal rántja le rólam a pólót. 

- Nem gondolod, hogy akkor neked kéne vetkőznöd, nem nekem? - nevetek, kezeimet mellkasára téve lököm kicsit távolabb magamtól. Szemei kikerekednek, soha nem voltam elutasító, bár biztos vagyok benne, hogy tudja; csak játszom. 

- Nem említettem, hogy te is velem jössz? - lép ismét közelebb, kezével a falon támaszkodik meg, közel a fejemhez. Magassága miatt fel kell néznem rá, tekintetem az összes felsőtestét borító tetkón elidőzik. 

- Ezt valahogy elfelejtetted megemlíteni - megyek bele a játékba, mire halkan elneveti magát. Arca hirtelen kezd közeledni az enyémhez, kezemmel egy könnyed mozdulattal állítom meg. 

- Sajnálom, de most egyedül fürdesz - mosolygok rá, s kezét ellökve a faltól indulok el távolabb tőle. Nem lep meg, hogy nem jutok messzire. Erős keze csuklóm köré tekeredik, egy pillantás alatt találom magam ismét a fal és Harry között, mindkét csuklóm fejem fölé fogva van a falhoz nyomva. Nagyot nyelek, szívem torkomban dobog. Harry pimasz mosolya zavarba hoz, érzem magamon égetően átható pillantását, s ez megőrjít. Ajkai vadul csókolnak meg, kissé megremegek, mikor Harry még közelebb jön. Kezeimet elengedi, azonnal tarkójához viszem őket, ahogy Harry felemel lábaim automatikusan tekerednek csípője köré. Hangos nevetésbe kezdek, ahogy elszakadunk egymástól, barátom saját lábamra állít, ahogy lassan átsétálunk a folyosón, egyenesen a fürdőig. Az ajtó becsukódik mögöttünk, Harry gyors mozdulattal zárja be, majd lök neki ismét az ajtónak, amitől az igen nagyot szól.

- Felkelted a többeket - suttogom, Harry kuncogva fúrja fejét nyakam, s vállam közé, amitől nekem is nevetnem kell. Ajkaink hamar ismét egymásra találnak, ruháink elszórva hevernek a járólapon, míg én hagyom, hogy Harry szorosan magához húzva engedje ránk a hideg vizet. 

- Jó reggelt! - köszönnek a többiek mosolygós arccal, ahogy a jóleső zuhany után felfrissülve lépünk be a konyhába. Harry vállamnál fogva húz magához, mosolyogva köszönünk vissza, majd ülünk le a többiekhez, akik körbeülve a hatalmas étkezőasztalt vizsgálják a választékot. 

- Arra gondoltunk, hogy napközben pihennénk, este pedig süthetnénk valamit kint az udvaron. Hoztunk sátrakat is. Állítólag pár kilométerre innen van egy hely, ahonnan gyönyörű a kilátás - Eleanor mosolyogva avat be minket a mai nap terveibe, ami így első hangzásra igazán jól hangzik. Mindig is imádtam sátrazni, kiskorom jut róla eszembe.

- És, hogy aludtatok? - ül le Louis, arcán hatalmas vigyorral, ami igen nevetséges. Harry elröhögi magát, tarkóját simogatva vet rám egy pillantást, egyik kezét combomra rakva nyitja szólásra száját: 

- Jól, csak korán keltünk. Ti? - próbálja terelni a témát, ám Louis arcán látom, hogy nem fogja ennyiben hagyni.

- Mi egész jól, annak ellenére, hogy hajnalok hajnalán arra ébredtem, hogy valaki bevágja a fürdőszobaajtót - meséli teljes színészi beleéléssel. Arcán látom, hogy nem haragszik, a többiekkel hangosan nevetünk válaszán. Halkan kuncogok, mikor Harry közelebb von magához, majd egy gyors csókváltás után a többi fiúval együtt vetik rá magukat a serpenyőre, amit Perrie akkor tesz le az asztalra.