46. Fejezet - Te is így érzed?

HELLY MORE

Come Up For Air

Egyedül ülve kavargatom a teámat London egyik hangulatos kávézójában, miközben próbálom lerázni magamról a vállamra nehezedő aggodalmat. Minden alkalommal, mikor megszólal az ajtó fölé szerelt kis csengő elnézek az ajtó irányába, hátha most őt látom belépni, de eddig mindig csalódtam. Karórámra pillantva állapítom meg, hogy még nincs is itt az ideje az érkezésüknek, hiszen négy órára beszéltük meg, és még csak pár perccel múlt háromnegyed négy.
Tagadhatatlanul ideges vagyok, erre pedig csak rátesz egy lapáttal az, hogy anya - érthető okokból kifolyólag - nem kísért el. Nem is kérhettem volna ilyet tőle; nem várom el, hogy mosolyogva üldögéljen szembe apával, és neki új barátnőjével, bár az tény, hogy sokkal nyugodtabb lennék, ha anyu most itt lenne velem.
Ismét az órámra pillantok, de mielőtt felfoghatnám mennyit mutat újfent megszólal a kis csengő és én az ajtó felé fordulok. Ismerős férfiarc lép be rajta, érzem, ahogy testemet elönti egy jóleső érzés. Farmernadrágot, bakancsot és kabátot visel, ahogy belép rögtön körbenéz a helyiségben. Tekintetünk hamar találkozik, automatikusan állok fel az asztaltól, és indulok el felé. Még fel se fogtam, hogy újra látom, már karjaiban vagyok, szemeimet összeszorítva próbálok gátat szabni könnyeimnek.
Apa valószínűleg hosszú percekig ölel magához, nekem mégis csak pár másodpercnek tűnik. Rossz érzés elszakadni tőle, de ahogy kisimít egy tincset az arcomból ez a rossz érzés elszáll belőlem, újra kislánynak érzem magam.
- Annyira sajnálom, kincsem - mondja egyenesen szemembe nézve. Hatalmas kék szemei könnyektől csillognak, válasz helyett csak megszorítom a kezét, amit halvány mosollyal viszonoz.
- Azt hittem nem egyedül jössz - mondom, miközben elindulok ahhoz az asztalhoz, aminél már korábban helyet foglaltam.
- Direkt jöttünk korábban, azt hittük, hogy még nem leszel itt. Sonjanak még el kell intéznie valamit, de jönni fog. Ő egyébként is úgy gondolta, hogy jobb, ha mielőtt megismered tudunk kicsit kettesben is lenni - mosolyog rám apa, amit szinte automatikusan viszonozok, fel sem fogom, mit mond.
Miután apa az asztalunkhoz kisétáló pincérnőnek leadja a rendelést ismét felém fordul, látom rajta, hogy bántja valami.
- Helly. Nem is tudom, hol kezdjem - mondja az asztalt bámulva. - Nagyon sajnálom, hogy nem lehettem melletted végig az elmúlt időszakban, ahogy azt is sajnálom, hogy nem én voltam az, aki beszámolt neked a jelenlegi helyzetről.
- Ne rágódj ezen! - mondom határozottan, mosollyal az arcomon. Tény, hogy a szüleim válása volt az egyik olyan dolog, amivel legnehezebb volt megbarátkozni, de nekem az a fontos, hogy mindketten boldogok legyenek; és ha ez már csak úgy megy, hogy külön folytatják, akkor én is elfogadom a döntésüket.
- Anyád szerint jól mennek a kezelések. Azt mondta nagyon jók az orvosok, és hogy ő úgy érzi, hogy ez az egész sikeres lesz.
Apa miközben beszél végig az arcomat nézi, valószínűleg valamilyen reakciót vár, de sajnos csalódást kell okoznom neki. Az arcom semleges marad, meg se rezzen. - Te is így érzed? - kérdez rá végül, mikor ő is belátja, hogy azzal többre megy.
- Egyenlőre nem tudom - vallom be neki fejemet nemlegesen megrázva. - Adtam ennek az egésznek egy esélyt, mert anyu erre kért. De az igazság az, hogy nagyon félek attól, mi lesz ha soha nem fogok emlékezni mindarra, ami kiesett... - egy pillanatra megállok - és amit anyával nem meséltetek el. - teszem hozzá. Apa szemöldökét ráncolva néz rám, ajkai leheletnyit elválnak.
- Miből gondolod, hogy van olyan, amit nem mondunk el?
- Érzem - vágom rá szinte automatikusan.
Igazat mondok. Mióta anya mindent elmesélt úgy érzem, hogy vannak dolgok, amibe - szánt szándékkal, vagy anélkül, de nem avat be.
Apu szólásra nyitja a száját, mielőtt azonban bármit mondhatna egy fiatal nő lép az asztalunk mellé.
- Sziasztok, sokat késtem? - érdeklődik halvány mosollyal az arcán. Tekintetemet szülőmről a nő felé viszem, alaposan végigmérem tetőtől talpig. Magassarkú csizmát, fekete testhezálló ruhát visel, kezében kabátját szorongatva áll mellettünk. Arca meglepően fiatalos, bronzos bőre van és hatalmas zöld szemei. Gesztenyebarna haja göndör tincsekben omlik vállára, barátságos megjelenése van.
- Nem. A legjobbkor jöttél - pattan fel apa, hogy a nő arcára csókot adva üdvözölje. Követve apát én is felállok, egy határozott lépést teszek a nő felé, aki kedvesen rám mosolyogva nyújtja felém jobb kezét, miközben apa bemutat minket egymásnak.
- Nagyon örülök, hogy megismerhetlek, Helly - mosolyog rám Sonja, amit kissé bátortalanul, de viszonozok. Látom rajta, hogy ő is meg van illetődve, ebből azonban próbál minél kevesebbet mutatni.
- Úgyszintén - válaszolok, majd az ő példájukat követve én is visszaülök a helyemre. Sonja óvatosan érdeklődik felőlem, nagyon alap kérdéseket tesz fel, amikre biztosan tudom, hogy tudja a választ. Ennek ellenére nem bánom, hogy ilyenekről beszélgetünk, valószínűleg jót fog tenni a kapcsolatunknak, ha a megismerkedés összes lépcsőfokát megjárjuk. Én azonban minden róla szóló információt újdonságként kezelek, hisz ha valaha tudtam is ezekről, nyilván azok feledésbe merültek, így nekem minden új.
- És hogy érzed magad? Apukád mesélte, mi történt veled - kezd el kényesebb téma felé evezni, amitől alig észrevehetően megfeszülök. Kihúzom magam, torkomat megköszörülve gondolkodom a válaszon.
- Egyre jobban - válaszolom végül azt, amire valószínűleg számít. Apára pillantok, halványan elmosolyodva biccent egyet felém.
- Ennek örülök. Remélem, hogy a kezeléseid további szakaszaiban mi is több időt tölthetünk majd veled - mondja Sonja, egy pillanatra apára sandítva. Az ötlete annak ellenére is váratlanul érint, hogy számítottam ilyen jellegű felvetésre. Azonnal elmosolyodom. Annak gondolata, hogy innentől ők is - főleg apa - támogatnak jóleső érzéssel tölt el.
- Annak nagyon örülnék - mosolygok szélesen. - Nekem viszont lassan indulnom kell. Fél hatra várnak a klinikán, nem szeretnék elkésni - mondom számat leheletnyit elhúzva, miután karórámra pillantva megállapítottam, hogy már negyed hat elmúlt. Mivel számítottam arra, hogy hamar el fog menni az idő egy, a klinikához közeli kávéházat választottam, de ettől függetlenül nem szeretnék az utolsó pillanatban beesni a kezelésre.
- Elviszünk, útba esik - vágja rá apa automatikusan, mire halványan szülőmre mosolyogva bólintok egyet.

Fél hat előtt pár perccel sietve rohanok be a klinika hatalmas üvegezett ajtaján, amivel több az aulában tartózkodó ember figyelmét magamra vonom. Nem törődve velük a recepcióhoz sétálok, ahol már ismernek, így mosolyogva üdvözölnek, majd elmondják ma melyik emeleten lesz a kezelés, és utamra engednek.
Türelmetlenül toporgok a lift előtt, a gombot már többször is megnyomtam, de semmi. Végül mikor rájövök, hogy nekem erre nincs időm a lépcsők irányába indulok, kettesével véve a fokokat futok fel egészen a második emeletig, ahol lassítok a tempómon egy előttem sétáló párnak köszönhetően. Szemmel láthatóan ők nagyon ráérősek, valószínűleg egy itt lakó beteghez érkeztek látogatóba, hisz ha többet lennének itt valószínűleg tudnák, hogy a szoros időbeosztásoknak hála nemigen engedhetünk meg magunknak késést, egy-egy kezelésről.
- Jaj Istenem - mondom, mikor a lépcsőről lefordulva lendületesen beleütközök valakibe, aki pont szembe jött velem. Az eddig kezemben szorongatott mappa a földre esik, annak tartalma szétszóródik a világos járólapon. Azonnal leguggolok, próbálom nagyjából rendszerezve összeszedni a papírokat.
- Ne haragudj, nem figyeltem - mondja a férfi akinek nekimentem, miközben leguggol mellém, és segít összesöpörni a papírokat.
- Ne viccelj, én mentem neked - reagálom le, egy halk nevetést megejtve. Felpillantok a velem szemben guggoló fiúra, tekintetünk találkozik. Zöld szemeivel mintha belém látna, ívelt ajkai elválnak, ahogy végignéz arcomon. A hideg futkos attól, ahogyan rám néz. 

45. Fejezet - Elsősorban magadért tedd meg ezt

HARRY STYLES

1 héttel később

Here Without You

- Mindent elraktál? - kérdezi anya, lazán az ajtófélfának dőlve. Mielőtt válaszolnék gyorsan végiggondolom kérdésére a választ, majd bizonytalanul bólintok egyet.
- Azt hiszem, igen - mondom, miközben szülőmre pillantva halványan rámosolygok. Viszonozza a gesztust, ugyanakkor tudom, hogy fele annyira sem boldog, mint amennyire annak mutatja magát. A hétvégére ismételten hazalátogattam, és ezalatt a két nap alatt anya nem egyszer adta tudtomra véleményét, miszerint alig ismer rám, és ez nagyon nem tetszik neki. Szerinte megváltoztam, és nem feltétlenül a jó irányba. Próbált rábeszélni, hogy kérjek még pár nap szabadságot, de mivel már a hétvégére is nehezen engedtek el minket tudtam, hogy ez esélytelen.
- Minden rendben lesz, igaz? - hagyja el anya száját már sokadszorra ez a kérdés. Csak a mai nap folyamán legalább háromszor kérdezte ezt meg tőlem, ennek hatására halványan elmosolyodom.
- Tudok magamra vigyázni, ne aggódj! - lépek oda hozzá, egyenesen szemeibe nézve intézem hozzá a megnyugtató szavakat. - Csak rossz napom van, biztos az időjárás miatt - folytatom, miközben a szobaablak felé bökök, ami teljes rálátást nyújt a kint tomboló cudar időre. A hó szakad, az erős szél ide-oda fújja az óriási hópelyheket.
- Nem örülök neki, hogy ilyen időben indulsz el. Várj egy kicsit, hátha enyhül - győzköd, kezeit mellkasa előtt összefonva.
- Ma még be kell ugranom a stúdióba, időben vissza kell érnem - húzom el leheletnyit a számat, mire anyából halk sóhaj szakad ki. Mielőtt azonban bármit mondhatna, utazótáskámon pihenő telefonom megcsörren, ezzel beléfojtva a szót.
- Mondjad - szólok bele kedvetlenül.
- Mikor indulsz haza? - Louis kedvesen, mégis sürgetően érdeklődik, hangja alapján meglehetősen jó kedve van.
- Pár perc, miért? - érdeklődőm kíváncsian, ugyanakkor félve attól, hogy barátom milyen kéréssel fordul majd felém.
- Eleanor hívott, hogy el kellene menni érte. Hosszú sztori, nekem se mesélte el, de mi Niallel megkóstoltunk egy ír whiskyt, úgyhogy már nem vezethetek. Zaynt nem érem el, úgyhogy gondoltam megkérlek, hogy ugorj el Eleanorért - hadarja Louis. Szemöldökömet összeráncolva fogadom a sok információt.
- Nem tudom pontosan, hogy mikor érek vissza. Az időjárástól függ.
- Nem gond, majd csörgesd meg előtte Elt. Elküldöm SMS-ben, hogy hová kell menned - Louis hangja hallhatóan felcsendül.
- Rendben - bólintok rá végül, kissé húzva magam. Louis sűrű hálálkodások közepette köszön el, majd bontjuk a vonalat.
Alig fél perccel később valóban megérkezik az üzenet, az abban lévő címet hamar beírom a navigációba, majd zsebre vágom a telefont. Anya időközben valószínűleg a földszintre megy, így már teljesen egyedül tartózkodom a szobában. Ahhoz képest, hogy még meglehetősen korán van kint már kezd sötétedni. Utazótáskámat magamhoz véve kapcsolom le a villanyt a szobában, majd behúzva magam mögött a szobaajtót indulok el lefelé. A nappaliból a tv halk zaja, és nővérem hangja hallatszik fel. Gemma a konyhapultnak dőlve áll, anyával beszélget, mikor azonban meghallja lépteimet a beszélgetés bereked. Nem nehéz kitalálni, hogy miről beszélgethettek; anya valószínűleg Gemmaval is megosztotta velem kapcsolatos nézeteit.
- Indulnom kell - lépek melléjük, mintha nem vettem volna észre, hogy jelenlétemmel valamilyen szinten megzavartam őket. Anyához sétálok, nálam alacsonyabb termete óvó ölelésbe von.
- Vigyázz magadra, jó? - kérlel, miközben kissé eltávolodik tőlem. Bólintok, majd Gemma felé indulok.
- Kikísérlek - mondja, mielőtt megölelném. Anyára mosolygok, majd oldalamon a nővéremmel elindulok kifelé.
Utazótáskámat a hátsóülésre dobom, az ajtót becsukom, majd Gemma felé fordulok. Vastag pulcsija ellenére nyilvánvalóan fázik, kezeit mellkasa előtt kulcsolja össze.
- Anya aggódik érted - közli velem azt, amit egyébként és is pontosan tudok. Nem ért váratlanul a kijelentése, tudtam, hogy nem véletlenül akar kikísérni. Számítottam erre.
- Tudom, de feleslegesen. Csak egy rossz nap - vonom meg nemtörődőm stílusban a vállam. Gemma először nem reagál, szigorú pillantással vizsgálja arcomat.
- Már lassan fél éve rossz napod van, Harry - közli velem, mire állkapcsom megfeszül. Nem szeretem, ha feszegetve van ez a téma, függetlenül attól, hogy ki feszegeti.
A családomat elég szűk határok között avattam be a nyáron Hellyvel történtekbe, de ennek meg is volt az oka. Valószínűleg senki nem értené meg, hogy miért rágódok még fél év elteltével is ennyit rajta, de nem is várom el, hogy megértsék. Éppen ezért viszont nem is fogadom szívesen az ezzel kapcsolatos megjegyzéseket és kérdéseket, többnyire kikerülöm ezekre a válaszadást.
- Összekapom magam, jó? Megígérem - nézek mélyen nővérem szemébe. Egy pillanatra én is elhiszem, hogy ez olyan könnyedén fog menni, mint amilyen könnyen megígértem, de ez a jóleső érzés nem tart sokáig.
- Elsősorban magadért tedd meg ezt - mondja Gemma, miközben hagyva, hogy megöleljem hátamat kezdi simogatni. Érzem mennyire rázza a hideg, ezért ölelésünk hamar véget ér.
Kabátomat az anyósülésre dobom, a kulcsot a helyére illesztem. Még intek neki egyet, mielőtt gázt adva kigördülnék a ház elől, majd egészen addig figyelem a visszapillantót, míg Gemma el nem indul befelé.

Az utam meglepően gördülékenyen megy, szerencsére sehol nem akadok kígyózó kocsisorokba, vagy a kelleténél csúszósabb utakra. Nagyjából három órával azután, hogy elindultam a ház elől veszem magamhoz telefonomat, hogy Elt tárcsázva tájékoztassam arról; hamarosan megérkezem. A telefont a fülemhez szorítom, miközben lelassítok egy piros lámpánál.  A telefon monoton csöngését hallva azon kezdek gondolkodni, vajon mit fogok csinálni ha nem veszi fel, ám mielőtt erre választ találnék meghallom Eleanor kedvesen csengő hangját.
- Szia Harry - szól bele a telefonba, hangja kicsit visszhangzik.
- Szia. Pár perc és ott leszek érted, jó? - kérdezem, végig a piros lámpát szuggerálva.
- Lenne egy kérésem. Mivel van pár cucc, amit le kellene vinnem, fel kellene jönnöd segíteni. A recepción megmondod a nagynéném nevét, és megfogják mondani melyik szobában van.
- Rendben van - sóhajtok alig hallhatóan. Egy gyors elköszönést követően már bontjuk is a vonalat, ezzel egy időben pedig a lámpa pirosról zöldre vált, és én a gázra lépek.
Körülbelül öt perc elteltével már le is parkolok egy hatalmas épület előtt, mely a rengeteg világító ablakból kiindulva talán egy kórház. Sietősen megyek befelé, a recepción egy fiatalos barna hajú nő mosolyog vissza rám, mikor megszólítom. Elmondom Eleanor nagynénjének nevét, mire a recepciós hölgy afelől kezd érdeklődni, hogy valamilyen hozzátartozó vagyok-e. Mikor elmondom neki miért vagyok itt együttműködően reagál, elmondja a szobaszámot, amit megköszönök neki, majd elindulok a liftek felé.
A lift ajtaja pár perccel később kinyílik, a liftben álló nő automatikusan felkapja a fejét, hogy ki az, aki beáll mellé a liftbe. Biccentek egyet, mire ő is. Mellé állok, szemöldökömet ráncolva idézem vissza arcvonásait, amik annak ellenére is élesen megmaradtak bennem, hogy csak egy pillanatra néztünk egymásra. Arca meglepően ismerős volt, mintha már láttam volna, de az Istenért sem tudnám megmondani, hol és vajon miért olyan ismerős. Sok embert látok egy nap, és talán még többel beszélgetek is, ezért olyan szokatlan, hogy habár a nő arca kifejezetten ismerős, nem tudom hová tenni. A lift egy halk hangjelzéssel adja tudtunkra, hogy megérkeztünk a kívánt emeltre, a nő ugyanott száll ki, ahol én. Az ajtókra helyezett számokat figyelem, mikor meglátom az általam keresett számot megállok az ajtó előtt. Kopogásra emelem a kezem, mégsem kopogok be, figyelmem a mellettem elsétáló nőre összpontosul. Bosszant, szinte megőrjít, hogy nem tudom honnan ismerhetem. Két ajtóval arrébb áll meg, határozottan kopog be az ajtón, majd legnagyobb meglepetésemre olyan pillantással fordul felém, mintha ő is épp azon elmélkedne, vajon honnan ismerhet; noha az ő esetében több lehetőség is felmerül, hiszen ismerhet csupán abból kifolyólag is, hogy képben van a nagyvilágban.
Ezt a lehetőséget ugyanakkor hamar elvetem, a pillantása egészen másról árulkodik; megmernék rá esküdni, hogy nem a médiának hála ismer. Az ajtó, amin az imént bekopogott kinyílik, így a nő elszakítja rólam hatalmas szemeit és belép az ajtón.
- Harry?
Megugrok, mikor az ajtó ami előtt állok hirtelen kinyílik, Eleanor halvány mosollyal az arcán, ugyanakkor meglepetten áll velem szemben. - Régóta állsz itt? - érdeklődik.
- Most értem ide, pont kopogni akartam - mondom, miközben próbálom helyrerakni a pulzusomat. Eleanor mosolya kiszélesedik, majd bólint.
- Egy pillanat és jövök - mondja, mire én is bólintok egyet, majd kicsit hátrébb jövök az ajtótól. Gondolataim a harmincas éveiben járó nő körül forognak, szőke haja hullámosan omlott a vállára, hunyorítva figyelte vonásaimat.
Ajkaim elválnak, mikor beugrik egy kép. Egy kép arról, akinek a vonásait az övéhez tudom hasonlítani. Egy pillanat alatt végiggondolom a dolgokat, ez nem valószerű. A sok ellene szóló érv ellenére mégis úgy érzem, hogy igazam van. Ez a nő Helly édesanyja volt.