HARRY STYLES
1 héttel később
 |
| Here Without You |
- Azt hiszem, igen - mondom, miközben szülőmre pillantva halványan rámosolygok. Viszonozza a gesztust, ugyanakkor tudom, hogy fele annyira sem boldog, mint amennyire annak mutatja magát. A hétvégére ismételten hazalátogattam, és ezalatt a két nap alatt anya nem egyszer adta tudtomra véleményét, miszerint alig ismer rám, és ez nagyon nem tetszik neki. Szerinte megváltoztam, és nem feltétlenül a jó irányba. Próbált rábeszélni, hogy kérjek még pár nap szabadságot, de mivel már a hétvégére is nehezen engedtek el minket tudtam, hogy ez esélytelen.
- Minden rendben lesz, igaz? - hagyja el anya száját már sokadszorra ez a kérdés. Csak a mai nap folyamán legalább háromszor kérdezte ezt meg tőlem, ennek hatására halványan elmosolyodom.
- Tudok magamra vigyázni, ne aggódj! - lépek oda hozzá, egyenesen szemeibe nézve intézem hozzá a megnyugtató szavakat. - Csak rossz napom van, biztos az időjárás miatt - folytatom, miközben a szobaablak felé bökök, ami teljes rálátást nyújt a kint tomboló cudar időre. A hó szakad, az erős szél ide-oda fújja az óriási hópelyheket.
- Nem örülök neki, hogy ilyen időben indulsz el. Várj egy kicsit, hátha enyhül - győzköd, kezeit mellkasa előtt összefonva.
- Ma még be kell ugranom a stúdióba, időben vissza kell érnem - húzom el leheletnyit a számat, mire anyából halk sóhaj szakad ki. Mielőtt azonban bármit mondhatna, utazótáskámon pihenő telefonom megcsörren, ezzel beléfojtva a szót.
- Mondjad - szólok bele kedvetlenül.
- Mikor indulsz haza? - Louis kedvesen, mégis sürgetően érdeklődik, hangja alapján meglehetősen jó kedve van.
- Pár perc, miért? - érdeklődőm kíváncsian, ugyanakkor félve attól, hogy barátom milyen kéréssel fordul majd felém.
- Eleanor hívott, hogy el kellene menni érte. Hosszú sztori, nekem se mesélte el, de mi Niallel megkóstoltunk egy ír whiskyt, úgyhogy már nem vezethetek. Zaynt nem érem el, úgyhogy gondoltam megkérlek, hogy ugorj el Eleanorért - hadarja Louis. Szemöldökömet összeráncolva fogadom a sok információt.
- Nem tudom pontosan, hogy mikor érek vissza. Az időjárástól függ.
- Nem gond, majd csörgesd meg előtte Elt. Elküldöm SMS-ben, hogy hová kell menned - Louis hangja hallhatóan felcsendül.
- Rendben - bólintok rá végül, kissé húzva magam. Louis sűrű hálálkodások közepette köszön el, majd bontjuk a vonalat.
Alig fél perccel később valóban megérkezik az üzenet, az abban lévő címet hamar beírom a navigációba, majd zsebre vágom a telefont. Anya időközben valószínűleg a földszintre megy, így már teljesen egyedül tartózkodom a szobában. Ahhoz képest, hogy még meglehetősen korán van kint már kezd sötétedni. Utazótáskámat magamhoz véve kapcsolom le a villanyt a szobában, majd behúzva magam mögött a szobaajtót indulok el lefelé. A nappaliból a tv halk zaja, és nővérem hangja hallatszik fel. Gemma a konyhapultnak dőlve áll, anyával beszélget, mikor azonban meghallja lépteimet a beszélgetés bereked. Nem nehéz kitalálni, hogy miről beszélgethettek; anya valószínűleg Gemmaval is megosztotta velem kapcsolatos nézeteit.
- Indulnom kell - lépek melléjük, mintha nem vettem volna észre, hogy jelenlétemmel valamilyen szinten megzavartam őket. Anyához sétálok, nálam alacsonyabb termete óvó ölelésbe von.
- Vigyázz magadra, jó? - kérlel, miközben kissé eltávolodik tőlem. Bólintok, majd Gemma felé indulok.
- Kikísérlek - mondja, mielőtt megölelném. Anyára mosolygok, majd oldalamon a nővéremmel elindulok kifelé.
Utazótáskámat a hátsóülésre dobom, az ajtót becsukom, majd Gemma felé fordulok. Vastag pulcsija ellenére nyilvánvalóan fázik, kezeit mellkasa előtt kulcsolja össze.
- Anya aggódik érted - közli velem azt, amit egyébként és is pontosan tudok. Nem ért váratlanul a kijelentése, tudtam, hogy nem véletlenül akar kikísérni. Számítottam erre.
- Tudom, de feleslegesen. Csak egy rossz nap - vonom meg nemtörődőm stílusban a vállam. Gemma először nem reagál, szigorú pillantással vizsgálja arcomat.
- Már lassan fél éve rossz napod van, Harry - közli velem, mire állkapcsom megfeszül. Nem szeretem, ha feszegetve van ez a téma, függetlenül attól, hogy ki feszegeti.
A családomat elég szűk határok között avattam be a nyáron Hellyvel történtekbe, de ennek meg is volt az oka. Valószínűleg senki nem értené meg, hogy miért rágódok még fél év elteltével is ennyit rajta, de nem is várom el, hogy megértsék. Éppen ezért viszont nem is fogadom szívesen az ezzel kapcsolatos megjegyzéseket és kérdéseket, többnyire kikerülöm ezekre a válaszadást.
- Összekapom magam, jó? Megígérem - nézek mélyen nővérem szemébe. Egy pillanatra én is elhiszem, hogy ez olyan könnyedén fog menni, mint amilyen könnyen megígértem, de ez a jóleső érzés nem tart sokáig.
- Elsősorban magadért tedd meg ezt - mondja Gemma, miközben hagyva, hogy megöleljem hátamat kezdi simogatni. Érzem mennyire rázza a hideg, ezért ölelésünk hamar véget ér.
Kabátomat az anyósülésre dobom, a kulcsot a helyére illesztem. Még intek neki egyet, mielőtt gázt adva kigördülnék a ház elől, majd egészen addig figyelem a visszapillantót, míg Gemma el nem indul befelé.
Az utam meglepően gördülékenyen megy, szerencsére sehol nem akadok kígyózó kocsisorokba, vagy a kelleténél csúszósabb utakra. Nagyjából három órával azután, hogy elindultam a ház elől veszem magamhoz telefonomat, hogy Elt tárcsázva tájékoztassam arról; hamarosan megérkezem. A telefont a fülemhez szorítom, miközben lelassítok egy piros lámpánál. A telefon monoton csöngését hallva azon kezdek gondolkodni, vajon mit fogok csinálni ha nem veszi fel, ám mielőtt erre választ találnék meghallom Eleanor kedvesen csengő hangját.
- Szia Harry - szól bele a telefonba, hangja kicsit visszhangzik.
- Szia. Pár perc és ott leszek érted, jó? - kérdezem, végig a piros lámpát szuggerálva.
- Lenne egy kérésem. Mivel van pár cucc, amit le kellene vinnem, fel kellene jönnöd segíteni. A recepción megmondod a nagynéném nevét, és megfogják mondani melyik szobában van.
- Rendben van - sóhajtok alig hallhatóan. Egy gyors elköszönést követően már bontjuk is a vonalat, ezzel egy időben pedig a lámpa pirosról zöldre vált, és én a gázra lépek.
Körülbelül öt perc elteltével már le is parkolok egy hatalmas épület előtt, mely a rengeteg világító ablakból kiindulva talán egy kórház. Sietősen megyek befelé, a recepción egy fiatalos barna hajú nő mosolyog vissza rám, mikor megszólítom. Elmondom Eleanor nagynénjének nevét, mire a recepciós hölgy afelől kezd érdeklődni, hogy valamilyen hozzátartozó vagyok-e. Mikor elmondom neki miért vagyok itt együttműködően reagál, elmondja a szobaszámot, amit megköszönök neki, majd elindulok a liftek felé.
A lift ajtaja pár perccel később kinyílik, a liftben álló nő automatikusan felkapja a fejét, hogy ki az, aki beáll mellé a liftbe. Biccentek egyet, mire ő is. Mellé állok, szemöldökömet ráncolva idézem vissza arcvonásait, amik annak ellenére is élesen megmaradtak bennem, hogy csak egy pillanatra néztünk egymásra. Arca meglepően ismerős volt, mintha már láttam volna, de az Istenért sem tudnám megmondani, hol és vajon miért olyan ismerős. Sok embert látok egy nap, és talán még többel beszélgetek is, ezért olyan szokatlan, hogy habár a nő arca kifejezetten ismerős, nem tudom hová tenni. A lift egy halk hangjelzéssel adja tudtunkra, hogy megérkeztünk a kívánt emeltre, a nő ugyanott száll ki, ahol én. Az ajtókra helyezett számokat figyelem, mikor meglátom az általam keresett számot megállok az ajtó előtt. Kopogásra emelem a kezem, mégsem kopogok be, figyelmem a mellettem elsétáló nőre összpontosul. Bosszant, szinte megőrjít, hogy nem tudom honnan ismerhetem. Két ajtóval arrébb áll meg, határozottan kopog be az ajtón, majd legnagyobb meglepetésemre olyan pillantással fordul felém, mintha ő is épp azon elmélkedne, vajon honnan ismerhet; noha az ő esetében több lehetőség is felmerül, hiszen ismerhet csupán abból kifolyólag is, hogy képben van a nagyvilágban.
Ezt a lehetőséget ugyanakkor hamar elvetem, a pillantása egészen másról árulkodik; megmernék rá esküdni, hogy nem a médiának hála ismer. Az ajtó, amin az imént bekopogott kinyílik, így a nő elszakítja rólam hatalmas szemeit és belép az ajtón.
- Harry?
Megugrok, mikor az ajtó ami előtt állok hirtelen kinyílik, Eleanor halvány mosollyal az arcán, ugyanakkor meglepetten áll velem szemben. - Régóta állsz itt? - érdeklődik.
- Most értem ide, pont kopogni akartam - mondom, miközben próbálom helyrerakni a pulzusomat. Eleanor mosolya kiszélesedik, majd bólint.
- Egy pillanat és jövök - mondja, mire én is bólintok egyet, majd kicsit hátrébb jövök az ajtótól. Gondolataim a harmincas éveiben járó nő körül forognak, szőke haja hullámosan omlott a vállára, hunyorítva figyelte vonásaimat.
Ajkaim elválnak, mikor beugrik egy kép. Egy kép arról, akinek a vonásait az övéhez tudom hasonlítani. Egy pillanat alatt végiggondolom a dolgokat, ez nem valószerű. A sok ellene szóló érv ellenére mégis úgy érzem, hogy igazam van. Ez a nő Helly édesanyja volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése