HELLY MORE
 |
| Two Is Better Than One |
- Semmiről nem lennél lemaradva, ha a megbeszéltekhez tartottad volna magad és velem jöttél volna - mondom homlokomat ráncolva, kortyolva egyet a kávémból, ami kellemesen megmelenget. Az időjárás az évszakhoz képest kellemes, egy vastagabb kardigánban ülök a Lolával közös kedvenc kávézónk teraszán, ezzel felidézve az összes itteni emlékünket.
- Ugyan Hell. A főiskola nem az én világom, ezt te tudod a legjobban - komolyodik meg gyerekkori barátnőm. Ajkaimat elhúzom; tudom, hogy igaza van, mégis annyiszor gondoltam bele mennyivel jobb lenne, ha nem lennék egyedül.
- Hát, ha esetleg úgy döntesz mégis megpróbálnád, én ott leszek még egy darabig, úgyhogy várlak - mondom ismét feldobva ezzel a hangulatot. Lola elmosolyodik, mélyet bólintva reagálja le előbbi kijelentésemet.
- Anyukád hogy van? Tartják a kapcsolatot apukáddal?
- Ritkán beszélnek, csak ha muszáj. De szerencsére már látok pozitív változást anyán, elkezdett úgy viselkedni mint egy facér nő. Talán végre sikerül ténylegesen megbarátkoznia a gondolattal, hogy elvált és újra vannak lehetőségei - válaszolok, halványan mosolyogva.
- Nem lehetett neki könnyű, soha nem könnyű megválni attól, aki fontos nekünk. Még ha meg is bántott minket.
Lola reakcióját hallva akaratom ellenére is azonnal megfeszülök, mély levegőt véve nyitom szólásra ajkaimat.
- Tegnap este felhívtam - hadarom, amitől félő, hogy a velem szemben ülő lány semmit nem értett.
- Kicsodát? - néz rám értetlenül, mire idegesen tördelni kezdem ujjaimat. Nem szeretném hangosan kimondani a nevét, egészen addig tudok beszélni róla, amíg hangosan ki nem mondom, hisz akkor tudatosul bennem, hogy megint róla beszélek. Hatalmas szemekkel nézek Lolára, s bár értetlen arcát látva megszeretnék szólalni, nem megy. Ő azonban megelőz, kék szemei kikerekednek, ajkai elválnak.
- És mégis miért tetted?
- Nem tudom - rázom meg a fejem zavartan - Régi dobozokat válogattam, és megtaláltam azt a hülye levelét. Összezavarodtam. Egyszerűen nem tudom megérteni, hogy miért nem volt benne annyi, hogy személyesen elköszönjön - mondom a végére elhalkulva. Nevetségesnek érzem magam, hisz már több hónap is eltelt, én pedig még mindig nem tudtam túllépni ezen.
- Legalább megérte felhívni? Adott magyarázatot? - kérdezi Lola, arcán megvetéssel. Tudom, hogy ez nem felém, hanem Harry felé irányul, ez mégsem nyugtat.
- Nem vette fel. Vagyis nem ő vette fel - javítom ki magam gyorsan. Barátnőm szemöldökét ráncolva ül velem szemben, tudja, hogy tudom mi lenne a következő kérdése, ezért fel sem teszi; vár a válaszomra. - Egy nő vette fel - mondom.
Lola csak bámul, hatalmas szemeivel arcomat pásztázza.
- Remélem nem ringattad magad abba a hitbe, hogy ő is ugyanúgy töltötte az elmúlt fél évet mint te?! - kérdezi, ugyanakkor inkább kijelentésnek hangzik. Nem válaszolok, ujjaimat bámulom. - Minden nap rád gondolva, hogy vajon találtál-e mást. Harry nem ilyen.
Amellett, hogy szíven üt amit legjobb barátnőm mond, el is gondolkodtat. Tudom, hogy valamilyen szinten igaza van, ugyanakkor nem akarom elfogadni és azt hinni, hogy Harrynek soha, egyszer sem jutottam eszébe.
- Felhívtad apádat? - kérdezi anya, miközben gőzölgő teájával a kezében kilép a teraszra. Párat pislogok az újság felé amit eddig olvastam, majd lassan szülőmre pillantok, aki éppen akkor ül le velem szembe.
- Nem, még nem - válaszolom őszintén. A nap folyamán többször is eszembe jutott, hogy azt ígértem anyának felhívom, de a tény, miszerint meg kell ismernem egy új embert az életéből, minden alkalommal megrémisztett.
- Nem halogathatod örökké - közli velem anya azt, amivel én is tisztában vagyok.
- Örökké nem is akarom - válaszolok. Anya bólint, noha nem hinném, hogy elfogadja a hozzáállásomat a dolgokhoz. Szerinte jobb lenne hamarabb túlesni a bemutatkozáson, így legalább a hátam mögött tudhatnám. A hozzáállása ellenére pontosan tudom, hogy neki is nagyon rossz ez az egész. Nem olyan könnyű, mint amilyennek beállítja, és amilyen könnyűnek előttem próbálja beállítani.
- Bánt valami? - kérdezi halkan,hatalmas barna szemeivel arcomat pásztázza, próbál mindent leszűrni belőle.
- Csak van valami, amit egyszerűen nem tudok kiűzni a fejemből. Egész nap ekörül járt az agyam - válaszolok őszintén, ugyanakkor kihagyva azt a részt, hogy mi is köt le ennyire.
- Nem inkább valaki?
Anya kérdése meglep, kérdőn pislogok rá. Nemlegesen kezdem rázni a fejem, pár másodpercig gondolkodok, végül szólásra nyitom ajkaimat.
- Elmondanám, ha lenne bárki, te is tudod - célzok ezzel arra, amire több mint valószínű, anya is. Napi szinten érdeklődik a szerelmi életem után, s bár nem fejezi ki, tisztában vagyok vele mennyire csalódott, mikor elmondom neki, hogy ez a téma zsákutca.
- Igen, tudom. De ez a valaki - annak ellenére, hogy már nem játszik szerepet az életedben, a kis fejedben még mindig ott van és nem hagy nyugtot neked.
- Na jó - nevetek fel kínomban, olvasószemüvegemet fejemre tolom ezzel hátratűrve arcomba hulló tincseimet. - Biztos eredményesebb lenne a beszélgetésünk, ha én is tudnám, hogy pontosan miről is beszélünk - mosolygok a velem szemben ülő nőre. Ő azonban némán üldögél tovább, folyamatosan arcomat pásztázza, ami egy idő után kezd kellemetlen lenni.
- Tudom, hogy nehéz drágám.. De túl kell lépned azon, ami a nyáron történt.
Ajkaim elválnak, gyomrom összeugrik, mikor tudatosul bennem anya miről - vagyis inkább kiről - beszél. Soha nem beszéltem neki a Harryvel kapcsolatos dolgokról, mindig csak annyit mondtam, amennyit úgy gondoltam tudnia kell. Ennek ellenére mindig tudta mi a helyzet, mit kell mondania és hogyan kell hozzám viszonyulnia. Tudta, mikor kell inkább egyedül hagynia a szobámban vagy mikor kell minden erejével kirángatnia a négy fal közül.
- Elég nehéz úgy, ha folyton mindenki ezt a témát feszegeti - reagálok, kissé eltúlozva a dolgokat.
- Ha nem hozná fel senki is éppen eleget gondolkodnál ezen, csak nem tudom, miért. Eltelt fél év, Helly. Mi az oka annak, hogy még mindig nem tudsz szabadulni ettől a fiútól?
Anya kérdése elgondolkodtat, noha nem mintha nem gondolkodnék amúgy is eleget azon, miért nem tudok végre tovább lépni ezen.
- Soha nem kaptam magyarázatot arra, miért találta így könnyebbnek. Hogy miért gondolta úgy, hogy jobb ha csak úgy elmegy - válaszolom végül, mire a velem szemben ülő sóhajt egyet. A földet kezdem bámulni, mikor látásomat homályossá varázsolják a könnyek, mindent megteszek azért, hogy ne törhessenek ki.
- Miért nem veszed fel vele a kapcsolatot? Hívd fel - javasolja anya, mire halvány mosoly kúszik az arcomra.
- Már próbáltam - vallom be, amivel tudom, hogy egyáltalán nem fogom meglepni anyát.
- Próbáld újra - vágja rá azonnal, szinte belevágva az én szavamba. Kérdőn, szemöldökömet ráncolva nézek rá.
- Pár hónapja még te ellenezted a legjobban, hogy keressem - emlékeztetem. Arcán mosoly terül el, elismerően bólint. Kíváncsian várom, mi lesz a válasza erre, ő ugyanakkor nem mond semmit.
- Csak próbáld újra - mondja mosolyogva, kezét egy pillanatra enyémre helyezi, majd otthagyva engem egyedül sétál be a teraszról.
- Nem vette fel. Vagyis nem ő vette fel - javítom ki magam gyorsan. Barátnőm szemöldökét ráncolva ül velem szemben, tudja, hogy tudom mi lenne a következő kérdése, ezért fel sem teszi; vár a válaszomra. - Egy nő vette fel - mondom.
Lola csak bámul, hatalmas szemeivel arcomat pásztázza.
- Remélem nem ringattad magad abba a hitbe, hogy ő is ugyanúgy töltötte az elmúlt fél évet mint te?! - kérdezi, ugyanakkor inkább kijelentésnek hangzik. Nem válaszolok, ujjaimat bámulom. - Minden nap rád gondolva, hogy vajon találtál-e mást. Harry nem ilyen.
Amellett, hogy szíven üt amit legjobb barátnőm mond, el is gondolkodtat. Tudom, hogy valamilyen szinten igaza van, ugyanakkor nem akarom elfogadni és azt hinni, hogy Harrynek soha, egyszer sem jutottam eszébe.
- Felhívtad apádat? - kérdezi anya, miközben gőzölgő teájával a kezében kilép a teraszra. Párat pislogok az újság felé amit eddig olvastam, majd lassan szülőmre pillantok, aki éppen akkor ül le velem szembe.
- Nem, még nem - válaszolom őszintén. A nap folyamán többször is eszembe jutott, hogy azt ígértem anyának felhívom, de a tény, miszerint meg kell ismernem egy új embert az életéből, minden alkalommal megrémisztett.
- Nem halogathatod örökké - közli velem anya azt, amivel én is tisztában vagyok.
- Örökké nem is akarom - válaszolok. Anya bólint, noha nem hinném, hogy elfogadja a hozzáállásomat a dolgokhoz. Szerinte jobb lenne hamarabb túlesni a bemutatkozáson, így legalább a hátam mögött tudhatnám. A hozzáállása ellenére pontosan tudom, hogy neki is nagyon rossz ez az egész. Nem olyan könnyű, mint amilyennek beállítja, és amilyen könnyűnek előttem próbálja beállítani.
- Bánt valami? - kérdezi halkan,hatalmas barna szemeivel arcomat pásztázza, próbál mindent leszűrni belőle.
- Csak van valami, amit egyszerűen nem tudok kiűzni a fejemből. Egész nap ekörül járt az agyam - válaszolok őszintén, ugyanakkor kihagyva azt a részt, hogy mi is köt le ennyire.
- Nem inkább valaki?
Anya kérdése meglep, kérdőn pislogok rá. Nemlegesen kezdem rázni a fejem, pár másodpercig gondolkodok, végül szólásra nyitom ajkaimat.
- Elmondanám, ha lenne bárki, te is tudod - célzok ezzel arra, amire több mint valószínű, anya is. Napi szinten érdeklődik a szerelmi életem után, s bár nem fejezi ki, tisztában vagyok vele mennyire csalódott, mikor elmondom neki, hogy ez a téma zsákutca.
- Igen, tudom. De ez a valaki - annak ellenére, hogy már nem játszik szerepet az életedben, a kis fejedben még mindig ott van és nem hagy nyugtot neked.
- Na jó - nevetek fel kínomban, olvasószemüvegemet fejemre tolom ezzel hátratűrve arcomba hulló tincseimet. - Biztos eredményesebb lenne a beszélgetésünk, ha én is tudnám, hogy pontosan miről is beszélünk - mosolygok a velem szemben ülő nőre. Ő azonban némán üldögél tovább, folyamatosan arcomat pásztázza, ami egy idő után kezd kellemetlen lenni.
- Tudom, hogy nehéz drágám.. De túl kell lépned azon, ami a nyáron történt.
Ajkaim elválnak, gyomrom összeugrik, mikor tudatosul bennem anya miről - vagyis inkább kiről - beszél. Soha nem beszéltem neki a Harryvel kapcsolatos dolgokról, mindig csak annyit mondtam, amennyit úgy gondoltam tudnia kell. Ennek ellenére mindig tudta mi a helyzet, mit kell mondania és hogyan kell hozzám viszonyulnia. Tudta, mikor kell inkább egyedül hagynia a szobámban vagy mikor kell minden erejével kirángatnia a négy fal közül.
- Elég nehéz úgy, ha folyton mindenki ezt a témát feszegeti - reagálok, kissé eltúlozva a dolgokat.
- Ha nem hozná fel senki is éppen eleget gondolkodnál ezen, csak nem tudom, miért. Eltelt fél év, Helly. Mi az oka annak, hogy még mindig nem tudsz szabadulni ettől a fiútól?
Anya kérdése elgondolkodtat, noha nem mintha nem gondolkodnék amúgy is eleget azon, miért nem tudok végre tovább lépni ezen.
- Soha nem kaptam magyarázatot arra, miért találta így könnyebbnek. Hogy miért gondolta úgy, hogy jobb ha csak úgy elmegy - válaszolom végül, mire a velem szemben ülő sóhajt egyet. A földet kezdem bámulni, mikor látásomat homályossá varázsolják a könnyek, mindent megteszek azért, hogy ne törhessenek ki.
- Miért nem veszed fel vele a kapcsolatot? Hívd fel - javasolja anya, mire halvány mosoly kúszik az arcomra.
- Már próbáltam - vallom be, amivel tudom, hogy egyáltalán nem fogom meglepni anyát.
- Próbáld újra - vágja rá azonnal, szinte belevágva az én szavamba. Kérdőn, szemöldökömet ráncolva nézek rá.
- Pár hónapja még te ellenezted a legjobban, hogy keressem - emlékeztetem. Arcán mosoly terül el, elismerően bólint. Kíváncsian várom, mi lesz a válasza erre, ő ugyanakkor nem mond semmit.
- Csak próbáld újra - mondja mosolyogva, kezét egy pillanatra enyémre helyezi, majd otthagyva engem egyedül sétál be a teraszról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése