23. Költői kérdés volt

Sziasztok! 
Szeretném megköszönni, hogy az előző részhez ennyien leírtátok a véleményetek a történet folytatásával kapcsolatban! Igazán sokat jelent, hogy ennyien támogattok, és ennyien szeretnétek, hogy folytassam a történetet! 
Tudom, hogy mostanában nem remekelek az írásban, laposak a részek, és nem ütik meg a mércét. Szeretném mindig a legtöbbet kihozni magamból, de mindenkivel előfordul, hogy nincs jó napja.  
A blog folytatását már régebben elterveztem, és idővel folyamatosan tovább tervezem. Remélem tetszeni fog az újabb rész, és továbbra is leírjátok a véleményetek!  

Jó olvasást! :) 

Puszi, 

Alice W.

Az égen elterülő borús felhők, egy hatalmas szürkeségként akadályozzák meg, hogy a nap meleg sugarai elérjék a földet. Tipikus nyári időjárás. Gondolom magamban, miközben vékony kardigánom ujját kézfejem feléig húzom. Néhány percig még állok a nyári konyha ajtajában, visszagondolok a tegnap este történtekre, bár nem szívesen. Gondolataim akaratomon kívül forognak folyamatosan e körül, s lassan arra jutok, hogy már tenni sem akarok ez ellen. Mikor először hívott fel az ismeretlen telefonáló, még csak egy gyerekes viccnek tartottam, amitől felesleges tartani. Még a másodiknál sem ijedtem meg annyira, hogy lépjek valamit ez ügyben. 

Viszont, ahogy lejátszom magamban a pillanatot, mikor elolvastam a sorokat, amik egy üzenetbe lettek megfogalmazva, kiráz a hideg, és alig fél perc alatt válok feszültté. Nem gondoltam volna, hogy ez az egész eljut addig, hogy a családomat kezdjék fenyegetni rajtam keresztül, de akárki is teszi ezt... sikert könyvelhet el magában. Jobban belegondolva, talán rosszul tettem, hogy nem mondtam el Harrynek, mitől lettem hirtelen olyan feldúlt, de nem akartam, hogy aggódjon miatta. 

Össze voltam zavarodva, de még mindig nem annyira, mint Harry. Arcáról sütött az értetlenség, miközben leparkolt a nagyi háza előtt. Nehéz volt kiejteni a szavakat, amikben azt fogalmaztam meg, hogy szükségem van pár nap egyedüllétre. Igen.. nagyon nehéz volt, de még most is úgy gondolom, hogy szükséges lépés volt. 

Karjaimat összefonom mellkasom előtt, miközben felmegyek pár lépcsőfokon, és elhagyom a nyári konyhát. 

A nagyi hangja a nappaliból jön, mikor belépek megpillantom, ahogy bőszen telefonál valakivel. Erőltetett mosolyt eresztek felé, majd leülök a kanapéra és unottan kezdem váltogatni a csatornákat a tévében. 

Érzem magamon a nagyi kérdő tekintetét, de már csak azért sem nézek rá. 

 Nyálas szappanoperák tömkelegén léptetek át megállás nélkül, majd sóhajtva azon az adón hagyom, amelyikről alig egy perce elléptettem. Tekintetem a kanapéra hanyagul ledobott telefonra siklik, aminek fekete képernyőjében egy pillanatra meglátom magam. A felmosórongy imázs nem kimondottan nyeri el tetszésemet, ezért inkább felpattanok és unottan kezdek körözni a nappaliban. A nagyi ugyan még telefonál, tekintetét azonban egy percre sem szakítja el rólam, s aggódva figyeli minden mozdulatomat. 

Folyamatosan csak azon eszelek, mit is kéne tennem. El kellene mondanom Harrynek, hátha együtt kitudunk találni valamit?! Vagy esetleg egy rossz indokra hivatkozva fel kéne hívnom holnap, és azt mondani neki, hogy minden rendben?! Esetleg el kéne szöknöm?! Vetem fel magamban sorba az ötleteket, az utolsón pedig jót nevetek magamban. 

 Belegondolni is szörnyű, mit tennének velem anyáék ha akárcsak egy napra is nyomtalanul eltűnnék, majd előkerülnék és azzal magyaráznám, hogy egyedül akartam lenni. 

Viszont ha tudnának róla, hogy elmegyek... 

- Minden rendben? - a nagyi szavai villámcsapásként érnek, s döntik szét gondolataimból épített kártyaváramat. 

- Persze - sóhajtok egyet, majd követem a konyhába. 

- Költői kérdés volt. Tudom, hogy baj van - néz rám homlokát ráncolva. Szavai, s az, hogy ennyire ismer mosolyt csal arcomra, de még mindig nem jutok el arra a szintre, hogy mesélni kezdjek neki. Kényelmesen helyet foglalok a kis asztal mellé helyezett széken, és onnan figyelem, ahogy a nagyi megkavargatja a tűzhelyen készülő ételt. 

- Ismerlek angyalom, és tudom, hogy nem olyan lány vagy, aki egy kis apróság miatt, így padlóra kerül - simít végig arcomon. Nem kezdek el tiltakozni szavai ellen, egyszerűen tudom, hogy felesleges lenne. 

- Nem vagyok padlón... - veszem fel mégis a kesztyűt, annak ellenére, hogy tudom; veszíteni fogok vele szemben. Mindig is átlátott rajtam. - ... csak össze vagyok zavarodva - sóhajtok, és kétségbeesett arccal fordulok felé. Néhány másodperc telik el, mialatt kihúzza az asztal másik oldalán lévő széket, és helyet foglal. Figyelme teljes mértékben rám összpontosul, várja, hogy elmondjam neki, mi is zajlik most körülöttem. 

- Néha úgy érzem, jobb lett volna... ha soha nem találkozom Harryvel - nyögöm ki a szavakat, amik egész tegnap este óta marnak, - pusztítanak belülről. Szemembe könnyek gyűlnek, mialatt kimondom ezt az egy mondatot. Magam sem akarom elhinni, hogy ezt komolyan gondolom... 

- Ó, drágám - nyög fel megkönnyebbülten nagymamám. Gondolhattam volna, hogy elkönyveli egy kis csalódásnak, ezért nem fog neki nagy feneket keríteni. 

Ahhoz, hogy megértse mi zajlik le bennem, az egész történetet el kellene mondanom neki, ahhoz meg se lelkierőm, se kapacitásom nincsen. 

- Lényegtelen - törlöm le kézfejemmel az arcomon végigfolyó könnycseppet. Egy pillanatra eszembe jut, hogy felvetem nagyinak az ideiglenes lelécelés ötletét, de aztán a hirtelen kutyaugatás minden eddigi gondolatot kiűz a fejemből. 

- Elviszem Axel-t sétálni - állok fel hirtelen. Nem várok válaszra, gyorsan a szobába megyek és felveszek egy kapucnis pulóvert, majd felkapom a kutyapórázt. 

Villámgyorsan csukom be magam mögött a nyári konyha ajtaját, miközben leveszem a nyakörvet Axel-ről. 

Csurom vizes kapucnimat lerántom a fejemről, és egy gyors mozdulattal hámozom le magamról magát a vizes pulóvert is. 

- Nagyon eláztál? - kérdezi mamám, mikor meglát a nappaliban. 

- Túlélem - intézem el ennyivel. Nem untatom azzal, hogy majdnem félórát gyalogoltam a szakadó esőben, mélyen a gondolataimba merülve. Biztos vagyok benne, hogy ennek megfázás lesz a vége, ami így nyár közepén ritka nagy élvezet lesz. A fürdőbe sétálok, hajamat egy törölközővel alaposan áttörlöm, majd egy copfba fogom. 

- Többször is csörgött a telefonod - mondja a nagyi, mikor kilépek a fürdőből. 

- Ki keresett? - kérdezem unottan, miközben leülök mellé a kanapéra. 

- Ismeretlen szám volt - mondja. A levegő belém szorul, a vér megfagy ereimben. 

- Felvetted? - kérdezem, remélve, hogy hangom nem olyan kétségbeesett, mint amilyennek én érzem. 

- Nem - válaszol, miután lopva rám pillantott. Megkönnyebbülten fújom ki a levegőt remegő ajkaim között, miközben azon agyalok, vajon megint az az illető keresett-e. 

- Nagyi.. - kezdek bele, remélve, hogy leszek elég kitartó, és tartom magam a tervhez. 

- Hm? - fordul felém halvány mosollyal arcán. 

- Szeretnék elmenni egy időre - mondom halkan. Nem tudom, hogyan fog reagálni, de először őt akarom megkérdezni. Mindig is közelebb állt hozzám, mint bárki más, és a papa halála óta csak erősebb lett köztünk a kapcsolat. 

- Mégis hova? - ül fel. Nagy levegőt veszek, a szavak a nyelvem hegyén vannak, ám mielőtt válaszolhatnék a házi telefon csörögni kezd, és belém folytja a szót. 

- Ne haragudj - simítja meg a vállam, mielőtt felállna mellőlem. - Ezt még folytatjuk - vet rám komoly pillantást, majd megnyomja a kis zöld gombot, és beleszól a készülékbe.

 Mialatt a nagyi telefonbeszélgetést folytat valamelyik szomszéddal én összeszedem a gondolataimat. Intek a nagyinak, hogy a fürdőben leszek, majd magamra zárom a fürdőszoba ajtaját, és elkezdem folyatni a vizet. 

Nem emlékszem, mikor volt utoljára olyan, hogy nyáron forró fürdőre vágytam, de most egyszerűen légszükségletnek éreztem, hogy elmerülhessek egy kád vízben. Levetkőzöm, majd hagyom, hogy kicsit még nedves hajam a vállamra hulljon, miután kiszedem belőle a gumit. A tükör feletti kislámpát felkapcsolom, ez egy kis hangulatos fénnyel borítja be a helységet. 

Először csak egyik lábamat teszem a vízbe, felmérem mennyire lett meleg, majd miután megállapítom, hogy pont jó teljesen elmerülök a vízben. 

Mereven bámulok a csillogó ezüst csapra, miközben néha lábammal feldobok egy kis habot. 

Ezzel is próbálom elérni, hogy ne Harryre gondoljak szüntelenül, és arra, mennyire jó lenne ha itt lenne. 

Ha most le kéne írnom mire gondolok, semmit nem írnék a lapra. Fognék egy ceruzát és egy hatalmas, fekete firkát rajzolnék a lapra. Egyetlen egy összekuszált szálat, amin senki nem tud eligazodni, még én magam sem. 

Az ajtóra mért kopogás megugraszt, de hamar oda kapom a tekintetem és kiszólok. 

- Mondjad - kiáltok ki mamámnak, aki bejönni nem tud a bezárt ajtó miatt. 

- Át kell ugranom a szomszédba. Sietek! - mondja. 

- Rendben - bólintok, bár tudom, hogy ezt ő nem látja. 

Hallom az ajtó csukódását, és azt is, ahogyan a kapu becsukódik. Hirtelen lesz úrrá rajtam a pánik, amit a haláli csönd hoz elő bennem. Már nem hallom a tévéből kiáradó hangokat, amik elég hangosak ahhoz, hogy megnyugodjak, mégsem elég hangosak ahhoz, hogy bele zavarjanak gondolataimba. 

Most, hogy teljesen egyedül vagyok, hagyom, hogy gondolataim felül kerekedjenek rajtam, s lassan mindenre választ kezdek keresni. 

Egy elfojtott sóhajjal dolgozom fel, hogy akaratlanul is próbálok megoldást keresni a dolgokra, és folyton csak akörül forognak a gondolataim, hogy hogyan oldhatnám meg a jelenleg legnagyobbnak tűnő gondomat. 

Letörten veszem tudomásul, hogy a víz lassan kezd kihűlni, így kiszállok, s egy törölközőt tekerek magam köré. Elfordítom a kulcsot a zárban, majd könnyedén kilibbenek a fürdőből. Megfordulok, ám hatalmasat ugrok, mikor hirtelen nagymamámat pillantom meg magam mögött, akin látom, hogy velem együtt, ő is megijedt. 

- Ne haragudj - kap mellkasához ijedtében. 

- Basszus - kuncogok halkan. Egy mosoly szökik arcára, miközben leszedi magáról a vizes esőkabátot, majd a fogasra akasztja. Amíg ő háttal áll nekem én a szobám felé kezdek menni, hogy felöltözhessek, de alig lépném át a szoba küszöbét, hangja megállásra kényszerít. 

- Remélem tudod, hogy ma még beszélnünk kell - néz rám összeráncolt homlokkal. Magabiztosan bólintok, hiszen az elmúlt egy órában volt időm teljesen átgondolni az egészet, és rájöttem, hogy igenis ez lesz a legjobb megoldás. Bemegyek a szobába, az ajtót becsukom, majd először a fiókos szekrényhez sétálok, ahonnan fehérneműt veszek elő, majd a nagy szekrényhez, amiből egy melegítőt, és egy bő pólót. 

A hajamat megtörlöm, majd még egy nagy levegővétel után kimegyek a szobából. 

Miután a törölközőmet a fürdőbe viszem, a kanapéra ülök, ahol már ott ül mamám, kíváncsi tekintettel.

- Szia - köszönök félénken, mosolyt erőltetve arcomra. 

- Helly - szól rám, jelezve, hogy ne játszadozzak, mert már kíváncsi. 

- Na jó ... - kezdek bele. 

- Hová akarsz utazni, és miért? - tesz fel egyszerre két kérdést. Pár másodpercre szükségem van, mielőtt válaszolok rájuk, de végül megemberel magam. 

- Kell egy kis idő, míg rájövök mit kell tennem - hagyok egy kis szünetet - hogy mi lenne a helyes - nézek mélyen a szemébe. Azt hiszem, ebbe beletörődik, - megérti. Viszont itt a fontosabb kérdés... 

- Hova utaznál? - kérdezi kicsit félve. 

Egy hatalmas levegőt veszek, amit lassan fújok ki. Van egy elképzelésem arról, mit fog szólni az ötletemhez, de attól félek nem lesz boldog. 

- Elena-hoz.. - szeme kikerekedik - Spanyolországba...