11.Nem érdekes

Sziasztok! Nagyon örülök,hogy már  17-en feliratkoztatok a blogra,ez hatalmas élmény.
Előre is elnézést kérek a kicsit rövidebb részért,de nem vagyok valami jó passzban.

Remélem tetszeni fog,és sokan fogtok komizni és pipálni. Előre is köszönöm a véleményeket,igyekeztem,hogy jó legyen ez a rész is !

Jó olvasást!

Puszi, 

Alice W.

A napok hihetetlen gyorsan teltek,szinte perceknek tűntek.Kimondottan gyorsan telt a Harryvel együtt töltött idő. Két nap múlva itt a szülinapom,s hivatalosan is elkezdődik a nyár.Furcsa,hiszen még mindig nem tudtam meg Harry furcsaságának okát,s akárhányszor felhozom csak komor lesz,és eltereli a témát. A viselkedése furcsa,hangulatváltozásai vannak. Próbáltam betudni az idő gyors múlásának és a sok kapkodásnak ami őt most körül veszi,de ez többnek tűnt annál.Szerettem vele lenni,mert olyankor minden rossz dolgot elfelejthettem egy időre.Harry bevágta a lakása ajtaját ahol ebbe a cudar időbe ücsörögtünk.A ritka pillanatok egyike mikor együtt lehetünk s ő kiabál a telefonba és idegeskedik.Úgy volt,hogy lemegyünk délután a partra de mivel eleredt az eső itt maradtunk és megbeszéltük,hogy filmezünk egy kicsit. Már meg sem lepődtem viselkedésén,hiszen mostanában folyamatosan ilyen. Idegesen dobta telefonját a kanapéra majd nézett rám.Félénken néztem őt miközben szikrázó szemeiben kezdett nyugodtság tükröződni.

-Mi az?-kérdezte. Lassan megráztam a fejem és inkább kinéztem az ablakon. Az esőcseppek szorgosan fedték be az egész ablakot,s versenyeztek az átlátszó felületen. Durván nyomott számra apró csókot ami hirtelen ért így később tudtam csak viszonozni. Néma csend ereszkedett közénk ami már az első perctől kínos volt,s majd megőrjített.Zavarban voltam,semmit nem tudtam tenni amivel kicsit is jobb kedvre deríthettem volna. Az okát ugyan nem tudtam miért ilyen rossz kedvű de azt igen,hogy segíteni akarok neki bármi is legyen komorságának oka. Lassan,félénken követtem őt egészen a konyháig.Lábujjhegyen mentem végig a hosszú folyosón.Kinyitottam a konyha ajtót ami lassan fedte fel nekem háttal álló,magasló alakját.Az ajtó halk becsukódására felém kapta fejét majd egy pillanat múlva megint elfordult. Neki támaszkodott a konyha pultnak,ennek következtében izmai megfeszültek.A fehér csíkos hosszú ujjút ami rajtam volt jobban lehúztam mikor hideg levegő szántotta fel a testem. Lábamon amit csak egy szaggatott farmer rövidnadrág fedett szintén végig futott a hideg libabőrt hagyva maga után.Ingatag és egyben bizonytalan léptek vittek közelebb jelenleg kiszámíthatatlan barátomhoz,aki még mindig csak hátát mutatta felém,amit egy fehér atléta takart.Lassan nyújtottam felé kezem,amit vissza is húztam.Tanakodva álltam teljesen mögötte,bokaláncomat szemlélve.Felfigyeltem rá mikor lassan felém fordult s magához rántva betaszított közé és a konyha pult közé.Pár percig egyenetlenül vettem a levegőt a hirtelen tettétől,de hamar vissza nyertem lélegzetvételem szokásos tempóját. Még mindig néma csönd volt,a légy zümmögését is hallani lehetett volna.Ehelyett mi az eső szapora kopogását hallottuk ahogy érintkezik a tetővel és az ablakpárkánnyal vegyesen.Bátorság és idő kellett ahhoz,hogy bele nézzek csillogó zöld szemeibe amikből áradt a titokzatosság és a vágy.Fejem óvatosan egy kicsit oldalra billentettem és hunyorítva figyeltem arcvonásait.Mellkasa enyémhez ért,éreztem hogy lassan ellazul. Fejét lehajtotta,száját egy halk sóhaj hagyta el.Gondolkodtam mit kéne tennem,de semmire nem jutottam.Lassan vezette megint rám a tekintetét,szemei arcomat pásztázták.Lassan hajolt közelebb,s nyomta óvatosan ajkait enyémre.Most már én is megbátorodtam így kezemmel átöleltem nyakát és hagytam neki,hogy egy könnyed mozdulattal a konyha pultra ültessen.Magabiztosan és ragaszkodóan tartott közel magához,talán meg is lepődtem ezen egy kicsit.Homlokomat az övének nyomtam mikor ajkaink búcsút vettek egymástól.

-Nem akarlak elveszíteni.-suttogta.Eddigi elfojtott kíváncsiságom most előtört a semmiből,s még jobban megszaporodott.Miért veszítene el?Mi történt?

-Miért veszítenél el?-adtam hangot az engem kínzó gondolatoknak.Szemmel láthatóan erőltetett mosoly kunkorodott arcán ami csak egy pillanatig tartott majd el is tűnt.

-Nem tudsz mindent rólam,és arról ami engem körül vesz.-mondta kicsit hangosabban. Még mindig a konyha pulton ültem és szüntelenül néztem barátom zavarodott arcát.Egyszerűen képtelen voltam bármit is levonni.Arcán több érzelem látszott mint bárkién akit valaha láttam.Tarkójánál hajába túrtam úgy próbáltam rávenni,hogy rám nézzen.Pár idegtépő másodperc után,amik hosszú perceknek tűntek figyelmét rám vezette.Tekintetem mélyen az övébe vájtam,próbáltam elővenni a legkomolyabb énem.

-Nem fogsz elveszíteni.Senki és semmi miatt.-mondtam magabiztos hangon.Büszke voltam magamra,hiszen rettegtem,hogy hangom elcsuklik vagy kevésbé lesz meggyőző. Aprót bólintott ugyan,de láttam rajta..Tisztában van vele,hogy ez még nincs lezárva.Nem akartam most erőszakoskodni,hogy mondja el mi van.Hagyok neki időt,s hogy akkor mondja el mikor szeretné.De tudnia kell,hogy az én türelmem is véges. Nem tudok az örökké valóságig várni,habár ez a már lassan kínzó kíváncsiság múlandó és csak olyankor tör elő ha tesz valami érdekes megjegyzést.A nagy gondolkodások közepette azon kaptam magam,hogy elbambultam. Az előttem álló remek fiút néztem,aki egyre fontosabb nekem és közben azon gondolkodtam,mi aggaszthatja ennyire. Kicsit megugrottam mikor az ég egy hatalmasat dörgött,Harry kezei pedig reflex szerűen öleltek szorosabban magához.Óvatosan,lassan simogattam a tarkóját,néha bele túrtam fürtjeibe.Gondolataim mindeközben szüntelenül emésztettek,még akkor is mikor minden erőmmel azon voltam,hogy másra gondoljak.Mély levegőt vettem és apró csókot nyomtam Harry szájára mielőtt leszálltam volna a pultról.Harry szinte azonnal utánam nyúlt,ezzel megakadályozva,hogy elmenjek a közeléből.Magához szorított,erősen ölelt.

-Harry.-távolodtam el tőle egy kicsit.-Nem tudok segíteni ha nem mondod el mi a baj.Azt hittem megbízunk egymásban.-suttogtam,hiszen a szavak amiket épp készültem kimondani könnyeket ébresztett fel bennem.

-De..-kezdett bele.Nem akartam ezt a szót hallani.Mindig csak a de és a csak.Nem akartam többet meghallani ezeket a szavakat.Tőle pláne nem.Mindenkitől,mindig ezt hallom.

-Nincs de Harry..- mondtam elfojtott hangon.-Meg kell bíznod bennem,és meg kell beszélnünk az ilyeneket különben nem sokáig fogjuk..kihúzni.-hangom a mondat végén elcsuklott.Szinte láttam ahogy a gondolatok még jobban összekeverednek fejébe,s ahogy próbál valami értelmeset mondani.

Nagy levegővételek,és kitartás segített vissza fojtani kitörni készülő könnyeimet,amik egyre csak szaporodtak ahogy néztem barátom arcát.Végig futott rajtam mik mehetnek végig benne.Az érzelmek amiket kiváltottam a mondandómmal.A zavarodottság.Minden egyszerre sújtott le rá,és ez nem könnyű.

- Nem érdekes.Nem kell ezzel foglalkoznod.Megoldom..-húzott megint közelebb magához.Arcán lévő gyermeteg még is vonzó mosolyával próbált megnyugtatni ami jelen esetben nem sikerült.Semlegesen néztem rá,kezemet mellkasára tettem.

-Igen is érdekes.Igen is foglalkozom vele.Megoldod?! Harry..kérlek.Én csak segíteni akarok.

-Ugyan miben?-rivallt rám.Szemeim kikerekedtek hirtelen hangnem váltására.

-Ebben az egészben. - mentegetőztem.

- Nem is ismersz.Nem tudsz rólam semmit.Nem kell a segítséged,és nincs rád szükségem.-kiabált. Ledöbbentem.Arcán pihenő dühös,feszült vonásokat egy pillanat alatt váltották fel az aggodalmas arcvonások.Nem tudtam tovább parancsolni az érzelmeimnek.A könnycseppek csoportosan lepték el arcom,látásom homályossá vált. -Hell ne haragudj.Nem úgy gondoltam.-jött volna megint közelebb.

A világon most éreztem a legnehezebbnek ellöknöm magamtól valakit,de megtettem.Kezemmel erősen löktem meg mellkasánál így egy kicsit meghátrált.Futva szeltem át a folyosót egész a nappaliig ahol felkaptam a táskám és a conversem majd az ajtóhoz siettem. Harry próbálkozott ugyan,hogy megállítson de Ő maga is tudta..Akaratom ellenére nem tarthat itt. Kivágtam a bejárati ajtót,s anélkül,hogy megvártam volna a liftet a lépcsőhöz rohantam. Féltem ugyan,hogy elhomályosodott látásom miatt elesem,de ez volt a legkevesebb.Hallottam magam mögött a kapkodó lépteket,így én is gyorsabbra vettem a tempót.Lábaim már fájtak de tovább futottam,hisz tudtam,hogy Harry sokkal gyorsabb mint én és hamar utol érhet.Figyelmen kívül hagyva,hogy kint szakad az eső kiléptem az utcára s azonnal leintettem egy arra járó taxit.A fejemet az üvegnek nyomtam mikor már a házunk felé tartottunk.A sofőr gyakran nézett a visszapillantó tükrön keresztül rám,látta,hogy baj van mégsem kérdezett semmit amiért magamban nagyon hálás voltam.Könnyeim szüntelenül folytak arcomon,ahogy újra és újra végig gondoltam mindent amit Harry mondott.Talán igaza van...

 Nem ismerem..Nem tudok róla semmit..Nem kell neki a segítségem,és nincs rám szüksége...

De akkor miért tette ezt velem? Miért érte el azt,hogy az egyik legfontosabb személy legyen az életemben? Miért akart tönkre tenni?A kérdések tucatszámra bukkantak elő bennem s alig tudtam bármi másra koncentrálni..Csak tudnám a kérdéseimre a választ.Semmi másra nincs jelenleg szükségem.A taxi lassan parkolt le a házunk előtt,s miután kifizettem gyorsan szálltam ki,hogy már így is vizes ruhám ne ázzon el jobban. Az út talán 10 perces lehetett még is egy örökké valóságnak tűnt. A sofőr elhajtott,s engem elöntött a hiány érzet.Csupán egy taxi sofőr,mégis most elérte,hogy ne érezzem magam egyedül.Még akkor is ha ez tudta nélkül történt..A már fedett részen álltam az ajtó előtt és táskámban kotorásztam a kulcsaimat keresve. Levert a víz mikor kezdett egyre valószínűbbé válni,hogy a kulcsaim Harrynél maradtak.A falnak dőltem s nagy erővel döntöttem neki fejem,kizárva a nagy koppanás után rám tört fájdalmat.Akadozva csúsztam le a fal mentén egészen a földig,ahol aztán végképp összetörtem.Most jött ki rajtam a mai nap.Az elmúlt egy hét,ami annyira feszültséggel teli volt.Csak ültem..zokogtam..és kezdtem rá jönni mennyire hülye vagyok..