12.Senki nem volt nála

Sziasztok! 

Nagyon örülök a feliratkozóknak,és azoknak akik írtak megjegyzést az előző részhez.

Remélem ez is legalább annyira tetszeni fog.Továbbra is iratkozzatok fel,írjatok megjegyzést,

vagy pipáljatok a Tetszik , Elolvastam ,Nem tetszik - résznél.

Jó olvasást!

Puszi, 

Alice W.

Az első gondolatom az volt,hogy álmodom.Semmi más értelmes magyarázatot nem találtam arra,hogy hogyan kerültem az ajtó elöl az ágyamba.Megdörzsöltem a szemem és még egyszer körbe néztem a szobában.Már teljesen biztos voltam benne,hogy a saját szobámban vagyok.Az eső elállt,s a nap reggeli még gyenge sugarai törtek utat a függöny résein. Sóhajtottam miközben hátamra fordultam és lassan el kezdtem levezetni magamban a történteket.Minél többször rágtam át magam a tegnapi napon annál több dolog lett világos.Mintha a plafon üressége sorra válaszolta volna meg a bennem feltörő kérdéseket.
Egy dolog viszont még mindig fúrta a kíváncsiságom.Hogyan kerültem be a házba?Minden lehetséges dolgot végig gondoltam ám mégis a leglogikusabbnak az az elmélet számított,hogy Harry hozott be a házba.Ahogy ez végig futott rajtam a libabőr is eluralkodott felettem.Bántott,hogy mit vágott a fejemhez és,hogy hogyan váltunk el.Próbáltam nyugtatni magam,hogy ez azért történt mert ő olyan volt amilyen,de pontosan tudtam,hogy főszerepem volt ebben az egészben. Mielőtt elsírtam volna magam gyorsan megráztam egy kicsit a fejem és felültem az ágyban.Mikor kiszálltam vettem csak észre,hogy egy pólón és egy bugyin kívül semmi nincs rajtam,de ez aligha foglalkoztatott.Teljesen kétségbe voltam esve. Éhes is voltam meg nem is.Fáradt is voltam meg nem is.Szomorú voltam és boldog is voltam egyszerre. Lassan bolyongtam le a lépcsőn miközben még mindig gondolataimra koncentráltam.Kintről semmi zaj nem szűrődött be,ezt betudtam a korai időnek.Élveztem a csendet és a házra telepedett nyugalmat amik lassan,de egyenletesen nyugtattak le.
Kényelmesen helyet foglaltam a kanapén,lábaimat felhúztam s kezemmel körbe öleltem őket. Államat térdemen pihentettem és hagytam,hogy a gondolataim egyre csak szaporodjanak és elkezdjék felemésztésem.A fülemet megütő halk kopogás zökkentett ki és egyben mentett meg saját magam még erősebb ostorozásától. Felkeltem a kényelmes bőr kanapéról és az ajtóhoz sétáltam.
Pár másodpercet ugyan hezitáltam mielőtt kinyitottam volna,de végül lassan elfordítottam a kulcsot és kinyitottam az ajtót.
- Szia.-kapta felém hirtelen a fejét.Az első pillanatban nem ismertem meg,hiszen napszemüveg és kapucni takarta a rajongók elöl,de jobban megnézve vonásait tudtam ki áll az ajtó előtt.
-Zayn?!-kérdeztem halkabban.Aprót bólintott majd arcát látva intettem neki,hogy jöjjön beljebb.

-Bocsi a korai zavarásért,csak Harryért jöttem.-magyarázta mosolyogva miközben végig nézett a nappalin.Nagyot nyeltem a Harry név hallatán,majd kicsit le is döbbentem mikor rá jöttem ők még nem tudják mi történt tegnap.

-Harryért?-kérdeztem vissza.Ezzel is időt akartam nyerni.Egy-két másodpercig homlokát ráncolva állt előttem,majd ismét szólásra nyitotta száját.

-Igen Harryért.Tudod a barátod.-kuncogott. A barátod szónál a szívem összeszorult és a levegő vétel nehézkessé vált.Minden egyes levegő vétel olyan volt mintha erős karmok karmolásznának belülről. Küszködtem a hamarosan kitörő könnyeimmel,majd mikor sikerült őket úgy-ahogy legyőzni Zayn felé fordultam.

-Nincsen itt.-mondtam.

-Hát akkor hol van?-kerekedtek el szemei.

-Gondolom otthon.-értetlenkedtem. Hol lenne?

-Tőle jövök Hell.Senki nem volt nála. A házvezetőnő azt mondta tegnap délután óta nem látta mikor ketten távoztatok.Én..azt hittem itt lesz.-gyomorgörcs uralkodott el rajtam miközben hallgattam Zaynt és egyre jobban kezdtem ideges lenni.Mindketten némák maradtunk,s csak tanácstalanul bámultunk egymás szemébe.Azt hiszem akkor Zaynen is végig futottak az ijesztő elképzelések arról,hol lehet Harry. Azonnal a dohányzó asztalon lévő telefonomért kaptam,de Zayn utánam szólt.

-Már próbáltam hívni.-hangzott el. - El megyek megkeresem.-mondta és az ajtó felé indult. Előttem volt,mi van ha baja van Harrynek. Tudtam alig fél percem van eldönteni mit is akarok és cselekedni.

- Én is megyek.-kiáltottam utána.Felém fordult és bólintott egyet.Felkaptam egy farmert és bele ugrottam Vans cipőmbe.Nem törődve az ajtó bezárásával,bevágtam magam mögött a nagy fa ajtót ami hatalmas csattanással csukódott be. Kicsit megugrottam de folyamatosan mentem tovább. Az égre felnézve kezdtem tudomásul venni az egyre komorabb és sötétebb felhőket,s még mielőtt az út túloldalán lévő autóba beültem volna meg is éreztem magamon az első cseppet.Még egyszer felpillantottam az égre,majd beültem az anyós ülésre.Zayn azonnal gázt adott,és elkezdtünk találgatni merre mennyünk.Miközben a sötétített ablakon bámultam kifelé elkezdtem gondolkodni,vajon elmondjam-e Zaynnek mi történt. Jobb lenne ha tudná vagy csak rosszabb? Egy közeli park előtt haladtunk el.Az volt az egyik kedvenc parkom,és rögtön eszembe jutott,hogy egyszer meséltem erről a helyről Harrynek.Nem szóltam Zaynnek hiszen nem láttam rá nagy valószínűséget,hogy Harry ott lehetne.

Már 2 órája keressük Harryt,teljesen eredménytelenül.Nekem azóta is a park jár a fejemben,valamiért van egy olyan érzésem,hogy oda kell mennem.Az eső szaporán kopog a kocsi motorháztetején és lehetetlenné teszi a kilátást az ablakokon.

-Kérlek Hell gondolkodj.Hol lehet?-szólalt meg majdnem negyed órás csend után Zayn.Fejemet felé kaptam,hogy kicsit kizökkenjek a gondolataimból,majd egy mély levegővétel után szólásra nyitottam szám.

- A park.-mondtam halkan.Zayn szemében egy kis remény csillant és tudat alatt én is reménykedni kezdtem,hátha végre megtalálhatjuk Harryt. Nem törődve az esővel,kipattantam a kocsiból és intettem Zaynnek,hogy maradjon.Fejemre tettem a kapucnim és elindultam be a jelenleg üres parkba. Kocogva szeltem át a kis utakat,és néztem meg minden egyes padot. Hirtelen torpantam meg,mikor megpillantottam alakját az egyik eldugottabb padon. Számra akaratlanul is mosoly görbült,s lassan közelítettem meg.Ahogy egyre közelebb értem hozzá,egyre hangosabban hallottam magamba a szavakat amiket tegnap a fejemhez vágott. Ebből adódott,hogy szemeim megteltek könnyekkel,de ez az arcomon lefolyó eső cseppek miatt nem látszódtak.Fel sem tűnt,hogy már percek óta az eső alatt állok és csak nézem nyugodt alakját ahogy néha egy kicsit megmozdul,s megrázza haját.Bizonytalan léptekkel mentem közelebb és kaptam el tekintetét,ahogy a hang hallatán felém kapta fejét.Pulcsim kapucnija ellenére felismert.Szemei szemmel láthatóan felcsillantak,amitől a szívem kihagyott egyet. Bizonytalanul állt fel a padról és jött közelebb.Már csak pár lépés volt köztünk mikor valamilyen furcsa érzés söpört át rajtam,és nem tudtam magam tovább türtőztetni.Lábaim akaratom ellenére eredtek futásnak és meg sem álltam míg nem éreztem magamon erős karjait. Szememet összeszorítottam,magamba szívtam az eső miatt már alig érezhető jellegzetes illatát.Épp csak annyira tolt el magától,hogy szemembe tudjon nézni,amiből nem látszódtak a jelenleg is kifolyó könnycseppek. Ajkai lassan tapadtak enyémre,miközben erősen tartott közel magához.Annak ellenére,hogy lerombolhatatlan boldogságot éreztem tudtam,hogy még közel sem intéztünk el mindent.Égettek a bennem felbukó gondolatok, érzések,s majd bele haltam abba amik megfordultak a fejemben.Akármennyire is ellenemre volt,nem hagyhattam,hogy a dolgok így menjenek tovább.

Leírhatatlan volt.Megfogalmazhatatlan és kimondhatatlan. Sehogy sem tudtam megfogalmazni azt,mennyire nehéz volt ismételten eltolni magamtól azt a fiút aki alig pár nap alatt a szívembe fészkelte magát,minap még is azt mondta nincs rám szüksége. Szívem majd megszakadt azoktól amiket mondani akartam az előttem álló édes fiúnak,aki kérdő tekintetével pásztázta arcomat.Elmélyedtem gyönyörű zöld szemeibe,és egyszerűen képtelen voltam bármit is mondani,ezért csak megszorítottam a kezét és az autó felé kezdtem húzni. Sikítani és sírni tudtam volna az érzéseimtől.Attól,hogy a kocsiba ülve végig fogta a kezem.Attól,ahogyan rám nézett,s attól is hogy tudtam mennyire elhagyott leszek nélküle.Lehet,hogy hamarabb mint hinném...