13. Nem akartalak megbántani

Sziasztok!

Személy szerint szeretem ezt a részt, de magam sem tudom megmagyarázni, miért. Egyszerűen van egy olyan beütése, ami miatt a szívembe lopta magát... Remélem legalább annyira tetszik majd nektek is, mint nekem!

Jó olvasást!

Puszi, 

Alice W.

Az eső elállt,s már csak az utcákon néhol feltűnő kisebb pocsolyákból lehetett megállapítani,hogy alig fél órája még úgy szakadt az eső mintha dézsából öntenék. A kocsi ablaküvegén még ott volt pár elhagyatott esőcsepp, ami a saját tempójában folyt végig a tiszta, sötét üvegen. 

- Min gondolkozol? – Harry kérdése kicsit megugrasztott, kapkodva próbáltam összeszedni gondolataim.

-  Apróságokon – válaszoltam. Szokatlan volt,hogy kivételesen azt várom, mikor szállhatok végre ki az autóból és menekülhetek, be a házba ahol magam lehetek. Harryt másfél órája találtuk meg. Mondtam neki,hogy maradjon otthon pihenni, de makacssága miszerint haza akar hozni nem tágított. Tekintetem hosszú másodpercek után emeltem rá,és azon kaptam magam,hogy Ő is eléggé el van mélyedve gondolataiban. Az utat figyelte ugyan,de tekintete üveges volt. Lassított mikor házunk elé értünk,a rádiót lehalkította egy kicsit éppen,hogy hallani lehetett a lassú zenét ami elindult. 

- Tudom,hogy valami baj van – nézett mélyen a szemembe. Nyeltem egy nagyot.

- Tudod..én még mindig a tegnapi napon gondolkozok – vallottam be. Végre meg tudtam állapítani min gondolkozok már egy órája. A tegnapi nap bele égett az emlékezetembe,és biztos vagyok benne,hogy felém eresztett „kedves” szavai sokáig bennem maradnak. 

- Nagyon sajnálom – mondta halkan. Tudta mire gondolok a tegnapi nap alatt, hiszen biztos benne is megmaradtak felém bocsájtott szavai. 

- Tudom – mosolyogtam rá halványan. Persze, tudtam, hogy sajnálja, de az nem mentség. Hozzám vágta ezeket a szavakat, és akármennyire sajnálja és nem gondolta komolyan nekem rosszul estek. 

- Hell szeretném, ha tudnád, hogy nagyon sokat jelent, hogy velem maradtál – nézett mélyen a szemembe.  Minél tovább néztem zöld szemeit annál jobban elvesztem bennük. Egyszerűen megmagyarázhatatlan dolgokat éreztem ez iránt a fiú iránt és ezt nem tudtam tagadni,még ha akartam volna, akkor se. 

- Igen tudom – válaszoltam halkan, lesütött szemmel. 

- Nem gondolkodtam mikor tegnap kiabáltam veled. Tudod,mostanában minden rossz összejött és pont azon vezettem le, akivel semmi gond nem volt,és akin nem szabadott volna – megszorította a kezem,ezzel ösztönzött,hogy nézzek rá. Szememet lassan mélyesztettem az övébe. Láttam rajta, mennyire bántja ez az egész. Szemeit ezúttal Ő sütötte le, hosszú percekig figyelt egy jelentéktelen pontot az igényes,- tiszta autóban. Próbáltam értelmes szavakat formálni magamban miközben azon gondolkodtam mivel nyugtathatnám meg, hogy ne legyen ennyire dühös magára. Az egymást követő ötletek folyamatosan egyre ostobábbnak hangzottak így inkább elvetettem őket,s úgy döntöttem hagyom,hogy szám szabad akarattal öntse a szavakat. 

- Harry én tényleg nem haragszom rád,és el is felejtem ezt az egészet, ha megígéred,hogy több ilyen..nem lesz – mondtam elcsukló hanggal a végén. Magam sem gondoltam komolyan,hogy csak úgy elfelejtem de úgy voltam vele ha megnyugszik akkor megéri. Arcomra felvarázsoltam egy tündéri mosolyt,s azzal az arcomon vártam,hogy barátom rám nézzen. Nagyot sóhajtott miközben bólintott egyet,s közelebb jött,hogy számra apró csókot adhasson. Mosolyogva váltam el tőle,mikor csókunk megszakadt. Csak ültem,s figyeltem összekulcsolt ujjainkat,ahogy kezével néha megsimogatja az enyémet. Néma néha már fullasztó csend telepedett közénk,miközben csöndben ültünk az autóban. 

Szokták mondani a légy zümmögését is hallani lehetett volna. Ujjaim akaratlanul kezdtek el táncot járni a váltón,s Harry hamar a hangok irányába vitte tekintetét. 

- Mit éreztél tegnap..mikor olyanokat mondtam? – kérdése meglepett. Játszhattam volna az ostobát,hogy nem tudom mire gondol és kérhettem volna,hogy magyarázza el,de felesleges lett volna ennél is nagyobb fájdalmat okozni neki vagy akár magamnak. Nagy lelki béke kellett,hogy megtudjam fogalmazni magamban. 

- Nem tudom elmagyarázni mit éreztem – mondtam végül miután megállapítottam ezt magamban. 

- Nem akartalak megbántani – jött szájából fájdalmas hangon reakció. 

- Tudom – mondtam azonnal mielőtt ismét elkezdte volna magát ostorozni – Harry.. a helyzet az,hogy igazam volt tegnap – adtam hangot gondolataimnak. Kérdő tekintettel nézett rám. 

- Mire gondolsz? – kérdezte ártatlanul.

- Mesélned kell magadról,el kell mondanod mi bánt legfőképpen ha közöm van hozzá – világosítottam fel – Tegnap ez miatt bukott ki minden. Nem akartad ezt beismerni,pedig szíved mélyén tudod,hogy ezúttal igazam van – mondtam halkan. Sóhajtott egyet,majd rám nézett. 

- A buli estéjén – kezdett bele – Max rád kattant,de nagyon. És én.. nagyon idegesített –összevissza mondott mindent. Mondandóját ugyan megfogalmazhatta magában,de száján teljesen máshogy jöttek ki. Zavarodott volt,nem tudta,hogyan fogok viszonyulni a dolgokhoz. Ajkaim leheletnyit szétnyíltak. 

- Egyszerűen zavart az ahogyan rád nézett,és ahogy viszonyult hozzád – nézett mélyen szemembe. Az a gyönyörű zöld szempár szokásához híven káprázatosan csillogott, ám most nem a pajkosság volt kiolvasható belőle. Éreztem,hogy ez nem minden,hiszen ezen túl teszi magát az ember nem pedig rosszabb lesz tőle az állapota. Harrynek hangulatváltozásai voltak,egyszerűen furcsa volt az egész megjelenése.

- De ez nem minden. Igaz? – kérdeztem,bár kicsit lehajtottam a fejem. Féltem a választól. 

- Nem – adott igazat. Tekintetem összevissza cikázott az autóban,türelmetlenül vártam,hogy elmondja mi a baj. 

- Akkor .. ? – türelmetlenkedtem. 

- Az a helyzet,hogy a szabadságunkat meg rövidítették – csúszott ki száján. Szám tátva maradt,alig bírtam bármit is tenni, nem hogy válaszolni erre a bejelentésre. Nem tudtam ugyan mennyivel,lehet pár héttel,vagy pár nappal. 

- Mennyivel? – ez volt az első Harry felé intézett kérdésem ezzel kapcsolatban. Hallottam,ahogy hatalmasat nyel. 

- Másfél hónap – jelentette ki. A szívem egyszer gyorsabban majd egyszer lassabban vert,miközben próbáltam felfogni mit is mondott. Másfél hónap.. az nem lehet. Mi lesz akkor? Július közepén legkésőbb elmegy és vége?! Vége?!  Folyamatosan ezt a kérdést tettem fel magamnak. Másfél hónap. Az akárhogy is nézzük egy pillanat alatt el fog repülni,és semmit nem tehetek majd ellene. 

- Másfél hónap?  - reménykedtem benne,hogy csak képzelődök és esetleg másfél hetet mondott. 

- Igen – mondta szomorúan. A levegő vétel.. minden olyan nehéznek és bonyolultnak tűnt akkor. 

Elképzelésem sem volt,hogyan fogom bírni. Addigra még mélyebbek lesznek az érzelmeim,ez irányíthatatlan. 

- De addig még van időnk Hell. Sok minden történhet addig. Másfél hónap úr isten! Hol van az még – nézett el a vállam felett,mintha csak a jövő peregne le a szeme előtt. Bíztató szavai megmelengették bús lelkem,de semmivel nem tettek boldogabbá. 

- Igazad van – mondtam inkább, mintsem ebből is valami féle összeütközés legyen. Teljesen biztos voltam benne,hogy innentől minden egyes lehetőséget meg fogok ragadni,hogy Harryvel lehessek. Lehet az csak 5 perc mikor épp futtába találkozhatunk,nem érdekel. Innentől így lesz. 

- Velem maradsz? – kérdeztem a ház felé biccentve fejemmel,amit ő azonnal egy bő bólintással reagált le,s puszit nyomott homlokomra. Szorosan fogtam a kezét miközben a házba sétáltunk,s elgondolkodtam rajta mennyire szorosan fogok hozzá ragaszkodni mikor el kell majd búcsúzni tőle. 

A konyhában tevékenykedtem. Teát csináltam magamnak,ami nagyon ritka mert nem vagyok teás és ha iszom is csak télen. Nem tudom honnan jött a hirtelen ötlet miszerint teára van szükségem. Figyelmem hamar elterelődött a kissé még gőzölgő teával teli bögréről mikor két erős kéz a derekamra tekeredett,s forró lehelet égette a nyakamon a bőrt. Lassan mégis magabiztosan fordultam meg,hogy szembe állhassak Harryvel, aki csillogó szemekkel figyelte cselekedetem. Kockás ingének alját szorongattam miközben Ő könnyedén neki dőlt a konyha pultnak,engem közte és a pult között tartva. 

- Hiányozni fogsz – mondtam halkan,homlokom mellkasának nyomtam. Hallottam fürgébb szívverését,éreztem ahogy mellkasa egyre gyorsabban hullámzik. 

- Ne kezdjük ezt még, kérlek – mondta fájdalmas hangon,ám alig hallhatóan. Rekedt hangja melengető érzéssel töltött el. Szemeim benedvesedtek,de hamar magamra parancsoltam. Hell szedd össze magad ! Mi lesz veled később? Tettem fel magamnak a kérdést,ami igencsak elgondolkoztatott. 

Harry mintha a fejembe látott volna ölelt még szorosabban magához amit én örömmel vettem. Apró alkatom eltűnt kidolgozott kezei között miközben éreztem,hogy egyik kezével óvatosan simogatja hátam. Szívem kihagyott,mikor Harry eltűrte a hajam az egyik oldalról,s apró puszikkal hintette be a nyakam. Vártam,hogy tovább megy-e vagy emlékszik és tiszteletben tartja azt amit kértem tőle. Megkönnyebbülten vettem tudomásul,hogy eltért nyakamról,s ajkaimra összpontosítva csókot ad. Ujjaimmal bele túrtam göndör tincseibe,ami szemmel láthatóan a gyengéje volt. A szívem hevesen vert a közelsége miatt ez ellen tenni nem tudtam. Furcsa bele gondolni mennyire más lesz nélküle. Az elején még biztos tartjuk majd a kapcsolatot,de bele gondolni,hogy egy idő után már el fog felejteni...Hihetetlen. Annyira hihetetlen ebbe még csak bele gondolni is. 

- Gyere – húzott kicsit el a konyha pulttól,majd a nappaliba indult ahová én követtem,hiszen ujjaink még mindig egymásba simulva pihentek.

A film amit Harryvel közösen választottunk többé,-kevésbé lefoglalt de többnyire nem arra koncentráltam. Szoktatnom kellett magam a gondolathoz,hogy alig másfél hónap múlva Ő elmegy,és én csak egy már annyiszor említett,nyári emlék leszek. Esélyes,hogy szóba kerülök majd párszor,ha meséli,hogy hogy telt a nyara,de ebbe sem lennék biztos. Ezerszer több mesélni valója is lesz ha arra kerül a sor,hogy meséljen és meggyőződésem,hogy nem én leszek a sztori főszereplője. 

- Hát ez gyenge film volt – jelentette ki Harry,mire egy pillanatra ledöbbentem. Már ennyi ideje nem néztem volna a hatalmas tv-re? Ennyi ideje rágódóm a különféle gondolatokon? 

- Szerintem is – mondtam halkan még mindig Harry mellett fekve. 

- Nem is figyeltél – kuncogott mielőtt puszit adott volna arcomra. 

- Ne haragudj. Gondolkodtam – vallottam be. Arcán megjelent az a tipikus "nem lepődtem meg" arckifejezés,hiszen tudta mennyire el tudok merülni saját gondolataimba. Azt viszont maximum csak sejthette,hogy a búcsúzáson gondolkodom ennyire elfojtva...