14.Soha nem adod fel

Sziasztok!

Nem tudok sok mindent hozzáfűzni ehhez a részhez, úgyhogy kellemes napot és jó olvasást!

Puszi, 

Alice W.

Makacsul próbáltam szabályozni, s megfékezni gondolataimat, amik már közvetlenül ébredés után Harry nemsokára bekövetkező elutazásához fűződtek. A függöny résein utat törtek maguknak a még gyenge napsugarak, amik felébresztették a levegőben lévő porszemeket, hogy azok arany, s ezüst fényben táncolhassanak. Mozdulatlanul feküdtem a takaró alatt, miközben lassan kezdtem felfogni a körülöttem lévő tényeket. Például, hogy Harry tegnap este óta nem engedte el a kezem, hogy milyen édesen szuszog mellettem és, hogy mennyire helyes még így reggel is. Szabad kezemmel bele túrtam hajamba, hogy megszelídítsek pár kósza tincset, majd ismét kényelembe helyeztem magam a még alvó Harry mellett. Végig gondoltam a tegnap estét és, hogy mennyit beszélgettünk este arról mi lesz, ha elmegy és mi lesz a kapcsolatunkkal. Az este folyamán mindent elmondott, amire kíváncsi voltam, semmi okom nem volt panaszra, mindent őszintén megosztott velem, ami jól esett. 

Miután lefeküdtünk hamarabb elaludt, mint én így volt egy kis időm gondolkodni, de az a fáradtság miatt nem tett semmit. Ugyan olyan sok kérdéssel ébredtem ma reggel, s noha megbeszéltünk a közeljövőt illetően pár dolgot én akkor is gondolataimba menekültem és ezeken agyaltam. 

Egyszerűen nem akartam bele törődni, hogy el fog menni és minden, ami köztünk volt vagy lesz egy pillanat alatt a múlt lesz. Harry ujjai lassan kezdtek elválni enyémektől, amit az ő hatalmas nyújtózkodása követett. Figyelemmel kísértem végig, ahogy újra kényelembe helyezkedik, majd tekintetét a plafonról rám szegezi. 

- Jó reggelt – mosolyogtam és felé fordultam. 

- Neked is – jött közelebb, hogy gyorsan megcsókolhasson. – Öregszel – kuncogott majd egy gyors puszit nyomott homlokomra. 

- Ezt vegyem úgy, hogy boldog születésnapot kívántál? – kuncogtam. 

- Veheted úgy, de még koránt sincs vége a napnak – mosolygott rám sejtelmesen. Az a mosoly.. Zavarba hozott. 

- Mit tervezel? – kérdeztem rá azonnal, mikor szavai eljutottam még reggel tompább,- lassabb felfogásomig. 

- Az legyen meglepetés – mosolygott továbbra is. Nem feszegettem tovább a témát, hiszen tudtam, hogy teljesen feleslegesen kérdezősködnék, ha meglepetés, akkor meglepetés és biztosra vehetem, hogy nem fogja elmondani. Egy megadó pillantás kíséretében rámosolyogtam, majd kimásztam puha ágyamból. Kis idő kellett mire rendesen magamhoz tértem, s rendesen ki tudtam nyitni a szemem, de kis idő elteltével ez már könnyű feladatnak minősült. Az ablakhoz léptem, s félre húzva a függönyt nyitottam ki a két részes franciaablakot, hogy a friss levegő lendületesen járhassa be a szobát frissítő hatásával. Mindketten az éjjeli szekrényen lévő készülékre néztünk, ami váratlanul kezdett el búgni a kijelzőn Louis nevével, amit még az ablaktól is le tudtam olvasni. Harry egy-két másodpercig nézte a kijelzőt majd felvette, s szemét dörzsölve a füléhez emelte a telefont. Figyelmetlenségét kihasználva kiszedtem a szekrényből az aznapi ruhám és a fürdőbe mentem. 

Miután elvégeztem a reggeli, már rutinos teendőimet a konyhába mentem mivel arra tippeltem, hogy Harry valahol arra lehet. Ám nem jutottam el a konyháig. Nappaliba megpillantottam póló nélkül fel-alá sétálgató barátom, aki még mindig bősz telefont bonyolított le. Nem tudtam volna megmondani, hogy még mindig Louis van-e a túloldalon vagy más, de nem is kimondottan foglalkoztatott. Látszólag feszült volt, de amint megpillantott enyhített arckifejezésén. Egy gyenge indokkal elköszönt a beszélgető partnerétől, majd egy sóhajtás kíséretében a kanapéra ejtette a telefont. A lépcső utolsó fokán álltam neki dőlve a hideg falnak, ami kellemesen hatott a kint már most tomboló kánikula miatt.

Végig néztem Harry kidolgozott testén, s az azt borító tetoválásokon és ismét felmerült bennem melyiknek mi lehet a jelentősége, és vajon mi okból csináltathatta őket. Tetőtől talpig felmértem minden egyes porcikáját egészen addig, míg mosolygó arcába nem ütköztem. Pajkosan csillogó szemei elárulták, hogy leleplezte előző bámulásom és igencsak tetszett neki. Elégedett arcát látva éreztem, ahogyan a vér az arcomba tódul, s vöröslő pírt varázsol arcomra. 

- Mi az? – kérdeztem, de tisztában voltam vele, hogy lányos zavarom még mindig árulkodón pihen arcomon. Mosolyogva rázta meg fejét,de tekintetével még mindig engem tisztelt, meg ami még inkább zavarba hozott. Settenkedve indultam felé. Figyelemmel kísérte lassú, - apró lépteim egészen, míg oda nem értem közvetlen elé. Előtte azonban megálltam, s felnéztem nálam körülbelül egy fejjel magasabb alakjára. Pár hosszadalmas percig csak néztük egymást, ami teljesen megnyugtatott. A farzsebemben lévő telefonom hirtelen kezdett el csengeni, majd előkotortam,s a kijelzőre pillantottam. Anya neve villogott a képernyőn. Harryre néztem, majd felvettem a telefont. Anya hatalmas örömmel a hangjában kiabált a telefonba, hogy boldog születésnapot kívánjon. Az első tíz percben normális volt, aztán amikor a téma kezdett kényes irányba terelődni, elköszöntem mondván csengettek az ajtón. A beszélgetés után nagyot sóhajtottam, és figyelmen kívül hagytam telefonom jelzéseit miszerint egymás után érkeztek az SMS-ek gondolom minden közeli barátomtól. Nem mondtam Harrynek azonnal anya miután érdeklődött, nem akartam arról beszélni, de Harry látta rajtam, hogy valami nem oké. 

- Mi a baj? – kérdezte. Megráztam a fejem. 

- Anya megint elkezdte a sablon szöveget, amit az után az este után olyan jól begyakorolt – mondtam az„az” szócskát kiemelve. Harry azonnal tudta melyik estéről beszélek, és láttam rajta, hogy valamilyen szinten megérti szüleim aggodalmát, ami teljesen normális.  

- Érthető, hogy féltenek – húzott magához, miközben szembe fordított magával, s apró csókot adott. 

- Igen, de ez már túlzás – magyarázkodtam. 

- Nézd el nekik – mondta halkabban. – Te vagy az egyetlen gyerekük, és nem is kis dolog történt meg veled – simított ki pár tincset az arcomból. Mikor apa csinálta ez olyan gyerekesnek tűnt… 

- Nem történt meg – makacskodtam továbbra is. Halkan felkuncogott. 

- Soha nem adod fel – mosolygott rám, megvillantva gyönyörű mosolyát, s gödröcskéit. 

- Ilyen az alaptermészetem – mosolyogtam pimaszul. Szemei egy pillanatra úgy csillantak meg, mint akinek hatalmas ötlete támadt. Pár percig néma csöndben álltunk, de ez különösebben egyikünket sem zavarta. Bambultam tetoválásait, amik közelről még jobban tetszettek, miközben Ő magához láncolt erős kezeivel, s tetoválásait pásztázó arcomat nézte. Próbáltam nem tudomást venni arról, hogy szüntelenül arcomat nézni, ami, lassan de kezdett megmutatkozni a hamarosan megjelenő pírtól az arcomon. 

- Szeretem, hogy ilyen könnyen zavarba tudlak hozni – önelégült kuncogás hagyta el a száját. Nemlegesen bólintottam, de közben tudtam, hogy igaza van és akármilyen helyzetben egy pillanat alatt zavarba tudna hozni. 

- Nem gondoltad volna, hogy ilyen könnyen zavarba jövök igaz? – mosolyogtam rá. Visszagondolva a zavaros összeismerkedésünkre, senki nem gondolta volna, hogy ilyen viszony lesz köztünk, vagy egyáltalán, hogy fogunk váltani két értelmes mondatot. Pár másodpercig gondolkodott, majd megszólalt.

- De – kuncogott. 

- Tényleg? – meglepődtem válaszán, hiszen nem pont olyannak néztem, ki, mint akit egy kedves szó zavarba hoz. 

- Tisztában voltam vele mennyire nem magadat adod, még úgy is, hogy nem ismertem az igazi énedet –magyarázta. Bólintottam egyet, jelezve, hogy értettem majd elléptem Harrytől és eldőltem a kanapén. 

- Mit terveztél mára? – tettem fel reménykedve a kérdést. Egy kacaj hagyta el a száját, mire felé kaptam a fejem. – Ez aranyos volt – mondtam nevetve. Elnevette magát, majd felment az emeletre azzal, hogy felöltözik. Ismételten egyedül maradtam, ami megint előidézte gondolataim. Folyton csak egy dolgon gondolkodtam, egészen, míg meg nem csörrent a telefonom. Nem néztem a számot egyszerűen a fülemhez emeltem a telefont és felvettem. Mielőtt megszólalhattam volna, egy ismerős hang ütötte meg a fülem.

„ Nem voltam világos legutóbb? Maradj távol Harrytől.”

Elkaptam a fülemtől a készüléket, de mire a képernyőre néztem csak az villogott ott, hogy a hívásnak vége.